Operában való jártasságom nem túl fényes. A Puccini Bohéméletéből modernné álmodott Bohém Castinggal az volt az Operettszínház célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a műfajt. Ezért a bohémek élete áthelyeződött a mába, a zenekarba bekerült többek között a basszusgitár, a szöveg pedig olyan szinten lett feldúsítva szlenggel és káromkodással, hogy szinte érthetetlen. Bár én elvileg a célcsoport tagja vagyok, a Bohém Castinggal nemhogy közelebb kerültem volna az operához, hanem csak még távolabb. Ami azért is szomorú, mert a színészgárda minden tőle telhetőt megtesz, hogy levegye a lábáról a darvadozó közönséget. Kár értük.

Egy fagyos stúdióban indul útjára a darab, ahol három ambiciózus fiatal próbálja megtalálni a sok jelentkező közül a legkevésbé reménytelen Mimi-jelöltet. Negyedik társuk betoppanásával tér vissza a remény: főszereplő ugyan még mindig nincs a modernizált Bohéméletre, de már van pénz és producer. A csapat elvonul lezsírozni az üzletet, csak az író, Rudi marad, mert még szeretne csiszolni a forgatókönyvön. Váratlanul befut Virág, aki a castingra jött, csak az orvos miatt jelentősen elkésett. A lány adottságai rögtön felkeltik Rudi érdeklődését, és szinte casting nélkül elnyeri a főszerepet, és az író szívét. Hirtelen felgyorsulnak az események, a fiúkkal együtt tér vissza Ákos (Szabó P. Szilveszter), a producer és Anettka, a marketinges is, aki egyben a tervező Marcell ledér babája. Ákos csak úgy hajlandó pénzelni a filmet, ha a végén a leukémiás Mimi nem hal meg, amihez természetesen nem fűlik a bohémek foga, ráadásul Marcell legszívesebben kitekerni a pénzes pasas nyakát Anettkáéval együtt, amiért azok ketten egyre-másra összeszűrik a levet. A történet itt borul meg végleg, a hét szereplő egyszerre hét különböző dallamra hét különböző szöveget énekel, mindenkit túlfűtenek az érzelmek, na de hogy milyenek, azt az érthetetlenség miatt balladai homály fedi, a lényeg, hogy Ákos dühösen elvágtázik, ergo pénz nincs, happy end még annyira se. Valamikor félúton mi beavatott nézők megtudjuk (Anettkával együtt), hogy Virág is leukémiás, szóval nagyon kéne neki az a pénz, amit a filmtől remélt. Telnek-múlnak a hónapok, a fiúk gagyi reklámfilmeket forgatnak, Rudi és Virág kapcsolata a végét járja, Marcell és Anettka románca is népmesei (hol volt, hol nem volt), a film pedig sehol. A szerelmesek Tamás közvetítésével igyekeznek kibékülni, kiderül, hogy már Rudi is tud Virág vérrákjáról. A csapat végül döntő elhatározásra jut: átírják a film végét, csak forgassák le, hogy legyen pénz Virág gyógyszereire. Azonban ez a döntés már elkésett, enyhén morbid módon Mimi kamerák kereszttüzében kivitelezett halála egyben Virágé is. Már csak egy frappáns „C’est la vie!” felkiáltás hiányzik.

A forgatókönyvíró Rudit Boncsér Gergő alakította. Tekintve, hogy Gergő nem ritkán a Magyar Állami Operaház színpadán lép fel, hangilag nem okozott neki nagy problémát Rudi szerepe. Szerelmes alkat: nemcsak nőbe, gondolatokba, ötletekbe is végletekig bele tud szeretni, és azokért teljes szívvel lelkesedni. Ezért sem akarja elengedni a film végi haláljelenetet. Mikor megtudja, hogy Virág beteg, inkább gyötri, ellöki magától a lányt, mindezt teljes szerelemből. Fura szíve van…

Ha Boncsér Gergő a férfi főszereplő, akkor a női nem lehet más, mint lassan állandóvá váló színpadi párja, Bordás Barbara. Barbinak sem okozott gondot Virág szerepének eléneklése, a legmélyebb hangoktól a legmagasabbakig minden kristálytisztán szólt. Szerepmegformálása itt-ott már kevésbé hatott természetesnek, túl nagy és túl gyors érzelemváltásokra volt kényszerítve a darab első felében. Alapvetően vidám, nagyszájú lányzó lehetett, de a betegsége miatt régi énjét már csak álarcként viseli haldokló mivolta előtt.

Talán Marcell szerepe a leghálásabb ebben az ezer sebből vérző darabban, és Brasch Bence élni is tudott a kínálkozó lehetőséggel. A macsó keménylegény valójában egy érző szívű kisfiú, akit Anettka minden egyes alkalommal kifordít önmagából: hol dühöngő vadállattá válik, hol térden állva könyörög. Büszkeségét szeretné sérthetetlennek tudni, ezért még a filmből is kiszállna, de végül a jobbik esze győz, bár Virág haldoklását ő sem szívesen veszi fel.

A csapat feje és összetartó ereje a zeneszerző Tamás, őt Kocsis Dénes alakítja. Annyira igyekszik egyben tartani a szálakat, hogy az ő karakterének elfelejtenek sajnos hátteret nyújtani, alig tudunk meg róla valamit. Az mindenesetre kiderül, hogy Dénes Tamása terhelhető barát, aki igyekszik mindenkinek segíteni, és nem fél konfrontálódni még a barátaival sem, ha ezt jobb ügy érdekében teheti.

A négyes tagja még a rendező Kálmán, akit a mélyhangú Kelemen Dániel játszott. Sajnos Kálmán még annyira sincs tartalommal feldúsítva, mint Tamás, így szegény Kelemen Dániel általában álldogál a háttérben, beénekel valamit, viccessé válik egy pillanatra, majd a társai visszaszorítják a háttérbe.

A marketinges Anettka a buta szőke plázacica alternatívája, a szerepben a vöröses hajú Molnár Ágnes látható. Ziccerszerep, szeretni nem nagyon lehet, de színt visz a leülni készülő pillanatokba. Semmit sem ért, mindenen vihog, és bármikor kéznél van nála egy kiadós hiszti. Ő tudja meg először, hogy Virág leukémiás, ezért próbálja mindenképpen tető alá hozni a filmet, de mikor a már erősen agonizáló lány összeesik a lépcsőn, szimplán leszerencsétlenezi.

Virág halála és a Rudiból kierőszakolt „gyászdal” szabadítja fel a közönséget a kétórányi értetlenkedésből. A tapsrend sem az az igazi, inkább csak erőtlen, tiszteletből indítatott rövidecske tenyércsapkodás, ami nem a darabnak szól, hanem a színészeknek, hogy még ebbe a hatalmas kérdőjel produktumba is beleadtak apait-anyait. De sajnos ez is kevés, a Bohém Casting nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.