2011. december 31. 18:21 - franyokriszta

Menyasszonytánc

A Menyasszonytánc klezmer-operett méltán örvend nagy sikernek, hiszen a remekül megírt, humoros és megható történetet gyönyörű klezmer-muzsika támasztja alá, a színészek pedig lubickolnak szerepükben.

1.jpgA darab a két világháború között játszódik egy magyarok, zsidók, románok lakta erdélyi faluban, ahol a gazdag Bárány András (Mészáros Árpád Zsolt) az atyai tiltás ellenére készül feleségül venni a szegény, ám jóravaló cselédlányt, Patkós Rózsit (Siménfalvy Ágota). A nagy eseményre azonban várniuk kell, hiszen az árva Rózsinak egyetlen egy darab papírja sincs. A pletykás Majzik néni (Lehoczky Zsuzsa) javaslatára a jegyző (Balogh Bodor Attila) végül a kolozsvári árvaházhoz fordul, de a válasz mindenkit meglepetésként ér: Rózsit Patkósék csecsemőként örökbe fogadták, az igazi édesapja a már elhunyt, zsidó „nagyember”, Blum Salamon (Benkóczy Zoltán). András menyasszonya szegénységével és lelencségével még megbirkózott volna, de azt már nem tudja elfogadni, hogy Rózsi zsidó is, ezért önként jelentkezőként a katonai seregbe menekül. Rózsit korábbi keresztény közössége kiközösíti, a zsidó kocsmáros, Herskovics Ármin (Melis Gábor) veszi védőszárnyai alá, és próbálja meg átadni a lánynak új hite tanításait, a maga sajátos módján. Az özvegy Blumné (Molnár Piroska) is kíváncsi hűtlen férjének eltitkolt gyermekére, megpróbálja magához venni Rózsit, ám a zsidó közösség is kiközösíti a lányt, így az marad Herskovics kocsmájában. András és barátai nem nagyon bírják a kiképzés során jelentkező megpróbáltatásokat, ezért hazaszöknek, és András szerelmesen Rózsi bocsánatáért könyörög, amit végül meg is kap. Ám az öröm még mindig nem lehet teljes, hiszen a román Jonel őrmester (Angler Balázs), András legnagyobb ellenlábasa letartóztatja a szökevényeket. Rózsit, mint bűntársat szintén börtönbe zárná, ám Herskovics magára vállalja a bűnt. A lány vőlegénye szabadsága érdekében felajánlja Jonelnek, hogy bármit megtesz, csak engedje szabadon Andrást. Jonel látszólag beleegyezik, ám Andrást mégsem engedi szabadon, és már épp rárontana Rózsira, mikor betoppan András apja (Dézsy Szabó Gábor), leleplezve Jonel árulását. Bárány Rózsi önfeláldozását látva végül mégiscsak elfogadja menyének a lányt, akiről közben kiderül, hogy nem is Blum lánya, hanem református szülők gyermeke, a kiszabaduló Herskovics is elnyeri 50 év késéssel Blumné szerelmét, és végre sor kerül András és Rózsi esküvőjére.

 
2.jpgPatkós Rózsit Siménfalvy Ágota alakította. Gyönyörű énekhanggal rendelkezik, ami főleg a mélyebb fekvésekben tetszett, a játéka pedig összetett, hiteles. Rózsija érett, céljait tekintve nagyon elszánt, meghurcolását látva megesik rajta az ember szíve. A teljes összeroppanástól azonban visszatartja büszkesége, ennek segítségével utasítja vissza először András bocsánatkérését is, ám alapvető jószívűsége miatt mégis visszafogadja a fiút, és érte bármit megtenne. Rózsi egyértelműen érettebb gondolkodású, felnőttebb Andrásnál, és bármilyen helyzetben képes feltalálni magát.
 
3.jpgMészáros Árpád Zsolt személyesítette meg Bárány Andrást, a sokak által irányított, ebből kitörni próbáló, lázadó ifjút. Látszatra András egy kemény felnőtt férfi, ám valójában egy érzelmes, érzékeny gyerek, akinek szüksége van arra, hogy valaki fogja a kezét és támogassa. A történet alatt felnő valamennyire, már nem menekül el a problémák elől, de megkockáztatom, hogy Rózsival való házasságában nem ő fogja viselni a nadrágot. András szólódala, a Futni, menekülni az este egyik legjobban előadott dala volt.
 
4.jpgA filozofálásra hajlamos, cinikus Herskovics szerepében Melis Gábort láthattam. A szövegbe itt-ott sikerült belebakiznia, néha pedig nem lehetett tisztán érteni, mit is mond, de ettől függetlenül nagyon humorosan adta elő az esetlen, de hatalmas szívű kocsmárost. Igazi atyja volt Rózsinak, Jankával megállás nélkül zsörtölődött, a fiatalkori szerelme, Blumné jelenlétében pedig még kisfiús vonásokat is felvett az alakítása.
 
 
 
5.jpgMolnár Piroska Blumné szerepében játszott zseniálisan, minden egyes poént tökéletesen helyezett el. Blumnéja nagyon szerethető, ahogy harcol Rózsiért, mindent megtenne azért, hogy a lányává fogadhassa és megadhasson neki mindent, amit érdemelne, közben kis szerelmi magánháborúját vívja Herskoviccsal, akihez hozzá is menne, természetesen csak Rózsi érdekében.
 
6.jpgAz ellenszenves Jonel őrmester szerepében Angler Balázs volt látható. Fiatal kora ellenére nagyon is hiteles volt ebben a merev, tisztességtelen, a végére teljesen ideggyenge karakterben. Nagyon fenyegető volt a fellépése, kivéve azt az egy alkalmat, mikor Rózsival próbál kedves lenni, hatalmas erőfeszítésébe kerül ez a próbálkozás, hogy kilépjen a magára erőltetett szigor mögül. Mikor Rózsi a randevújukon csak Andrásról kérdezi, elpattan a húr, és előtör Jonelből az állat, aki képes lenne bántani Rózsit, lelőni Bárányt, önmagát, vagy Terust (végül az utóbbit lábon is lövi).
 
7.jpgA történetben szövődik még egy szerelmi szál, Janka és Dávid között, akiket Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté alakított. Janka Herskovics kocsmájában felszolgáló, egy cserfes, életvidám lány, aki a nagy szerelemre vágyik. Dávid első pillanatban még Rózsiba szerelmes, akivel Blum néninél találkoztak, ám mikor a kocsmában felkeresné a lányt, Jankába botlik, és szerelme tárgya rögtön megváltozik. Dávid nagy álma, hogy híres zenész legyen, ezért el is utazik Amerikába, ahova a tervek szerint Janka majd követni fogja. A humor mellett a párost tökéletes, lélegzetelállító tánctudás jellemezte.
 
8.jpgÚj beállókat szintén láthattam az est során, úgymint Petridisz Hrisztoszt tanítóként, valamint András barátait is új szereplők alakítják, Barkóczi Sándor Gáspárt, Zádori Szilárd pedig Sanyikát, aki újból meg tudta villantani remek komikus vénáját. Kiemelném még a bolond, Jonelért epedő Terus szerepében Nádasi Veronikát, és a tündéri Lehoczky Zsuzsát, mint a lelőhetetlen pletykás Majzik nénit.
 
Ezt a darabot tudom ajánlani mindenkinek, aki szeretne látni egy keserédes szerelmi történetet rengeteg humorral és gyönyörű klezmer zenével fűszerezve.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr203510022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása