Molnár Ferenc ligeti csirkefogója újfent reneszánszát éli, a prózai mű mellett nemrégiben a musical változat is felkerült egy budapesti teátrum repertoárjára. Az „amerikásított” verzió odakint a legkedveltebb musicalek elit csapatának tagja, egyik dalát pedig a Liverpool focicsapata himnuszául választotta. Mindezek ellenére számomra a történet sikere épp oly nehezen megfejthető, mint Billy-Liliom népszerűsége a nők körében.

Az amerikai változat alig-alig tér el az eredetitől (amelyet már a Vígszínház előadása kapcsán is fejtegettünk), csak a külcsín lett jelentősebben átfazonírozva: a nevek angol eredetűre cserélődtek, a fotós műhely tengeri herkentyűs bisztróvá avanzsált, és a vidámparkon kívüli fő munkakörök is a tengerhez, a halászathoz kötődnek. Ebben a környezetben azonban ugyanannak a tragikus, halálra ítélt szerelemnek a története pereg le előttünk: Billy Bigelow, alias Liliom némi „taperolás” miatt elveszíti jól jövedelmező állását a körhinta mellett, ám jobbik esze ellenére ugyanakkor összebútorozik a naiv és belé végtelenül és feltétel nélkül szerelmes Julie Jordannel annak rokonánál. Mivel munkája nincs, pénz sem áll a házhoz, a nyomorgás a legrosszabbat váltja ki a férfiből, még meg is üti Julie-t, és végül romlott lelkű cimborájával együtt rablásra vetemednének – elhatározása csak még szilárdabbá válik, mikor kiderül, hogy hamarosan apa lesz –, ám a terv kisiklik, Liliom dúsgazdag helyett halott lesz. Az élettől sorra kapta az esélyeket, amelyekkel képtelen volt élni, de most a túlvilág is a javára tenne: egyszer, 16 évvel az öngyilkossága után visszatérhet a földre, hogy szép emléket hagyjon maga után sosem ismert lányában – Billy pedig nem hazudtolja meg önmagát.

A nők által körülrajongott, nagyszájú, érdes Billy Bigelow-t Dolhai Attila keltette életre, erős, zengő hangján jól ültek még a nehezebben fogyasztható dalok is. Liliomját képtelenség hosszasan szeretni, mert ő sem tud meleg, igazi emberi érzéseket előcsalni magából, ha pedig mégis erre vetemedne, gyorsan tesz valami olyat, amellyel ellöki magától azt, aki törleszkedne hozzá. Ugyanakkor érthető, miért kapja fel rá mindenki a fejét: megvan a csibészes, vagány sármja, jól irányzott mondatokkal veszi le a lábáról a nőket. A lelke mélyén tudja, hogy minden bajukért ő a felelős, de ahelyett, hogy tenne ellenük, csak a dühbe, agresszióba menekül, és válik robbanékony, kezelhetetlen fenevaddá, aki végül, a sorsdöntő pillanatban gyáva döntést hoz.

Széles Flóra remekül megküzdött Julie Jordan nehéz szerepével, Liliom tündöklése és bukása alatt úgy húzódik az erősebb karakter mögött a háttérbe, hogy onnan végig kivilágít, végül pedig olyan erőteljes jeleneteket hoz a lányával, majd a haldokló Billy-vel a karjaiban, hogy le a kalappal! Merthogy ez a szürke kisegér a végére megtalálja a hangját, törhetetlenül, már-már ridegen néz szembe az eljövendővel, és már nem is igazán szorul rá a néző szánakozására. De hosszú út vezet el addig, míg az önmagáért kiállni szinte teljesen képtelen, szomorú, szerelmes kislányból egy erős asszony kovácsolódik.

Az előadás üde színfoltja Bordás Barbara, aki Carrie Pipperidge szerepében csempész némi humort, könnyedséget a drámába. Kezdetben Julie egyik hangosabb, vidámabb alteregójának is hihetnénk, csakhogy a főszereplőnővel ellentétben ő szerencsésebben választott a szerelem bazárjában. Kicsit butácska, kicsit hebrencs, és annyira nincs tisztában a világ dolgaival, hogy simán áldozattá is válhatna anélkül, hogy észrevenné (mert hát ugye „jó bőr”). A boldog élet reményének elvesztése összetöri, de vissza tudja szerezni, amire vágyott, és láthatjuk: neki végül csak bejött az élet, még ha nem is ugyanúgy értelmezzük a boldogságot, mint ő.

Carrie párja a nevettetésben és az életben is Mr. nehezen kiejthető nevű Enoch Snow, aki igen barátságtalan viszonyt ápol a hangsúlyozással, ellenben minden mondatának énekli a végét. De szerencsére nem ez Peller Károly alakításának legfőbb erénye, az önbizalom-hiányos, de határozott terveket dédelgető hajósinas az a szereplő, akinek a lelkületével talán a legszívesebben azonosulnánk, hiszen ő tisztességes úton, kitartóan küzdve váltja valóra az álmait, miközben igaz szerelemmel szereti Carrie-jét, de aranyszíve másokon is segítene, így Julie mellett is ott állna a bajban.

A baj tetőzéséről gondoskodó figura Jigger, akinek a rongyos jelmezét Homonnay Zsolt öltötte magára. A tisztességet hírből sem ismeri, a lopás-csalás nála életforma, és egyáltalán nem finnyás: simán levadászik tudatlan szűzlányokat, ölne meg ártatlan vagyonosokat, és forgat ki mindenükből pár kártyatrükkel állítólagos barátokat, akik fuldoklóként kapaszkodnak az ő briliáns ötleteibe. Szóval egy igazi, zseniális mocsok, aki még méltó büntetést sem kap azért, hogy játszótérnek használta mások életét.

Mrs. Mullin féltékenysége sem tett jót hőseink sorsának, Polyák Lilla ebben a harsány szerepben indít újabb és újabb rohamokat hőn szeretett Liliomjáért, akit a magáénak vall. Ennél fogva Julie csakis az esküdt ellensége lehet, és a hintatulajjal szemben sejthetjük meg először, hogy Julie-ban sokkal több lakozik, mint amennyit mutat. A nagy étvágyú „nyanya” még meg is bocsátana Billy-nek a hűtlenségéért, mert ahogy később ő is felhívja rá a figyelmet: Julie-n kívül egyedül ő szerette igazán a férfit.

A nehezebben befogadható, sokszor egymásba váltó dalok között csak egy-két fülbemászóbb nóta került a történetbe, ezek terén Nettie jár a legjobban, aki kap vidám nyárköszöntőt és a már emlegetett Liverpool-himnusszá váló You'll Never Walk Alone-t is. Nádasi Veronika gyönyörű hangján különösen jól szólnak ezek a dalok, és sajnálhatjuk, hogy a jószívű, karakán és józan gondolkodású főnökasszony nem kap több lehetőséget Billy-ék drámájában.

Sajnos a Carousel – Liliom nem egy felejthetetlen darab, és érthető, ha a nézőtér foghíjas, pedig a színészek apait-anyait beletesznek a megzenésített Molnár-műbe, de mindez kevésnek bizonyul ahhoz, hogy igazán erős érzelmeket váltson ki a közönség javából. A látvány kellemes, a dalok sokszor kevésbé, a balettbetét nyerő ötlet, de a karakterek nem kedvelhetőek, a történetnek meg mintha hiányozna a veleje, így az emlék épp úgy fog távozni, mint Billy is a félresiklott leveses ebéd után: hogy nem sikerült igazán mély, szép nyomot hagynia maga után. Nagy kár érte.

Fotók: Operettszínház, Musicalinfo.hu