Bár a vámpírsztorik az elmúlt fél évtizedben élik legújabb aranykorukat, a Vérszipoly mégsem a ma gyermeke: már a ’80-as években meglátta a napvilágot. Na jó, annyiban mégis a jelen szülöttje, hogy még nincs egy éve, hogy bemutatták a Mikroszínpadon. Überszexi vámpírfi nélkül. Hálistennek.

Helyette viszont tombol benne a humor, és a rímhányó Romhányit idéző szóviccek, rímek. Rögtön főúri társaságban érezhetjük magunkat: az idősödő gróf panaszkodik ifjú kollégájának furcsa vonzalmaktól fűtött feleségére. Az asszonyka ugyanis nem csak, hogy kiábrándult urából, legszívesebben egy vámpírral lépne félre, hiszen gyerekkorától a hegyes fogú rémek hozzák lázba. Az ifjú gróf ismeri a gyógyírt a problémára, hát el is cipeli barátját a falu banyájához, aki mellesleg ál-szörnyeteg kikölcsönzéssel is foglalkozik. Megszületik az egyesség: a TSZ főállású parasztja felölti kiegészítő munkahelye uniformisát, és így vámpírként annyira ráijeszt a grófnéra, hogy az rögtön letesz beteges mániájáról, és visszatér ura kebelére. Az ifjú gróf azonban kimutatja foga fehérjét: barátja átmeneti megnyugvását kihasználva vámpírnak álcázva magát megpróbálja elcsábítani a grófnét. Az asszonyt azonban nem könnyű rászedni, és nemcsak, hogy leleplezi a szélhámosságot, de még el is látja a csaló baját. Innentől kezdve a hölgy rettentő gyanakvóvá válik, még valódi vérszipolyokat is képes elbizonytalanítani vérszívó szándékukban. Ugyanis váratlanul színre lép egy igazi vámpír is, így már a számos álvámpír mellett profi is cikázik a kert és a szalon között, és megindul a vérszívás. Nyak nem marad kiszívatlanul, szem nem marad szárazon.

A vérbő vámpírimádó grófnét Köllő Babett alakította. Elkényeztetett, különc, unatkozó úrinő, aki nagy szájával és pár pofonnal bárkivel szemben megvédi magát. Férjétől teljesen elhidegült, fanatizmusa olyannyira elvakítja, hogy nem látja a csalótól a vámpírt. De nagy étvágyát végül csak sikerül csillapítani. Így-úgy.

A váratlanul betoppanó igazi vámpírt, vagyis a vérszipolyt Ficzere Béla játszotta. Férfias és elrettentő fellépése nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket, és azt is nehezen tudja beláttatni az egyre ziláltabb idegzetű kompániával, hogy ő valódi vérszipoly. De fájdalmas nosztalgiázására csak talál gyógyírt a jelenben is.

Az idősödő, kétségbeesett gróf szerepében Putz Attila lépett színpadra. Már ő maga se tudja, hogy mit szeretne: visszaszerezni felesége sosevolt szerelmét, vagy inkább megszabadulni az asszonytól. Neurotikus alkatán csak némi vérfrissítés segített, onnantól kezdve viszont nemesi rangjához illő karizmát és határozottságot nyert. Na és egy visszatérő feleséget.

A kissé köpönyegforgató ifjú grófot a jó mozgású Göth Péter adta. Barátját úgy segítené, hogy közben a tudta nélkül ő is jól járjon, ám a grófnét felkészületlensége miatt nem sikerül elcsábítania, meg is kapta, ami az árulásáért járt neki. Sőt, talán még többet is.

A bérszipolynak, vagyis a TSZ Jóskájának szerepe csak az utolsó 10-15 percre korlátozódott, ám Bus István ezt is tökéletes ki tudta használni. A küldetéséhez görcsösen ragaszkodó, tájszólásos hatcolos paraszt sose csüggedt, sose értett semmit. Övé volt a darab leghálásabb szerepe.

A másik tájszólásbajnokot, a rémközvetítő banyát Álmosd Phaedra játszotta. Szólhatott bármilyen muzsika, ő egy szem jól bejáratott mozgáskultúrájában ropta, készségesen igyekezett minden problémát megoldani, és vígan gyűjtötte az újabb tapasztalatokat. Általában.

Aki egy „halandónak vagy halhatatlannak lenni jobb” kérdéskör körül forgó, mélyenszántó gondolatokkal fűtött vámpírdarabot szeretne látni, az mindenképpen kerülje el a Vérszipolyt. Ellenben aki cirka másfél órán keresztül szeretne nevetni és a fejét fogni a fájóbbnál fájóbb szóviccek miatt, az ne féljen jegyet váltani a Mikroszínpadra erre a könnyű nyáresti komédiára. Bár valószínűleg fagyos téli estéken is ugyanúgy megállja a helyét.