Mindig is irigyeltem Irinát, Mását és Olgát, hogy az unatkozáson és az álmodozáson kívül gyakorlatilag az ég egy adta világon semmi dolguk sincsen. Vagy inkább szántam őket, főleg azért, hogy ezen a semmittevésen képtelenek változtatni. Se a Csehov-összes lapjain, se a Nemzeti Színpadán.

Ünnepre készülnek a Prozorov-háznál: a legkisebb lánynak, Irinának névnapja van. A katonák alkotta vendégsereg egyre gyűlik, egyre álmodik munkáról, Moszkváról és a szebb életről, mikor is betoppan a városka új lakója, a Moszkvából érkezett Versinyin alezredes, aki akarva-akaratlanul azonnal leveszi a lábáról a három nővért. Az ebédre megérkezik Natasa is, a nővérek bátyjának, Andrejnek a kissé esetlen szerelme is, aki miután nevetségessé tette magát, elviharzana. Ám Andrej utána siet, és hirtelen felindulásból megkéri a kezét. Telnek-múlnak az évek, az álmok-vágyak nem fakulnak, de a lelkesedés annál inkább, továbbra sem lép senki a boldogságáért. Mása és Versinyin időközben végzetesen egymásba szerettek, de mivel mindketten házasok, így csak fájdítják egymás szívét. Irina elkezdett dolgozni a sürgönyhivatalban, de ettől mégsem lett boldogabb, sőt. Tuzenbach és Szoljonij még mindig a szerelméért küzd, előbbi nyíltan, utóbbi titokban. A házban viszont fokozatosan a már anya Natasa veszi át az uralmat, ami a harmadik felvonástól bontakozik ki igazán (újabb pár év száll el eseménytelenül), mikor szinte erőszakkal próbálja eltávolítani az öreg dadát, Anfiszát (Nagy Mari). A városban hatalmas tűzvész tör ki, Versinyinék és Fedotyik (Szatory Dávid) háza is leég, Prozorovék adnak menedéket a károsultaknak. Olga szinte belerokkan a rengeteg gimnáziumi munkába, míg Irina újabb állásában sem találja a helyét, a már leszerelt, dolgozó Tuzenbach már egyértelműen megkéri a kezét, Szoljonij pedig lerohanja. Mása megvallja nővéreinek Versinyin iránt érzett kölcsönös szerelmét, Andrej már minden vagyonát elkártyázta, így kénytelen jelzáloghitelt felvenni a közös házra, Csebutikin pedig olyan mélyre jut az ivásban és felejtésben, hogy véletlenül megöl egy nőt az orvosi asztalon. Irina végül döntő elhatározásra jut: hozzámegy Tuzenbachhoz, tanítónőként dolgozni fog, és elköltözik ebből a szürke kisvárosból. Ahol amúgy egy idő múlva nagy változásokra kerül sor: elvezényelik a katonákat. Ergo a mindennapos unalom tovább fokozódik. Mása teljesen összetörik, hogy elveszíti Versinyint, Natasa már a Prozorov-lányok nélküli nyugodt életről álmodik (Olga igazgatónő lett, állami lakásban lakik Anfiszával), Irina nyugtalan a báró miatt. Tuzenbachba ugyanis előző nap annyira belekötött Szoljonij, hogy elkerülhetetlenné vált a párbaj, amiről az ifjú menyasszonyon kívül mindenki tud. A katonák elvonultak, lövés dörren: a három nővér álmai végleg összetörtek, nekik a szenvedés jutott osztályrészül, és majd csak a következő generációknak juthat valamennyi a boldogságból, de hogy miért? Bárcsak tudnák, bárcsak tudhatnák.

A „huszonnyolc” éves Olgát Udvaros Dorottya alakította. Legidősebb nővérként talán ő a legbölcsebb, de benne van a legtöbb még a gyermeki naivitásból, harsány, sikongató, mindenre rácsodálkozó „vénkisasszony”. Mivel szerelemben egész élete során nem volt része (leszámítva Versinyinnel váltott heves csókját), minden energiájával a munkába menekül. Nem a felkavaró változások híve, a rendet és a tisztességet követve oszt tanácsokat, és vágyik egyre fáradtabban Moszkvába.

A férjezett nővér, Mása szerepében Schell Judit volt látható. Ha a sötét hangulatú nőnek voltak is valaha álmai, azokat férjhezmenetelével Kuligin mellett hamar elvesztette, nem maradt neki más, csak a gúny és közöny. Versinyin szakítja ki korábbi gyűlölt világából, mellette Mása újra ragyog, őszintén mosolyog, örül, van értelme az életének. Versinyin távozásával egy pillanat alatt kicsúszik a lába alól a talaj, de aztán hamar visszatalál a régi kerékvágásba.

