Általános megállapítás, hogy ugyan a mesék elsősorban a gyerekeknek szólnak, a felnőttek is nagyon szeretik őket. Pláne ha van nekik szóló része, olyan poénjai, amelyek felnőtt fejjel is élvezhetőek, viccesek. Mint az Operettszínház legújabb darabjában, a műfajteremtő Ördögölő Józsiás rockoperettben.

Mindig is irigyeltem Irinát, Mását és Olgát, hogy az unatkozáson és az álmodozáson kívül gyakorlatilag az ég egy adta világon semmi dolguk sincsen. Vagy inkább szántam őket, főleg azért, hogy ezen a semmittevésen képtelenek változtatni. Se a Csehov-összes lapjain, se a Nemzeti Színpadán.

Valós eseményeken alapuló, népmesei és szürreális elemekkel bővített, dalolós sírva-nevetős magyar szocialista-gulag sztorit 3 óra 50 perces játszási idővel és rengeteg szerepelő szereplővel színpadra állítani csak maximális felkészültséggel és lebilincselő erővel szabad. Ahogy a Nemzeti is tette a cseppet sem könnyen megjegyezhető című Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe esetében.

Ha zsidó musicalről van szó, akkor mindenkinek a Hegedűs a háztetőn ugrik be először. Még ha nem is láttuk a legendás filmet, nem is ismerjük töviről hegyire a történetet, akkor is hallott már mindenki Anatevkáról, és mindenki tudja, hogy ha fáj, ha bánt az élet, akkor csak igyál, és elszáll a gond. A Vígszínház már évekkel ezelőtt bemutatta a történet színpadi változatát, hosszú várakozás után végre sikerült is eljutnom rá.

Színre vinni egy olyan előadást, amiben keverednek a faji, a vallási, a politikai és a szexuális hovatartozást firtató kérdések, mindezeket tomboló AIDS-járvánnyal fűszerezni, ráadásul két folytatásos, egész estés színdarabot egyberántani, hát nem kis feladat. De a Nemzetinek az Angyalok Amerikában-nal sikerült.

Rendesen megnehezítette a dolgát Madách azoknak, akik Az ember tragédiája klasszikust kívánják eljátszani, még akkor is, ha itt-ott meghúzzák, leegyszerűsítik a bonyolult, filozofikus tartalmú szövegeket, mint ahogy a Nemzeti Színházban tették. Ilyenkor a színészek csak magukban és a rendezésben bízhatnak, hogy sikerül abban a bizonyos igazi színházi élményben részesíteniük a közönséget. Sikerült.

Nem mondhatnám, hogy a kortárs tánc közel áll hozzám, ellenben távol annál inkább. Így hát kissé félve, vegyes érzelmekkel telve ültem be a Bethlen Téri Színházba a Góbi Rita Dance Company jelentős késéssel kezdődő két egyfelvonásosára.

Móricz történetei nem kimondottan akciódúsak, és ez az Úri murira, pláne színpadra állítva, hatványozottan igaz. Főleg ha a történet is meg van húzva itt-ott, a helyszínek száma is csökkentve van (bár a nádassal körbevett kocsmakörnyék gyönyörű). A Nemzeti remek színészgárdája így próbált kihozni mindent a muriból, amit lehet.

Úgy tűnik, manapság Hamletet csak úgy lehet színre vinni, ha a rendezésben van valami kis (vagy éppen nagy) csavar. Míg a Krétakör három férfi színésszel játssza el a közismert történetet, addig a Nemzeti Színházban megfordul a tér, helyet cserél néző és színész. A nézőtér székei, erkélyei fekete fóliával vannak lefedve (persze csak míg a színészek fel nem tépkedik azokat), és még egy több emeletes fémállvány is magasodik közülük, míg mi a színpadon felsorakoztatott székeken foglalhatunk helyet, hiszen mi vagyunk „a néma közönség egy színpadon”. Ez is egy remek húzás Alföldi Róbert modern fűszerezésű rendezésében.

Ha egy vizsgaelőadás annyira sikeres, hogy egy színház úgy dönt, repertoárjára veszi a darabot, akkor az már jó előjel. A Földes Tamás rendezte, a Pesti Broadway Stúdió immáron végzős tanulói által előadott Parasztopera pedig megérdemelten vált a nagyközönség számára is megnézhetővé.

