2019. március 28. 07:56 - franyokriszta

Versekből fűzött gyöngysor – Anyám tyúkja (1.)

aty9.jpgRégi, jó negyedévente rám törő heppem, hogy egy fárasztó nap estéjén rákeresek a YouTube-on a Vers mindenkié hívószóra, és sűrű fogadkozások mellett, miszerint „csak ötöt nézek meg”, valamint „nem, a kedvenceimet most nem indítom el”, találomra megnyitok egyet a számos videó közül. És még két óra múlva is a képernyőre meredve hallgatom a szebbnél szebb és hasonlóan gyönyörűen előadott verseket – köztük persze az örök kedvenceket is, csak azért is! Az Örkény Színház Anyám tyúkja (1.) című estjéről ugyan hiányzott a bevált plédem vagy a bögrém, de új színt adott bűntelen szenvedélyemnek.

aty8.jpgAz előadás kezdete előtt azt próbáltuk megfejteni, vajon milyen formát is ölt ez a versest: dramaturgiai keretbe helyezetten, amolyan történet részeként jelentkeznek a versek, vagy egy izgalmasabb irodalomórát idézve, magyarázó köntösbe foglaltan sorjáznak? Nos, keret nincs, a közel 70 vers hol egymásból fakadva, néhol még egymást félbe is szakítva, helyenként zenei megoldásokkal támogatva, mindenféle pótlék nélkül gördül egymás után – tökéletesen. Egy múlt századi, vidéki ház portája tárul elénk, ahol a „helyiek” vasárnapi, legszebb ünneplőjüket felöltve jönnek össze, hogy megvitassák az életet – a versek nyelvén. Némi csoportosítás tetten érhető, egy-egy kupacba kerülnek az anyákat megéneklő versek, a szerelmes-szakítósak, a gyermekiek és a többi, de nem szájbarágósan, hanem könnyedén, hogy a kapcsolatot se kelljen keresni, mert hát minek, ha egyszer minden ilyen kerek? Nincsenek szerepek, bár van olyan színész, aki főként egyazon kategóriába sorolható verseket szaval, míg más színesebb palettát jár be, viszont mindenki megkapja, kivívja a maga nagy pillanatát, minden művész kapcsán a későbbiekben is eszünkbe jut egy-egy felejthetetlen pillanat, sor. aty6.jpgA válogatás remek, bár azt persze lehetetlen elérni, hogy minden olyan vers bekerüljön, amelyre azt mondanánk: ennek mindenképp ott a helye! Számos olyan hangzik el a kétrészes előadás során, amelyet együtt döngicsélünk a színészekkel, de ritka, szinte sosem hallott gyöngyszemek is felbukkannak a klasszikusok között. A humor folyton visszatérő elem, hol eleve adja a vers a nevettető pillanatokat, hol a művészek sziporkázó összejátszása szüli a kacagást, de elgondolkodtató, szívbemarkoló másodpercekben sem szűkölködik az Anyám tyúkja. És épp ez az előbb említett adja az est különleges ízét: a játék! Mert ezek a papírra vetett sorok önmagukban is „ütősek”, de ahogy az Örkény színészei életre keltik, adott esetben a maguk stílusára formálják át a rég elhunyt költők szavait, az ad egy teljesen más megvilágítást nem egy rímpárnak.

aty10.jpgNem tudom, hányadik előadásán lehet túl ez az öt éve bemutatott darab, de a színészekben parázsló játékos tűz teszi frissé a kopottasnak csúfolt sorokat. Ez az életlöket természetesen jobban érvényesülhet a vidámabb szemelvényeknél, mint például Für Anikó és Kerekes Éva bravúros, asztalcsapkodós perpatvaránál (Arany János: A fülemile), vagy az előbbi enervált anyukájánál (József Attila: Altató), az iskolai színjátszókat idéző, még a félbehajtott kabátot is a jászolban gőgicsélő kis Jézussá átlényegítő Betlehemi királyok esetében (Pogány Judit, Takács Diána Nóra, Csuja Imre, Gálffi László és Znamenák István keltik életre a József Attila-vers alakjait), vagy éppen Vajda Milán hitetlenkedve dicsekvő előadásában Petőfi kalandversében, A négyökrös szekérben. De ez világlik át Ficza István édes-bús, „ponnilovat” álmodó Szép Ernő interpretációjában (Gyermekjáték), ez teszi feledhetetlenné Pogány Judit A vén cigány előadását (Vörösmarty Mihály), ennek révén mutatja be Debreczeny Csaba a szerelem két kevésbé vágyott fázisát, az erkölcshiányos szerető, hallgatva mulattató kikosarazó üzenetét (Heltai Jenő: Vallomás), illetve a porig alázó szakítást (Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet). Takács Nóra Diána új értelmet ad Csokonai egyik legtöbbet elemezettjének, A Reményhez című versnek, és új kedvencet avat Nemes Nagy Ágnes Istenről című versébe foglalt szavaiból, miközben a Himnuszt már örökké Mácsai Pál hangján fogjuk hallani a fejünkben. És hol van még a vége? Még a szubjektív „ez igen!” felsorolásomat is hosszasan tudnám folytatni! Ez nem ocsú közt a búzát szituáció, itt 68 különbözőképpen csiszolt drágakőből válogathatja ki mindenki magának a legszebbeket, hogy abból alkosson magának tetszetős emlék-nyakékeket.

aty1.jpgSzerencsére az „annyi jó vers kimaradt” dilemmára is van megoldás, az alkotók ezzel a helyzettel eleve számoltak, nem véletlenül feszít a cím végén az a zárójelbe szorított egyes – az Anyám tyúkja már kapott egy kistestvért, és ragyogó költőink kiapaszthatatlan hagyatékát szemlélve a végtelenségig szaporítható a „csibék” száma. Megérné, hiszen ma, amikor a vers már szinte csak amolyan múltból felbukkanó emléktöredéknek tűnik, mint a fiáker és a halcsontos fűző, még mindig nagyon is él és éltet, szórakoztat, kikapcsol, elgondolkodtat, szívhez szól, szavakkal csodát fest. Lelki táplálék, nem luxus. És a színházból kilépve, az utolsó sorok csengésével a fülünkben még sokáig reménykedhetünk abban, hogy újabb és újabb „megfertőzött” nézők fogják egymásnak áhítatosan suttogni: „ezt az éji tág csodát, ezt a fura micsodát (nem) csak ketten láttuk, te meg én.”

Játsszák: Bíró Kriszta, Csuja Imre, Debreczeny Csaba, Epres Attila, Ficza István, Für Anikó, Gálffi László, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Nagy Zsolt, Pogány Judit, Polgár Csaba, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Kákonyi Árpád

 Fotó: Örkény Színház
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr5914719117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása