A klasszikus orosz drámai regények élvezetéhez kell egyfajta hangulat – na meg türelem –, a történet helyett sokszor az elidegenítő karaktereken, lassacskán csordogáló gondolatfolyamaikon van a hangsúly, és a mai rohanó világban ez a fajta andalgás a nehezen megszerethető szereplőkkel bizony nehezen rántja be az embert – de ha már belemerült a havas táj és a szerelmi intrikák tengerébe, nem szabadul egykönnyen. Az Anna Karenina is felmutatja a műfaj minden ékkövét és „hibáját”, és sajnos-szerencsére színpadra helyezve is ugyanaz a minta él, mint a több száz éves könyvoldalakon.