2013. február 15. 22:35 - franyokriszta

Parasztopera

IM5L2454-2_resize.jpgHa egy vizsgaelőadás annyira sikeres, hogy egy színház úgy dönt, repertoárjára veszi a darabot, akkor az már jó előjel. A Földes Tamás rendezte, a Pesti Broadway Stúdió immáron végzős tanulói által előadott Parasztopera pedig megérdemelten vált a nagyközönség számára is megnézhetővé.

Esküvőre készül a Balogh család: az otthonmaradt fiú, Roland készül elvenni a IM5L3022_resize.jpgmár erősen domborodó hasú Etelkát. A frigyért a menyasszonyon kívül senki sem rajong, de legfőképpen a befogadott árva lány, Julika nem, aki valójában Roland szerelme és szeretője. De rá más sors vár, nevelőapja, Imre két hold szőlőért cserébe a részeges állomásfőnöknek ígérte a kezét. Befutnak az ara szülei, a csendes, papucs Feri atya, és a nagyvilági, férjét gyűlölő Tündérke, majd a szó legszorosabb értelmében beesik a másik vőlegény is, az állomásfőnök. Ő azonban alkoholos mámorában tombolva mindenkit megbotránkoztat, majd furcsa álmáról mesél, melyben újra találkozott a cowboy-jal. Imre végül kidobja az IM5L3034_resize.jpgállomásmestert a házából, és felbontja a Julikával való eljegyzését, ám a tragédia már kezdetét vette, súlyos vallomások és titkok kerülnek terítékre. Először a már erősen ittas Tündérke fedi fel félresiklott házassága egyik első eredményét, miszerint Etelka apja nem is Feri, hanem a cowboy, akiről a visszatérő, felháborodott állomásfőnök segítségével kiderül, hogy valójában nem más, mint Baloghék elsőszülött, Svédországba disszidált Imre fia. És ha még nem lenne elég Roland és Etelka vérfertőző kapcsolata, Roland és Julika családon belüli románca, Tündérke azóta is tartó, épp az állomásfőnökkel kiélvezett csalfasága, Feri megtört szíve, még a Balogh házaspár múltja is rejteget egy hatalmas titkot, ami minden eddiginél rettenetesebb.

 

397255_374676102607178_956546338_nvd.jpgA fiatalok közül a Balogh Imrét alakító Vizi Dávid tetszett a legígéretesebbnek. Könnyen dühbe jövő, keménykezű, de szerető családapa volt, aki bármennyire is igyekszik, néha bizony kicsúszik az irányítás a kezéből. Már az első megjelenésétől kezdve érződik, hogy valami szörnyű titok lapul a múltjában, ami egyre inkább hatalmába keríti, és végül teljesen összetöri.

 

IM5L2528_resize.jpgA feleséget, Baloghnét a már korábban végzett Jenes Kitty játszotta. Mivel pár jelenet erejéig visszautazunk a múltba, láthatjuk, hogy házassága boldogan indult, ám a nagy szerelem végül elhidegülésbe és némi undorba fordult át. Baloghné határozott asszony, aki bár látja, hogy a két házasság semmiképp sem lehet boldog végkimenetelű, nem hajlandó megmásítani a döntéseket.

 

536289_374674742607314_1763797624_n.jpgA házasodni készülő, két lány szerelemét is felmutatni tudó Roland szerepében Kabai Alex volt látható. Alex volt a csapat gyenge pontja, mind hangban, mind játékban messze elmaradt kollégái teljesítményétől. Bár jól közelítette meg a két nő között őrlődő, „szívemre vagy eszemre hallgassak?” dilemmában tengődő fiú szerepét, nem tudott erősen, hosszan kitörni a háttérből.

IM5L2559-2_resize.jpgA nehézsorsú, befogadott árva Julikát Gőbölös Krisztina játszotta. Nem elég, hogy végig kell néznie szerelme esküvőjét, még ott a biztos tudat is, hogy rá egy még szörnyűbb nász vár. Bár az állomásfőnöktől végül mégis sikerül megszabadulnia, talán nevelőapja szeretetét is elvesztette. A cowboy személyének pontos tisztázásával úgy tűnik, neki kedvez a szerencse, ám túl gyorsan, átgondolatlanul kap a boldogsága után, így kétséges, eléri-e azt végül.

IM5L2542-2_resize.jpgA kezdetben boldogságmámorban tobzódó Etelkát Bori Réka alakította. Nyíltszívű, kedves, már-már buta lányka, aki a saját örömétől nem látja, mit is éreznek, gondolnak a többiek. Bár kezdetben úgy tűnik, ő lesz a történet (egyik) főszereplője, a szülők igen hamar háttérbe szorítják a gyerekeket, és innen néha Réka is nehezen tudott kivillanni.

 

IM5L3201_resize.jpgA már szintén korábban végzett Zádori Szilárd Feri szerepében tér vissza a vizsgadarabba. Feri a történtek legártatlanabb elszenvedője, akit a nézők egyöntetűen csak sajnálni tudnak. Mindent megtenne a lányáért és a feleségéért, pedig az utóbbitól soha egy jó szót nem kapott, mégis hősiesen tűri az összes szeszélyét. Szilárd könnyes tekintete Tündérke vallomása után a darab egyik legerősebb momentuma.

 

375883_374675809273874_1936990354_n.jpgA kikapós, csak magával törődő Tündérkét Czigány Judit vitte színre, nem is akárhogy. A sosem kívánt házassága fokozatosan megfojtotta, kihalt belőle minden jóérzés. Vitatható, hogy vallomása hosszú távon hasznára vagy kárára volt a lányának, de az biztos, hogy ő nem könnyebbült meg tőle, sokkal inkább összeroppant és tovább züllött, nem kevés alkoholos és állomásfőnöki segédlettel.

430079_374676079273847_2129313380_n.jpgA már sokat emlegetett folyton ordító, részeges állomásfőnököt, Bálintot Barkóczi Sándor játszotta. Nincs egy józan pillanata, ahova beteszi a lábát, csak pusztulást hagy maga után, és fel se fogja a történtek és a rombolása súlyát. Julikával való eljegyzése felbontásába is egész könnyen beletörődik, hála az abszintnak, és még Tündérkét is sikerül elcsábítania. Igaz, ez utóbbi nem az ő érdeme.

IM5L2600-2_resize.jpgAz ifjabbik Balogh Imrét, azaz a cowboyt Brasch Bence alakította. Titokzatos, bűnös múltú, búskomor utazó volt, aki valamit nagyon keres, de sokáig nem tudjuk, mit vagy kit. Bence könnyű (vagy éppen nagyon nehéz) helyzetben van, hiszen társai mozaikszerűen már megfestik a cowboy képét, neki csak bele kell simulnia ebbe a helyzetbe. Sikerül.

 

IM5L3425-2_resize.jpgA különös, recitatív formában előadott, borzongtatós darabot a fiatalok úgy viszik színre a Raktárban, hogy sosem tudhatjuk, miért fogunk mi nézők a következő pillanatban levegőért kapkodni: a nevetéstől, vagy épp a döbbenettől. És ki tudja, egyszer talán ez a csapat lesz a jövő „nagy generációja”?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr25082809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása