Régi bakancslistás darabot sikerült kipipálnom: mióta először hallottam a YouTube-on a Pozsgai Zsolt-Szomor György által jegyzett Monte Cristo grófja musical zenéjét (és szerettem bele végérvényesen utóbbi hangjába), tudtam, hogy ezt a darabot látnom kell! Tanúja kellett lennem annak, hogyan sikerült ezt a számtalan karaktert mozgató, rendkívül összetett és hosszú Dumas-történetet besűríteni ilyen gyönyörű dalok közé. Jó sokáig vártam vele, míg megbizonyosodhattam arról, hogy ha nem is hibátlanul, de varázslatosan!

A történet javát egykor, a Pannon Várszínház szintén szeretett előadásával kapcsolatban már leírtuk, de egyrészt ez már rég volt, másrészt a Békéscsabai Jókai Színház is változtatott a nagy francia mesélő alkotásán, szóval álljon újra itt: az ifjú Edmond Dantes váratlanul kapitánnyá előlépve hajózik be Marseille-be, ahol már csak egy karnyújtásnyira van a boldogság, hű menyasszonya, Mercedes az esküvőjükre készül. Ebből azonban semmi nem lesz, Dantes-t a hazaárulóknak fenntartott börtönbe, If várába vetik, anélkül, hogy tudná, mit követett el. Pedig egyszerű: gyors felemelkedése és boldogsága szúrta egyesek szemét. Haldokló kapitánya parancsát teljesítve ugyanis átvett egy levelet a trónbitorló Napóleontól, és ezt irigy kollégája, Danglars is látta, aki meggyőzi Mercedes hű barátját, a nőért epedő Fernand-t, hogy jelentse fel a hazaárulót. Villefort ügyész úr tisztázná Dantest, egészen addig, míg rá nem jön, hogy a levél címzettje az apja – így védelem helyett úgy dönt, eltünteti Dantest. Míg a férfi a vastag falak között a múltján töpreng, a cselszövők nagyot lépnek előre a ranglétrán: Villefort párizsi főügyész lesz, Danglars a legvagyonosabb bankár, míg Fernand grófi címet vásárolva költözik a fővárosba új feleségével – Mercedesszel. Dantes azonban 14 év után börtönbéli barátja, Feria abbé (Szőke Pál) halálát kihasználva megszökik, és az abbé kincseit felhasználva a titokzatos Monte Cristo grófjaként tér vissza Párizsba, hogy bosszút álljon élete megnyomorítóin. A pénzügyi machinációkkal trükköző Danglars-t a saját csapdájába csalva öleti meg, a Morcerf grófja címhez kötődő titok kiderülése Fernand-t az öngyilkosságba hajszolja, míg Villefort-t ezúttal a méregkeverő feleség helyett egy elhagyott szerelmes tőre éri utol. Mercedes is megkapja a maga büntetését, nem tudja lebeszélni sem a fiát, sem egykori vőlegényét arról, hogy párbajba bocsátkozzanak – amelynek a kimenetele azonban homályba rejtőzik, így sosem tudhatjuk meg, meghúzta-e Monte Cristo grófja a ravaszt.

Szomor György alakítása olyan erős, hogy még napokkal később is a hatása alatt állunk, nem térünk magunkhoz! Ő a börtönévektől fogva veszi át a címszerepet fiatal másától, így egy megtört, reményvesztett rab az, akit először látunk tőle. Váratlanul azonban mégis felcsillan előtte a remény, de a szerelem helyett már csak a bosszú élteti – és erről a kijelölt útról le sem akar lépni. Higgadtsága és hajlíthatatlansága félelmetesé teszi, pedig nem emeli fel a hangját, nem tesz erőszakos mozdulatokat, mégis tiszteletet ébreszt mindenkiben. Arca egy merev kőszobrot idéz, csak Mercedes tudja kibillenteni a magára erőltetett szerepből, csak mellette sejlik fel újra az érző ember a maszk alól, és nem tudhatjuk, végül a szív győzött-e az ész felett. Szomor minden egyes dala után pár szívdobbanásnyi néma csönd következik, majd a nézőtér felrobban, a taps nem akar szűnni – nem véletlenül, székbe szögező az alakítás is, de a hozzá társuló hang az igazán káprázatos!

A fiatal Dantestől sem válunk meg az első felvonás közepén, Gulyás Attila rendszerint feltűnik a múlt baljós szellemeként. Ifjú kapitánya teli van álmokkal, egyenes, bátor katonaként a parancsot mindennél előbbre valónak tartja, de emellett van szíve is, amellyel mer élni. Végtelenül naiv még, mindenkiben megbízik, aki jó szándékúnak tűnik, ezért játszi könnyedséggel csalják csapdába. A későbbiekben amolyan két lábon járó tükör, amelyet a szereplők többsége letakarna vagy összetörne, mert a bűneikre emlékezteti őket. Legnagyobb pillanata a Villefort-ral közös duettje, amelyben kiengedheti a hangját – a mi legnagyobb szerencsénkre.

