2012. december 10. 23:25 - franyokriszta

A zöld kilences

A Vígszínház napokban bemutatott darabja 1909-be, Budapestre röpíti vissza a nézőket. A kuplékat időző dalokkal tarkított (és néhány üresjárattal is rendelkező) műben látszólag sok szálon fut a történet, ám előbb-utóbb ezek a szálak mind összefonódnak, nagy nevetések közepette.

6c8ab8af320c39fd.jpgHamrák János számára kezdetben ez a nap sem más, mint a többi: minden gyanútlan útjába akadóról leakaszt kisebb-nagyobb összegeket, mindezt úgy, hogy az „áldozat” boldogan, meglopásáról mit sem tudva távozik. Kevésbé indul vidáman Babinszky hírlapíró napja: kirúgják, feljelentik, ellopják a tárcáját, és még a megnyert kártyaparti nyereményét sem kapja meg, hiszen elveszett a zöld kilences. Nála már csak a nőjogi aktivista grófkisasszony, Marianne szerencsétlenebb, aki kellemesnek ígérkező randevúját egy mániákus sorozatgyilkos oldalán tölti, és csak az utolsó pillanatokban sikerül megmenekülnie a haláltól. Vagy még pechesebb lenne Abbasz Hilmi egyiptomi alkirály, akinek egy éjszakája van arra, hogy találjon magának egy magyar arisztokrata menyasszonyt, különben a közös ősöktől eredő magyarság elfoglalja országát, és már meg is kapta ajándékba a sokat mondó selyemzsinórt?! És mit mondjon a fehérvári 51c7a864f46c6f5b3cd314b85ebcc173.jpgpolgármesteri delegáció, akiket a közhangulat megbuktat, ha nem burkolják le a főutcát, ám a hat vagon fakocka megszerzése helyett két képviselő üldözi az alsógatyában rohangászó harmadikat a Parlamentben? Eközben Kiss Béla hotelportás, hobbi-gyilkos is hiába kergeti Mariannet, hogy végre átsegíthesse őt a túlvilágra, ahova szerény véleménye szerint minden nő tartozik. És ha már nők: vajon sikerül-e Karola Cecília vérmes varietédívának meghódítania a kiszemelt férfiszíveket és kifizettetni ellopott ruháját, mielőtt kiszerződne Szentpétervárra? A darab végére persze megoldódik minden bonyodalom, majd’ mindenki eléri célját, és a sok kézen megforduló zöld kilences számtalan új életet indít útjára, mielőtt visszakerülne gazdájához, a tisztességes hamiskártyáshoz.

hamrák.jpgHamrák János nemzeti szélhámost Csőre Gábor játszotta. Bármikor, bárkiből ki tud csikarni kisebb-nagyobb pénzösszegeket, minden helyzetben feltalálja magát, azonnal rögtönöz, ha kell, párbajhősnek, tanult grófnak vagy akár WC-építésznek is kiadja magát. Csak azért nem lehet gátlástalan bűnözőnek nevezni, mert ezeket a kis svindliket olyan bájjal viszi véghez, hogy a néző már szinte szurkol neki, hogy ugyan vágjon már át még valakit! Azonban az amúgy tökéletesen dolgozó kókler gépezetébe is porszem kerül, mikor egyre jobban összegabalyodik a sorsa Marianne-éval, és csak nagy nehézségek árán menekül meg pár pofontól.

 

szendrői.jpgA női főszerepben, Szendrői Marianne szüfrazsett grófnőként Réti Adrienn volt látható. Ez a Marianne egy határozott, elszánt úrinő, aki céljaiért még a benne lakózó kislányt és valódi érzéseit is elfolytja. Bár könnyedén megállna egyedül a lábán, folyamatosan vonzza a bajt (leginkább Kiss Béla személyében), így nem árt mellé legalább egy lovag. Bár a darab elejétől egyértelmű, kit kéne választania, mindannyiszor elhisszük neki, vagy inkább vele, hogy akár leélhetné az életét mással is.

 

 

 

 

 

A nőgyűlölő hotelportást, Kiss Bélát Fesztbaum Béla alakította, a rá jellemző fanyar feszt.jpghumorral. A segítőkésznek tűnő kisember maszkja mögül egyre gyakrabban sejlik fel a valóság, a már-már pszichopatává váló megtört szívű sorozatgyilkos. Az újabb kudarc (Marianne szökése) tovább hergeli az amúgy is bomlott elmét, így egyre nehezebben őrzi meg jólszituáltságát, pláne ha csak nők vannak a közelében. Hiányoltam Kiss Béla történetének a végéről a pontot, de lehet csak azért, mert még szívesen néztem volna Fesztbaum játékát, még akkor is, ha a gyengébbik nem tagjaként további vádakkal kellett volna szembesülnöm, nőtársaimmal együtt.

 

441410_1.jpgMészáros Máté játszotta Babinszkyt, aki (szerinte) élete legpechesebb napját éli meg a szemünk előtt. (Kirúgott) hírlapíróként némi revizorszerepet is vállal, általa ismerhetjük meg a leghamarabb a darab fő szereplőit, ám ezt a szerepét a történet legelején letudja, többet nem kacsint ki. Két fő érzelem vezeti: az önsajnálat és a Karola Cecília iránti lángolás. Utóbbi miatt kapja össze magát annyira, hogy megpróbálja helyrerakni kisiklónak tűnő életét, és akár az életét kockáztatva is, de visszaszerzi a zöld kilencest. Babinszky maga a görbe tükör: előtte a boldogság, ám ő inkább a sorsa feletti siránkozásba fullad.

441390_1.jpgA körülrajongott varietédíva szerepében Járó Zsuzsa volt látható. Nem lehet eldönteni, mi fontosabb számára: minél nagyobb rajongótábort maga köré gyűjteni, minél nagyobb botrányok révén publicitást szerezni, vagy minél több férfitrófeát megkaparintani. Ám nem az a bájolgó, elcicázó lokálkirálynő, hanem szinte „alvilági” szereplő, aki komoly gárdát tart a kezében. Talán ő az a szereplő, akinél egy percig sem kétséges: eléri, amit akar (kivéve, mikor nem).

 

 

 

 

 

 

 

Abbasz Hilmi egyiptomi alkirályt Gyuriska János alakította. Több szempontból is hálátlan szerep 441397_1.jpgaz övé: keveset is van jelen, nem is élvezheti ki igazán a hepiendet (sic!). Gyógyírként viszont megkapja a darab egyik leginkább fülbemászó melódiáját. Emellett megesik rajta a nézők szíve, hiszen Abbasz remek mintája annak, hogy egy erőskezű uralkodó is valójában egy érző szívű, szeretetre vágyó ember. Aki örülne, ha nem kéne idő előtt véget vetnie az életének, pár felbőszült ősrokon miatt.

 

 

441391_1.jpgMindenképp megemlítést érdemel még a Hegedűs D. Géza, Varju Kálmán és Karácsonyi Zoltán alkotta fehérvári polgármesteri delegáció, akik, minő meglepetés, a politikai korrupció korabeli jelképei. A századelőn is tudtak pénzt összeharácsolni a döntéshozók, ha éppen meg akartak menekülni a közharagtól. Bár a színlap alapján küldetésük annyira mégsem volt sikeres (vagy pont hogy nagyon is), hiszen a hármas egymást váltotta a polgármesteri székben (erre a darabban nincs semmi utalás…). Varju Kálmán zoknitartóban-alsónadrágban rohangászós magánszáma viszont megérne egy külön misét. Szintén emlékezetes alakítást nyújt Géczi Zoltán is, mint pincér (ő több szerepet is játszik a darabban), jó felszolgálóként mindenről tud, mindenhez van egy elmés hozzáfűznivalója, és sosem felejti el kifizettetni a számlát.

80e6f21a94cd4b0e3cd314b85ebcc173.jpgA zöld kilences nem rejt magában égető világproblémákat, nagy bölcsességeket, talán még komolyabb mondanivalója sincs. Viszont a habkönnyű, humoros történet a maga apróbb kis hibáival együtt garantált kikapcsolódást nyújt két felvonásban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr744959082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása