2013. június 22. 12:18 - franyokriszta

Kőműves Kelemen

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33328.jpgHa az iskolai irodalomórákra, és az ott gyakori témaként felmerülő balladákra gondolunk, két férfiú neve jut eszünkbe: Arany Jánosé és Kőműves Kelemené. Előbbi tucatszám írta a balladákat, utóbbit nem egy műfajban dolgozták fel. Többek között Szörényi Levente és Bródy János rittyentett belőle rockoperát, amit legutóbb a RAM Colosseumban mutattak be Alföldi Róbert rendezésében, Vári Bertalan vérpezsdítő koreográfiáival.

Az örökérvényű történet nem változott, csak egy kicsit feldúsult, modernizálódott. Adott 13 kőműves, akik inkább hajaznak építési vállalkozókra laptopjukkal és élére vasalt nadrágjukkal, fehér ingjükkel, nyakkendőjükkel, zakójukkal, mint kétkezi melósokra. Adott a feladat, fel kell húzniuk Déva várát, fél véka ezüstért és fél véka aranyért cserébe. És adott a probléma: a várat akárhogy építgetik, mindig leomlik. A lelkesedésük már erősen megcsappan az előadás kezdetére, az egyik „vállalat” feje, Máté már épp kiszállna a bizniszből öt emberével, Izsák szellemeket lát az omlás hátterében, Kelemen viszont még szajkózza, hogy ha hittel építenék a többiek is a várat, megállnának a falak. komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33293.jpgA környéken fel-alá kószáló vándor is betéved a kőművesekhez, pletykálkodik arról, mit gondolnak a falvakban a kőművesek sorozatos építkezési kudarcáról, Kelemennek átadja felesége, Anna üzenetét, miszerint mostanság nem tudja meglátogatni urát, mert kicsi fiuk lázasan nyomja az ágyat, majd hogy még emlékezetesebbé tegye ott jártát, elmeséli Déva egyik legendáját a gyermekét elhagyó asszonyról és az azóta élő átokról. Az átok kapóra jön Boldizsárnak és Kelemennek, mert így új hitet önthetnek a csapatba. Megszületik a nagy ötlet: az asszonyátkot csak asszonyáldozattal lehet megtörni, így hát az először odalátogató feleséget megölik majd, és hamvait a mészbe keverve fel tudják állítani a falakat. Bár Kelemennek alapvetően nem fűlik a foga a gyilkossághoz, de végül csak győz benne a dicsőség iránti vágy, na meg félni sincs nagyon oka, hiszen Anna megüzente, hogy nem jön, így belemegy az alkuba. A közeledő nőalak láttán Benedek kiszállna az egyezségből, hiszen az ő felesége járt náluk legrégebben, valószínűleg ő közelít most a halála felé, ám a kőműves-brigád egy jól irányzott ütéssel maradásra készteti a kétségbeesett férjet. komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33393.jpgA látogató feleség azonban nem Benedeké, hanem Kelemené, aki meggyógyult kisfiát hagyta otthon, hogy láthassa urát. Pechére. A kőművesek nagy része előbb megerőszakolja a nőt, a kisebbik része meg csak azért nem, mert Kelemen megmentve Annát a további kínoktól, végez a nővel. Az előzetes fejtegetések beváltak: Anna hamvaival sikerül megépíteni a várat. Kelemen magába roskad, míg a többiek ünnepelnek, de korai az öröm: a visszatérő vándor egyrészt meghozza Kelemen kisfiának halálhírét, másrészt beszámol arról is, hogy kitudódott a kőművesek kis titka, a bíróság gyilkosság ügyében nyomoz. A félrészeg csapat egyöntetűen megszavazza Kelement gyilkosnak, vigye el ő a balhét, neki már úgyis mindegy. Erre azonban nincs szükség, a bíróság nem csak felmenti a társaságot a vádak alól, de a további nyomozást is szigorúan megtiltja. Az örömittas banda szemernyi lelkiismeret-furdalást sem tanúsítva, röhögve foglalja még össze utoljára nekünk a történteket, a mit sem bánó Kelemen pedig megátkozza a plexipulpitusban és vérben vonagló Annát magába foglaló Déva várát.