Gubik Petra az események egyik vétlen kiváltója: a szép Mercedes kezdetben csak egy naiv, szerelmes lány, aki semmi mást nem akar, csak a szerelmét, akihez hasonlóan képtelen rosszat feltételezni másokról. Így észre sem veszi, hogy a hű barát valójában őrülten szerelmes belé, és ezzel térdig jár Fernand sebzett lelkében. Egyetlen bűne, hogy Dantes „halála” után az életet választja, nagy nehezen túllép a tragédián, és új életet kezd. De sosem felejti a férfit, nem véletlen, hogy egyedüliként azonnal felismeri Monte Cristo grófját. Kapaszkodna még az elszállt lehetőségbe, de a fia életét még a saját békéjénél is többre tartja, és legbelül ő maga is tudja, hogy a boldogság már sosem lesz az övé, nekik az egy életükhöz több halál járt – szívszorítóan gyönyörű volt ez a dala, megkoronázta Petra alakítását.

Várfi Sándor Danglars-ként a nagy bábjátékos, ő kutyulja össze a szálakat féltékenységében, mások gyenge pontjait kitapogatva pedig könnyen irányítja társait. Nem képes megbocsátani Dantes-nek, hogy vétlenül is elütötte őt a kapitányi pozíciótól, de higgadt számítóként pillanatok alatt felépíti a kikezdhetetlen tervet, amely az ifjú vesztét okozza, és közben Fernand-t és Villefort-ot is a markában tartja. Bár Párizsban is többször az orrára koppint az úri társaság, amely képtelen befogadni, sértettségét nyelve marad ugyanolyan hidegvérű és cinikus, mint mindig. Nyugodtsága csak akkor rendül meg, mikor a saját csapdájába pottyan, de ekkor már késő kiabálni és követelőzni.

(Szereposztási bizonytalanságba ütköztem, de talán:) Csomós Lajos Fernand-ja nagyon érdekes karakter, ugyanis őt ebben az értelmezésben még szánni is lehet – pedig ez sem az alapműben, sem a korábbi feldolgozásokban nem volt jellemző. A sebzett szerelmes ezúttal végig tisztában van vele, hogy rossz úton jár, és próbálja is visszatartani magát a mocsoktól, de hiába: azzal, hogy belemártotta az ujja hegyét, már egész lényét beszennyezte. Ő teszi meg Dantes-ről a feljelentést, és meg is kapja végül szeretett Mercedesét, majd minden lében kanál kis ügyefogyottként legyeskedik a két másik cselszövő körül, hogy ő is lenyeshessen magának valamit minden jóból, de a lelke egy része végig berzenkedik a tettei ellen. Nem véletlen, hogy végül az öngyilkosságot választja: a végsőkig csalódott fiával való beszélgetése ráébresztette romlottságára, amelyből már csak a halál útján szabadulhat.

Balázs Csongor Villefort ügyészként szintén nem született rossznak, csak a karrierjét jobban szerette a hazaárulással rendre kacérkodó apjánál, és így arra is ráébredhet (a már említett remekbe szabott duettben), hogy az igazságnak és a jognak nem kell feltétlenül szinonimáknak lenniük. Ennek ellenére azonban kissé súlytalanná válik a karakter a többiek mellett, talán mert ez a változat eltörölte Villefort intrikákban jártas családi szálait – igaz, így is kapott egy krimiket megszégyenítő, sötét múltból előbukkanó szereplőt, aki leszámolt a valójában álnok, kegyetlen férfival.

A musical remek újítása a három kalóz szerepének beemelése és feldúsítása: Jacopo, Bonifacio és Pacalio képviselik a humort, bumfordi triójuk ügye-fogyottan mozog az úri körökben, szinte minden megszólalásukat jóízű nevetés kíséri a közönség részéről, a villás rész pedig olyan pazar, hogy észre sem vesszük, hogy csak az átöltözések miatti töltelék. Katkó Ferenc és Gerner Csaba is csodálatos az erőhöz és durvasághoz szokott, mégis grófi testőrré váló, kiokosodó kalózszerepben, de Liszi Melinda kapja meg az igazi lehetőséget, mikor eldobott szeretőként, gyászoló lányként és anyaként, könnyek között végezhet élete tönkretevőjével.

Dumas feladta a leckét az utókornak a Monte Cristo grófjával, hiszen egy ilyen tetemes történetet képtelenség teljes egészében színpadra vinni, rengeteg izgalmas hajtást kell lenyesni az időszűke miatt, és muszáj kicsit átírni a sztorit, hogy beleférjen a színpadi keretek közé. A musical esetében is előny volt, ha a könyvet olvasta a néző, mert anélkül egy-egy rész érthetetlenné válhatott, a vége pedig megsínylette az egyszerűsítést és a titokzatosságot. Ennek ellenére ez a Monte Cristo grófja egy kirobbanóan jó, látványos, áll-leejtős előadás, ami után hosszasan lehet vitatkozni, hogy a Még egy perc, a Csak egy árny, vagy az Egy élet, több halál volt-e a legtökéletesebb dal a többi szintén nagyon erős versenyző mellett.

Fotók: Békéscsabai Jókai Színház