Mikor először olvastam a hős és a csokoládékatona címet, egy pozitív végkicsengésű rendíthetetlen ólomkatona sztorit képzeltem mögé. Mikor először láttam, hogy ez Bernard Shaw műve és ráadásul zenés komédia műfaji megjelöléssel fut a Katona József Színházban, meglepődtem. Jé, Shaw nem csak drámákat…
Az influenzajárvány nem kerülte el az Operettszínházat sem, ezért is történhetett meg, hogy Vágó Betti helyett újra Szendy Szilvi volt látható Riaként, míg Szabó Dávid helyére Angler Balázs ugrott be a Szép nyári nap című Neoton-musicalbe. A darab a ’70-es években játszódik, mikor is egy osztálynyi…
Lehár Ferenc grandiózus művében a cigány kultúra keveredik és kerül szembe a magyarral és az erdélyivel, ám a rendező, Béres Attila nem erre hegyezte ki a kissé átírt történetet, hanem az emberi jellemekre, vágyakra. Így a több műfaj képviselőjéből álló színészgárda, számos vendégművésszel karöltve…
Andrew Lloyd Webber joggal elismert musicalje Jézus utolsó napjait mutatja be, furcsa köntösbe bújtatva. A történetet Júdás szemszögéből láthatja a néző, aki majdhogynem főbb szereplővé válik, mint Jézus. Júdás egyetlen kérdésre szeretne választ kapni mesterétől: miért? Ám bármennyire is igyekezik,…
Az Operettszínház immáron második Brecht-darabját mutatta be, az egyre inkább kísérleti előadásokra specializálódó Raktárszínházban. Bár a darab eléggé megosztja a közönséget, én egy pillanatig nem unatkoztam az előadás alatt, és Paul Dessau kakofonikus dallamait is izgalmasnak, sokszor kellemesnek…