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33264.jpgA cím- és főszerepben Stohl András volt látható. A kőművesek többségétől eltérően ő nem a pénz miatt fut neki újra és újra az építésnek: őt a dicsőség vonzza, hogy évtizedek-századok múlva is ott fog állni az általa épített vár, oldalán pedig márványtábla fogja őrizni a nevét. A szellemek, átkok létezését elutasító földön járó ember, az ő hite viszont nem elég a társainak. Az asszonygyilkosságba nem szívesen egyezik bele, pláne mikor kiderül, hogy pont szeretett Annája lesz az áldozat, de végül megvallja: nem bán semmit, hiszen a vár áll, és ez volt a cél. Ezzel tökéletesen megrajzolt Kelemenje végleg elveszíti a közönség sajnálatát.

boldizsár.JPGA Kelemen ellenpontjává váló Boldizsárt Hujber Ferenc alakította. Bár elvileg Kelemen a csapat feje, Boldizsár az igazi karizmatikus vezető: elég csak egy szót szólnia, máris mindenki őt követi. Ezt kihasználva tudja mindazokat megvalósítani, amiket Kelemen csak elképzelni képes. Hogy őt pontosan mi motiválja, rejtély, hiszen hol a hírnévről, hol a pénzről mondana le, de ha ő nem lenne, a kőműves brigád valószínűleg már a darab elindulása előtt szétszéledt volna.

 

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33292.jpgA névtelen vándor alakjában Blaskó Péter bonyolította a történéseket. Cinikus-joviális bácsika, akiből némi baljóslatú őrület sugárzik, ahogy folyton mosolyogva, folyton évődve a legváratlanabb pillanatokban toppan be a kőművesekhez, hogy híreivel-történeteivel csak még nagyobb galibákat hagyjon maga után.

 

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33388.jpgA darab egyetlen női szereplője Anna, akit Radnay Csilla keltett életre. A férjét rajongva szerető, támogató, jó kedélyű asszony, aki rosszkor volt rossz helyen. Keveset „élhet” a színpadon, de a történet brutalitását hangsúlyozandó, meggyilkolása után egy plexipulpitusba zárva végig a szemünk előtt marad, ahol vérben ázva tovább él a történésekkel, például a fia halálával, aminek részben az ő sietsége volt az oka.

 

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33361.jpgMarton Róbert alakította Mátét, az egyik kőműves főnököt, akinek így volt még némi hatalma a csapat felett. Ő már épp kiszállna embereivel az építkezésből, hogy megőrizzék jó hírnevüket, de végül Kelemen és Boldizsár meggyőzik a maradásról. Az asszonygyilkosság egyezségébe könnyű szívvel belemegy, hiszen ő az egyetlen a csapatból, akinek még nincs felesége. Lelkiismerete hiányát az is bizonyítja, hogy ő veti fel, mi lenne, ha egyedül Kelemenre kennék a gyilkosságot.

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33331.jpgA babonás Izsákot Fehér Tibor játszotta. Ő már a kezdetektől szentül hiszi, hogy a falomlás mögött csakis a szellemek lehetnek, és hiába gúnyolják ezért társai, kitart álláspontja mellett, olyannyira, hogy pár pillanatra bele is őrül a félelembe. Végül csak neki lesz igaza.

 

 

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33275.jpgGúnyolódásból és pénzsóvárságból kiemelkedik Szatory Dávid Benedekje, akit a fél véka ezüst és fél véka arany babonázott meg. Mikor azt hiszi, az ő felesége közeleg, elkeseredett lépést tesz a kilépésre, egy pillanatra felmerül, hogy talán egy nem teljesen romlott kőművesről van szó, de mikor kiderül, hogy nem ő özvegyül meg hamarosan, már nem is zavarja, hogy ölni kell a pénzért.

 

komuves_kelemen_-_ram_colosseum_2013.06.13._33411.jpgMég ma is aktuális kérdés (sőt!), hogy mi mindent vagyunk hajlandóak megtenni a pénzért. A tizenhárom kőműves bármit, és bár ők nem szembesülnek tetteikkel és elkorcsosult önmagukkal, de a megdermedt közönségben a tapsrend alatt felmerül, hogy „ér-e annyit bármilyen mű, hogy emberhalál legyen az ár?”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr595373342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása