Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Hol van a világ vége? Hány éves a kapitány? Melyik az ember igazi barátja, a kutya vagy a macska? Nehezen eldönthető kérdések, de egy biztos: A Macskadémont a cicatársadalom felborzolt szőrrel, dühösen fogadná lejárató kampány címszó alatt. Na de ki ne tudná, hogy a rossz reklám is reklám?

Történetünk a budapesti mindennapok egyik ős fás, zöld övezetes, csalogatónak tűnő társasházában játszódik, ahova az új életet kezdő, félénk macskatulajdonos, Orsi költözik be Rigóval, a fekete cicával. A bérleti díj olyan pofátlanul alacsony, hogy az még Orsinak is szemet szúr, és elég hamar kiderül, miért kínálja a behízelgőnek tűnő pletykás házinéni, Bori néni áron alul a lakást: mert az egész épületre kiakaszthatnák a „Bolondok háza, belépés csak saját felelősségre” táblát. Mert hát eleve ott vannak a szomszédok, akiket még soha nem sértegetett senki azzal, hogy vasból lenne az akaratuk, az első hívó szóra megadják magukat a gyengeségeiknek, legyen az az alkohol, a lustaság vagy az önfényezés. De ha Bori néni, Máté bácsi és András hármasa nem lenne elég sorscsapás, még ott vannak a házban váratlanul felbukkanó alakok is, akik mind arra késztetnének egy normális embert, hogy meneküljön. Orsi azonban nem olvas a jelekből, inkább evésbe fojtja bánatát, és már szinte mozdíthatatlanná dagad, mire a díszes kompániának leesik, hogy ennyire nem lehet elbaltázott az életük, valaki kavarja felettük a málnaszőrt – a Macskadémon! Végül azonban minden jóra fordul, az átok megtörik, és hőseink olyan giccses boldogságban élnek, hogy az már nekik is fáj!

Peller Anna Orsijával valószínűleg bármelyik nő könnyen azonosul, ha legalább egyszer közelítette már meg félve a mérleget (akár a konyhait is). Nincsenek vérmes álmai, csak békét, egy kis boldogságot szeretne, amikor nem kell kiállnia magáért. Merthogy arra képtelen. Szegény lányt folyamatosan dróton rángatják, akarata semmi, a szíve viszont óriási, nem csoda, hogy mindenki befolyásolja a többieken segíteni próbáló, de a kulimászba egyre inkább beleragadó Orsit. De végül csak összeáll a pszichológiához szokott agyában a kép, és éles eszének köszönhetően mindenkit megment a pusztulástól – el is nyeri jutalmát.

Oszvald Marika is brillírozik a cicomamániás Bori néni szerepében: intrikál, pöröl, macskát tüntet el, szerelemre vágyik, és sütit süt. A házsártosság élő, csillár-fejdíszes szobra egy zátonyra futott házasságban tengeti mindennapjait, ahonnan ki-kikacsintana a snájdigabbnál sármosabb udvarlói kar felé, de csak mostanra jutott el addig, hogy végleg lealjasodjon: az egész lakóközösséget kipenderítené a házból. Persze az ő indokai is érhetőek, Bori néni nem gonosz, csak az elvesztett boldogság kínzó képe készteti bosszúra, alapvetően egy aranyos, csípős nyelvű, karakán házinéni, akiről mindenki tudja: sosem szabad megsérteni, ha kedves az életünk!

Bori néni keresztje az alkoholista férje, Máté bácsi – Faragó András is lubickol a borvirágos orrú, állandóan zsörtölődő öregúr szerepében. Máté bácsi hamar rájött, hogy a füredi Anna-bálon megismert angyali kis virágszála valójában egy kifejlődésben lévő házisárkány, és az asszony haragja elől a kisüsti felé menekült – és jól ott is ragadt. A szépirodalmi nyelvet még hírből sem ismerő férfi egyetlen öröme az alkohol, és hiába tudja, hogy az állandó szeszeléstől annyira lezüllött, hogy már messziről szaglik, és mindenki kerüli, mégis mindig kísértésbe esik, még ha hathatós segítség is kell hozzá. De aztán csak előkerül a 80 fokos erdélyi pálinka gőze mögül az érző, szerelmes, féltékeny szív!

Bálint Ádám zseniális Andrása az életunt értelmiségi, akit taszított minden nagyobb erőfeszítés és gondolat, ezért a depresszió köntösébe menekült – merthogy elég hamar kiderül, hogy a fásultság oka kevésbé lelki eredetű, mint inkább ösztönös lustaságból fakadó. Az alagsorban élő írót megelőzi a rossz híre, sokáig csak egy kísérteties „Vérgörény” szellemalakként ismerkedhetünk vele, mielőtt hús-vér valójában betoppanna a színre – és igazolná, hogy a pletykákból szinte semmi nem igaz. Végül a szerelem lesz a katalizátora, és ki tud mászni az általa ásott gödörből egy szebb és tettekben gazdagabb élet reményében.

A címszereplő számtalan alakjában tündöklő Szemenyei János a korona a művön, a Macskadémon különböző álcáinak köszönhetően korlátok nélkül karikírozhat ki minden idegesítő embertípust, és ebben a szerepben nyugodtan ripacskodhat annyit, amennyit a kedve tartja. Láthatjuk őt mindent tudó szerelőként, gátlástalan, hódító hajóskapitányként, jógi-dokiként, de a két legjobb „fejék” mindenképp a pityókás vőfélyeket idéző erdélyi ivócimbora és a svéd bútorokkal szoros kapcsolatot ápoló Fjordok Szépe kisasszony. És persze ott van a valóság is, az átok sújtotta Macskadémon, aki visszahúzható karmaival szaggatja darabosra a szereplők életét, miközben remek kiszólásokkal szórakoztatja a zenekart és a nézőket is. Szemenyei olyan könnyen ugrál a karakterek között, mint iskolás gyerek az ugróiskola számain, mikor felsejlik a kék jelmez széle, a nézőtér már előre bekészített mosollyal várja, ezúttal mit süt ki a démon.

Bár az első felvonás után még úgy érezhetjük, hogy A Macskadémon olyan, mint egy havi bontású, képes falinaptár, amely megragad egy-egy életmorzsát, de nem keveri őket egy tartós masszába, a második etapra már összeáll a kép, és egy hihetetlenül szórakoztató, csillogó mázú sütemény sül ki belőle. Ha a dalok nem is túl fülbemászóak, az öt színész – és a lámpalázas technikus – zseniális alakítása kárpótol minket ezért, és ugyan kapunk egy figyelmeztetést, hogy csínján bánjunk a gyengeségeinkkel, annyit röhögünk az albérlet-revü alatt, hogy amennyiben a nevetés tényleg hizlaló, akkor Orsi simán elbújhatna mögöttünk!

Fotók: Budapesti Operettszínház