Rendesen megnehezítette a dolgát Madách azoknak, akik Az ember tragédiája klasszikust kívánják eljátszani, még akkor is, ha itt-ott meghúzzák, leegyszerűsítik a bonyolult, filozofikus tartalmú szövegeket, mint ahogy a Nemzeti Színházban tették. Ilyenkor a színészek csak magukban és a rendezésben bízhatnak, hogy sikerül abban a bizonyos igazi színházi élményben részesíteniük a közönséget. Sikerült.

A történet a mennyben kezdődik, ahol az Urat (Blaskó Péter) dicsőítő angyalsereg veszi körül (akik leginkább egy fiú popcsapatra emlékeztetnek). A nagy vigalomba rondít bele a tagadás angyala, Lucifer, aki nem elégedett „főnöke” teremtésével, annak tökéletlenségét kívánja bebizonyítani. A kihívás elfogadva, az első csörtét Lucifer meg is nyeri: az édenben időző Ádámot és Évát ráveszi, hogy szakítsanak a tiltott fák egyikéről gyümölcsöt. Pechünkre Éva nem a halhatatlanság, hanem a tudás fáját választotta, egy-egy harapás után az Úr kitiltja a párost a Paradicsomból. Ádám újdonsült tudásához hatalmas kíváncsiság társul, így Luciferrel karöltve történelmi utazásra indulnak, hogy láthassa, mivé fejlődik az emberiség különböző korokban, különböző eszméktől fűtve. Ádám minden szín elején gyermekként lelkesül a korszak csodálatosságáért, majd minden színben kénytelen kiábrándulni az épp éltetett eszméből, legyen az akár a szabadság, az egyenlőség, a kereszténység, a hedonizmus vagy a tudomány. Csalódásában mindig új célt, megváltó gondolatot tűz ki maga elé, amiről aztán minden Lucifer minden egyes színben bebizonyítja, hogy téves, nem olyan éltető és tökéletes, mint ahogy Ádám elképzelte. A színek többségében Éva a jóság, béke különálló kis szigeteként jelenik meg, akit nem tud megkísérteni a korszak gonoszsága, de ha mégis, akkor Ádám még nagyobbat bukik. Végül totális csalódottságában elhagyná a földet, az űrben keresne menedéket, ám az Úrnak sikerül visszarángatnia a Földre, azaz az életbe. Még egy utolsó kiábrándító utazást tesznek a jeges jövőben, az eszkimók földjén, de az újabb vereség miatt Ádám feladja a reményt, hazatérve inkább a halált választaná, hogy ezzel is megelőzze azt a sok borzalmat, amit az emberiség el fog majd követni (és igazolja a szabad akarat hatalmát). Ám már elkésett, Éva a gyerekét hordozza a szíve alatt, a sorsunk meg van pecsételve. Ebből aztán a csalódott férfi nagy nehezen új hitet nyer, és már csak abban bízik, hogy a látott vég nem következik be. Az Úr pedig (az elbukó, de a világ működéséhez elengedhetetlen Lucifer mellé) ad neki egy halvány reménysugarat: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”

A „kihívó felet”, Lucifert László Zsolt alakította. A kezdő keretszínekben még dühös, hatalmas, földöntúli lény volt, de a történelmi színekre már túlsúlyba kerültek az emberi vonásai, amolyan bölcs, cinikus tanítómestere volt Ádámnak. Remekült kidomborított szarkazmusa rendre okot adott a nevetésre. Bár az ember tökéletlenségét, haszontalanságát igyekezett bizonyítani, mégsem volt visszataszító, szinte már neki szurkolt a közönség, hogy hűtse le Ádámot, majd vereségét is emelt fővel viselte.

A folyamatosan lelkesülő, majd csalódó Ádám szerepében Szatory Dávid volt látható. Ádámja valószínűleg hatalmasat haraphatott az almából, hiszen naiv fiatalsága mellett óriási tudással rendelkezett, és bár majd’ minden színben neki kellett feladnia kezdeti lelkesedését, mégis méltó társa volt Lucifernek. Ezer színnel festette meg a darab során folyamatosan változó Ádámját, ezt az esendő, de tiszta karaktert mindenki elfogadná ősapjának.

Bár Lucifer és Ádám mellett háttérbe szorult, de nem vált jelentéktelenné Tenki Réka Évája. A szerelem megtestesítőjeként hol lelkesült Ádámért, hol szembeszállt vele, hol elborzasztotta, de az ő alakja józanította ki minden alkalommal a férfit. A keretszínekben bájos, naiv, szerelmes fiatal lány, és bár a történelmi színekben ezeket néha teljesen le kellett aljasítania, mégis végig visszaidézte a Paradicsomot.

A minden színben más-más szerepben feltűnő „játszók” remekül kiegészítették, támogatták a főszereplőket, közülük is kiemelkedett Makranczi Zalán (mint tudós és eszkimó), Földi Ádám (az Athén és Párizs színben), Bánfalvi Eszter (Hippia Rómában) és Radnay Csilla (mint londoni jósnő, és a Római színben Cluviaként bemutatta remek énekhangját is).

Alföldi Róbert rendezése bár néhol kissé meredek, tökéletesen átadja a nézőknek a Tragédiát. A színészek a nehéz szöveg ellenére lubickolnak szerepeikben, Ádám lelkesedése pedig tökéletesen átragad a közönségre. Annyi különbséggel, hogy mi nem tapasztalunk csalódást, legalábbis az előadást illetően nem.