A legfiatalabb testvért, Irinát Péterfy Bori játszotta. Irina megy át a legnagyobb változáson: az első felvonás vidám, naiv idealista kislánya már sehol sincs az utolsó pillanatok megtört, reménytelen nőjében. Hiába lelkesíti kezdetben a munka és Moszkva, előbbiben nem találja meg az örömöt, utóbbit nem is találja meg. Valójában Szoljonijt szeretné, ha merné, de Olga biztatására mégis a kiszámíthatót, a menekülési utat választja Tuzenbach személyében. Péterfy Irinája szélsőséges érzelmeit hitelesen megélő nő volt.

A lányok bátyját, Andrejt Znamenák István alakította. Andreje olyan férfi, akinek szüksége van az elnyomásra, még ha ez nem teszi boldoggá. Apja halálával felszabadult, meghízott, tudós akart lenni, és hegedült, majd Natasával való házasságában már csak a vagyont herdálta el kártyán, és felesége szeretőjének lett csak a beosztottja. Tisztában van élete szánalmasságával, és az utolsó felvonásban az unalomról, szürkeségről és a lezüllésről intéz is egy dühödt kirohanást: a közönségnek.

Az egyetlen ember, aki effektíve tesz a boldogságért, aki változtat, az a harsány Natalja Ivanovna, Natasa, akit Mészáros Piroska személyesít meg. Az első felvonás lenézett, kinevetett Natasája nem felejt, a második felvonástól kezdve ő az úr. Hol bájosan erőszakosan, hol üvöltve osztja az utasításokat, miközben megállás nélkül gyerekeiről mesél, vagy szeretője, Protapopov karjaiba rohan. Mészáros Piroska ripacs zsarnokja még véletlenül sem szerethető, pedig ő az egyetlen, aki nem csak mereng, hanem cselekszik is.

A „szerelmes őrnagy”, Versinyin szerepét Alföldi Róbert öltötte magára. A kényszeresen bőbeszédű és filozofikus férfi az a típus, aki sehova nem tud észrevétlenül belépni. Ő prédikál legtöbbet a szebb, jobb életre, ami egyszer biztosan el fog jönni, még ha nekik nem is lesz részük benne (a szuicid hajlamú felesége mellett nem csoda). Schell Judit Másájával folyamatosan izzik köztük a levegő, de a határokat látszólag nem lépik át, és Versinyinje talán egy pillanatra sem hal bele, hogy el kell veszítenie azt a nőt, akit szeret.

A már-már groteszkbe hajló férjet, Kuligin tanítót Kulka János alakította. Mása fényezésénél már csak a mosolyát veszi elő gyakrabban, de ezek mellett még időt szakít az igazgató dicsőítésére, a fiatal katonafiúk puszilgatására, vagy Olga combjának paskolgatására. Eleinte nem vesz észre semmit, aztán már nem akarja látni, mi van Mása és Versinyin között, de végül megkönnyebbülhet, a veszélyt áthelyezik. Komikus figuráján rengeteg lehet nevetni, míg megkedvelni nagyon nehéz.

A történet tragikus hősét, Tuzenbach bárót Mátyássy Bence játszotta. Irina hű imádója, akivel egymást lelkesítik a munka csodálatosságáról szóló szónoklataikban. Kitartóan küzd a lány szerelméért, és bár kezét elnyeri, szíve sosem lehet az övé. Szoljonijjal való kapcsolata is érdekes, a távollétében mindig védi a modortalan fiút, de ha ott van, ő az első, aki megharagszik rá. Valószínűleg a számára végzetes párbajt is így sikerült elérnie.

A vetélytárs Szoljonij százados szerepében Szabó Kimmel Tamás volt látható. Szoljonija két lábon járó, mindent és mindenkit megvető, lenéző méregzsák, bármikor robban, bárkibe beleköt, minimum a tisztítószer erős szagával kínoz mindenkit (amit aztán nagy előszeretettel belélegez a tenyeréből). Egyedül Irinával kettesben képes néha „normálisan” viselkedni, miközben megvallja szerelmét, láthatjuk, hogy ez akár egy kedves fiú is lehetne, de a következő pillanatban már újra a régi, és a vetélytársak kiirtásával fenyegetőzik.

A részeges Csebutikint, aki gyerekkoruktól fogva ismeri a lányokat, Sinkó László játszotta. A valamikor okos, kedves doktor mára egy feledékeny, sokszor visszataszító, bolondos öregemberré vált az italozás és a süppedés hatására, de azért a sarokban csendesen újságja mögé meghúzódva néha-néha kikiabál egy-egy fájó igazságot.

Hogy letelt-e már a Versinyin jósolta kétszáz, háromszáz, talán ezer év, mikor is új, boldog élet támad, azt mindenki eldöntheti maga. A Nemzeti színpadán némi felesleges groteszkkel fűszerezett, de amúgy remek Három nővér tökéletes példája annak, hogy álmokban és semmittevésben is lehet élni. De minek?