Hosszú szünet után tért vissza az Operettszínház színpadára a legismertebb magyar királyné életéről szóló Lévay-musical. A felújítással új szereplők is beálltak az Elisabeth-be, sőt, olyan érdekességeknek is tanúi lehettünk, hogy a korábbi gyerek Rudolf gyilkos Luchenivé avanzsált, és két korábbi felnőtt Rudolf most nem a szerepben, hanem Sissi szívében váltották egymást, mint Ferenc József és Halál.

Hosszú évek után újra Ábrahám Pál-darabot tűzött nagyszínpadi műsorára az Operettszínház, ezúttal a Viktóriát, Béres Attila rendezésében. A kalandos, édes-bús történetben Szibériától kezdve Tokión és Szentpéterváron át kísérjük hőseinket a boldog véget jelentő Dorozsmáig.

Dumas rendesen megnehezítette azoknak a dolgát, akik Monte Cristo-ját szeretnék színpadra állítani: a történet, bár tele van fordulatokkal, hosszú, rengeteg szereplőt vonultat fel, az eleje több, mint vontatott, majd úgy felpörögnek az események, hogy még Poirot-nak is nehéz lenne azon melegében felfedezni az összefüggéseket, és megérteni a miérteket. Tehát a veszprémi Pannon Várszínház nagy fába vágta a fejszéjét.

Én azon emberek csoportját erősítem, akik az alternatív, kortárs koncepciójú darabokat egy kicsit félve közelítik meg. Valamint azokét is, akik szeretik, keresik Shakespeare műveit. Így a Krétakör Hamlet.ws-ére vegyes érzelmekkel ültem be, kíváncsian, vajon melyik érzetem kerekedik felül.

Még az operettekben járatlanoknak is felcsillan a szeme a Marica grófnő melódiát hallva, hiszen kis túlzással minden második nóta sláger. A műfaj kedvelőinek pedig kimondottan nagy öröm volt a Kálmán Imre-darab októberi nagysikerű visszatérése az Operettszínházba.

A Vígszínház napokban bemutatott darabja 1909-be, Budapestre röpíti vissza a nézőket. A kuplékat időző dalokkal tarkított (és néhány üresjárattal is rendelkező) műben látszólag sok szálon fut a történet, ám előbb-utóbb ezek a szálak mind összefonódnak, nagy nevetések közepette.

A legtöbbször feldolgozott művek 10-es top listáján egészen biztosan kiemelkedő helyen szerepelne Shakespeare Rómeó és Júliája. A szerelmi tragédia megélt többek között már prózai színházi, musical, balett és filmadaptációt is, játszódott már az eredeti szöveggel és modernizálttal, a történet valódi korában és a XXI. században, minden megálmodásnál számos sajátos vonással gazdagodva.

Az Operettszínház legújabb bemutatója, a Szörényi-Bródy szerzőpáros Veled, Uram! című rockoperája I. István uralkodásának viharos végnapjait mutatja be. Bár a művet a szerzők tizenkét évvel ezelőtt írták meg, idén került sor az első kőszínházi bemutatójára, a Thália Színházban. Az eredeti darab komoly változásokon esett át, legkedvezőbb eredményei a dramaturgiai változtatások voltak, de született hat új dal is, ezeknek nem mindegyike váltotta ki a kívánt hatást.

A worldmusical műfaj abban tér el a „hagyományos” musicaltől, hogy különböző zenei stílusokat sorakoztat fel egyetlen előadás keretein belül. A műfajhoz Shakespeare Szentivánéji álmánál jobb alapanyagot keresve sem találhatott volna a Kero-Szakcsi-Müller szerzőhármas, hiszen már az alapmű is több síkon játszódik. Nincs ez másképp a musicalben sem, kezdetben itt is elkülönült világot alkotnak a tündérek és az emberek, sőt, utóbbiak is három csoportra oszlanak (a szerelmesek, a mesteremberek, és Theseus „népe”), de ahogy halad a történet, egyre inkább összeolvadnak a világok, ráadásul az Operettszínház verziójában a befejezés is eltér kissé a shakespeare-itől.

