Bár láttam vagy háromszor-négyszer a Catherine Zeta-Jones, Renée Zellweger, Richard Gere trió fémjelezte filmet (oké, a Cellatangót ötvenszer is), mégis egy jó dallamú, de semleges filmnek tartottam. Ennek ellenére, mikor kiderült, hogy a Centrál Színház műsorára tűzi a Chicagot, eldöntöttem, hogy…

Mindig is irigyeltem Irinát, Mását és Olgát, hogy az unatkozáson és az álmodozáson kívül gyakorlatilag az ég egy adta világon semmi dolguk sincsen. Vagy inkább szántam őket, főleg azért, hogy ezen a semmittevésen képtelenek változtatni. Se a Csehov-összes lapjain, se a Nemzeti Színpadán.  

Móricz történetei nem kimondottan akciódúsak, és ez az Úri murira, pláne színpadra állítva, hatványozottan igaz. Főleg ha a történet is meg van húzva itt-ott, a helyszínek száma is csökkentve van (bár a nádassal körbevett kocsmakörnyék gyönyörű). A Nemzeti remek színészgárdája így próbált kihozni…