A Pesti Színházban futó Punk Rock egy mára sajnos egyre gyakrabban előforduló problémát, a fiatalok körében megjelenő frusztrációt és erőszakot dolgozza fel. A történet színhelye egy brit kisváros, Stockport gimnáziuma. Ide érkezik a kisérettségiző osztályba egy új diák, Lilly, akit a furcsa, izgága William vesz a szárnyai alá. Lilly azonban nem szorul sokáig támogatásra, gyorsan beilleszkedik a fiatalok csapatába, William legnagyobb bánatára még a szerelem is rátalál a menő sportoló, Nicholas képében. Ahogy egyre közeledik a kisérettségi, a fiatalok úgy válnak egyre idegesebbé, a gátlástalan Bennett amúgy sem diszkrét tréfái egyre durvábbakká válnak, egyre több áldozatot követelnek, míg végül az egyik diák teljesen elveszti a talajt a lába alól, és gyilkos ámokfutásba kezd.

Az influenzajárvány nem kerülte el az Operettszínházat sem, ezért is történhetett meg, hogy Vágó Betti helyett újra Szendy Szilvi volt látható Riaként, míg Szabó Dávid helyére Angler Balázs ugrott be a Szép nyári nap című Neoton-musicalbe. A darab a ’70-es években játszódik, mikor is egy osztálynyi fiatal Bácsszentmáriára megy építőtáborba, paradicsomot szedni. A szertelen fiatalok fegyelmezése és a tábor rendjének fenntartása a feldolgozó vezetőjének, Tóni bácsinak, valamint az orosztanárnőnek, Panni néninek lenne a feladata, ám ezt az amúgy is komoly kihívást még külön megnehezíti az ő magánéletük is, fiatalkorukban ki nem bontakozott szerelmük újra lángra kaphat. Magánéleti zűrzavarok persze a fiatalok életét is komplikálják: Panni néni lánya és Varga Péter, az ’56-ban disszidált műegyetemi tanár kissé renitens fia egymásba szeretnek, Ria nem tud választani a sok udvarlója közül, ezért dobja Sanyát, de nem hajlandó észrevenni Öcsi szerelmét, aki Margót nem veszi számításba, közben Ria is lapátra kerül, de Sanya sem fogadja vissza egykönnyen. Váratlanul megjelenik Bácsszentmárián Panni néni elvált férje, Kovács Jenő, aki nem nézi jó szemmel, hogy lánya egy rendszerellenes fiút szeret. A felnőttek összeesküvése révén Pétert hazaküldik a táborból, de a fiú, akit az egyetemre se vettek fel, csalódottságában a disszidálást választja. A szökésre alkalmas pillanat a pesti művésznő (Csengeri Ottília) táborban adott koncertje, ám a búcsúlevél annyira felkavarja Péter barátait és a felnőtteket, hogy Kovács elvtárs végül kénytelen lesz színt vallani, és bezáratja a tábort. A búskomor hangulatú Holnap hajnalig közepére viszont betoppan Péter, akit a határról visszahúzott a szíve, így bár a fiataloknak mégiscsak vissza kell menniük idő előtt Pestre, de legalább együtt vannak.

A Madách Színház 2010-ben musical pályázatot hirdetett, ennek lett első helyezettje a Csoportterápia. A darab műfaji besorolása szerint nem is musical, hanem egyenesen „mjuzikelkámedi”, így hát a műfaj is megkapja egy dalon belül a kifigurázást – természetesen musicales módon.

A világ egyik legismertebb operettje az Operettszínház színpadán megújult dalszövegekkel, kissé átírt történettel, de ugyanazzal az operettekre és a Csárdáskirálynőre jellemző üzenettel látható: a boldogság, a szerelem győz mindenekfelett!

A mikve az ortodox zsidók rituális fürdője, ahol havonta egyszer az asszonyok megmerítkeznek, hogy megtisztuljanak, és újra érintkezhessenek férjükkel, engedelmes feleségként. Itt játszódik a Pesti Színház darabja, ahova a fürdősasszony Shoshana nemrég segítséget vett fel, Shira személyében. Ám Shira nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, folyton-folyvást túllépi a feladatkörét: ő nem csak a fürdésben segítene az itt megforduló nőknek, ő segíteni akar. Mindenben. Az ifjú menyasszonynak enyhítené a házasságtól való félelmét, a beteg kislánnyal játszana, a férje által vert nőt pedig megszökteti. Ám a szöktetés nem lesz teljesen sikeres, ezért a mikvében ragad nyolc különböző életkorú, gondolkodású nő, akiket különböző titkok nyomnak, és el kell dönteniük, mi a legfontosabb: hogy engedelmes feleségek legyenek, vagy hogy segítsenek egymáson. És ezáltal önmagukon is.