Aki már látta az Operettszínház által bemutatott Koldusopera képeit, valószínűleg elsőre produkált egy „Jézusom!” jellegű klerikális kirohanást. A nyers, fekete-fehér díszletek, az abszurd parókák, és a színészek arcát borító kilónyi smink felettébb kíváncsivá tettek, hogy mégis mit hozott ki a társaság Brecht darabjából.

Lehár Ferenc grandiózus művében a cigány kultúra keveredik és kerül szembe a magyarral és az erdélyivel, ám a rendező, Béres Attila nem erre hegyezte ki a kissé átírt történetet, hanem az emberi jellemekre, vágyakra. Így a több műfaj képviselőjéből álló színészgárda, számos vendégművésszel karöltve mutat be egy olyan darabot, amiből bár kiérződik a politikai aktualitás is, mégis elsősorban gyönyörködtet és szórakoztat, köszönhetően a remek alakításoknak, csodás daloknak, lendületes koreográfiáknak, és nem utolsósorban a mesés festett erdődíszletnek.

Andrew Lloyd Webber joggal elismert musicalje Jézus utolsó napjait mutatja be, furcsa köntösbe bújtatva. A történetet Júdás szemszögéből láthatja a néző, aki majdhogynem főbb szereplővé válik, mint Jézus. Júdás egyetlen kérdésre szeretne választ kapni mesterétől: miért? Ám bármennyire is igyekezik, válasz nem érkezik, ez kényszeríti arra, hogy elárulja Jézust, majd véget vessen életének. Eközben képet kaphatunk Mária Magdolna Jézus iránt érzett szerelméről, Annás és Kajafás kellemetlen politikai helyzetéről, Pilátus tehetetlenségéről, az apostolok buzgalmáról, Heródes aranyéletéről, és Krisztus kételyeiről, melyek egészen a keresztre feszítésig elkísérik.

A Menyasszonytánc klezmer-operett méltán örvend nagy sikernek, hiszen a remekül megírt, humoros és megható történetet gyönyörű klezmer-muzsika támasztja alá, a színészek pedig lubickolnak szerepükben.

A darab a két világháború között játszódik egy magyarok, zsidók, románok lakta erdélyi faluban, ahol a gazdag Bárány András (Mészáros Árpád Zsolt) az atyai tiltás ellenére készül feleségül venni a szegény, ám jóravaló cselédlányt, Patkós Rózsit (Siménfalvy Ágota). A nagy eseményre azonban várniuk kell, hiszen az árva Rózsinak egyetlen egy darab papírja sincs. A pletykás Majzik néni (Lehoczky Zsuzsa) javaslatára a jegyző (Balogh Bodor Attila) végül a kolozsvári árvaházhoz fordul, de a válasz mindenkit meglepetésként ér: Rózsit Patkósék csecsemőként örökbe fogadták, az igazi édesapja a már elhunyt, zsidó „nagyember”, Blum Salamon (Benkóczy Zoltán). András menyasszonya szegénységével és lelencségével még megbirkózott volna, de azt már nem tudja elfogadni, hogy Rózsi zsidó is, ezért önként jelentkezőként a katonai seregbe menekül. Rózsit korábbi keresztény közössége kiközösíti, a zsidó kocsmáros, Herskovics Ármin (Melis Gábor) veszi védőszárnyai alá, és próbálja meg átadni a lánynak új hite tanításait, a maga sajátos módján. Az özvegy Blumné (Molnár Piroska) is kíváncsi hűtlen férjének eltitkolt gyermekére, megpróbálja magához venni Rózsit, ám a zsidó közösség is kiközösíti a lányt, így az marad Herskovics kocsmájában. András és barátai nem nagyon bírják a kiképzés során jelentkező megpróbáltatásokat, ezért hazaszöknek, és András szerelmesen Rózsi bocsánatáért könyörög, amit végül meg is kap. Ám az öröm még mindig nem lehet teljes, hiszen a román Jonel őrmester (Angler Balázs), András legnagyobb ellenlábasa letartóztatja a szökevényeket. Rózsit, mint bűntársat szintén börtönbe zárná, ám Herskovics magára vállalja a bűnt. A lány vőlegénye szabadsága érdekében felajánlja Jonelnek, hogy bármit megtesz, csak engedje szabadon Andrást. Jonel látszólag beleegyezik, ám Andrást mégsem engedi szabadon, és már épp rárontana Rózsira, mikor betoppan András apja (Dézsy Szabó Gábor), leleplezve Jonel árulását. Bárány Rózsi önfeláldozását látva végül mégiscsak elfogadja menyének a lányt, akiről közben kiderül, hogy nem is Blum lánya, hanem református szülők gyermeke, a kiszabaduló Herskovics is elnyeri 50 év késéssel Blumné szerelmét, és végre sor kerül András és Rózsi esküvőjére.

Az Operettszínház immáron második Brecht-darabját mutatta be, az egyre inkább kísérleti előadásokra specializálódó Raktárszínházban. Bár a darab eléggé megosztja a közönséget, én egy pillanatig nem unatkoztam az előadás alatt, és Paul Dessau kakofonikus dallamait is izgalmasnak, sokszor kellemesnek találtam. Mégis, a legnagyobb hatással a tökéletes színészi játékok, karaktermegformálások voltak rám.

Szerdán volt szerencsém megnézni a Rómeó és Júliába beálló fiatalok premierjét. Nem túl nagy elvárásokkal érkeztem az előadásra, és a csapatnak bizony sikerült alaposan meglepnie, hiszen egy nagyon összeszedett, kerek, szórakoztató és megríkató darabot láthattunk.

A híres Shakespeare-történetet valószínűleg mindenki ismeri, de ha esetleg valaki mégsem: a középkori Veronában két ellenséges család, a Montaguek és a Capuletek fiataljai, Rómeó és Júlia Capuleték bálján egymásba szeretnek. A családi és baráti tiltás ellenére titokban összeházasodnak. Júlia unokabátyja, az őrülten féltékeny Tybalt párbajra hívja ki Rómeót, ám végül Rómeó legjobb barátját, Mercutiot szúrja le. Rómeó első felindulásából megöli Tybaltot, amiért Verona hercege száműzi az ifjút. Júlia kétségbeesésében Lőrinc barát segítségét kéri, aki egy olyan mérget ad neki, amitől a lányt halottnak fogják hinni, de valójában egy idő múlva fel fog ébredni. A hírt Benvolioval küldi meg Mantovába Rómeóhoz, ám Benvolio abban a hitben, hogy Júlia meghalt, a levél helyett a halálhírt adja át barátjának. Rómeó visszatér Veronába Júlia ravatalához, ahol a gyászoló kérőt, Parist találja. A két férfi párbajából ugyan Rómeó kerül ki győztesen, de Júlia halála miatt felakasztja magát a kriptában. Júlia már későn ébred, Rómeó halott, ezért ő is végez magával. A fiatalok tragédiája miatt a két család békét köt végül egymással.

Bár sajnos a darab nem örvend túl nagy népszerűségnek, én nagyon szeretem. Sokkal többet nyújt, mint egy hagyományos operett, súlyosabb a története, nyitva hagy bizonyos kérdéseket, és bizony nem árt elgondolkodni utána az üzenetén. Talán ezek miatt nem értik meg, fogadják el kevesebben a Fényes Szabolcs nótáival átszőtt színdarabot. Mint mostanában a Somogyi-darabok, a Szerdán tavasz lesz is átment némi átrendezésen, kárára, mert egyrészt kimaradt Klára dühös dala, ami fontos mondanivalóval bírt a nő érzéseiről, másrészt a Verkli dal is más előadói formát kapott, amitől kevésbé ismerhetjük meg Monostori Lajos valódi érzéseit.

Mint oly sokaknak, az én gyerekkoromnak is fontos része volt az Abigél, főleg a könyv, de a tévéfilmet is láttam nem egyszer, így hát szinte egyértelmű volt, hogy előbb vagy utóbb a musicalt is látnom kell. A Szépség és Szörnyeteg müncheni turnéja jelentősen megkavarta az előadást, kicsit át lett rendezve a darab eleje, új szereplőket köszönthettünk a darabban, a tánckarban is rengeteg új vagy régi ismerős arc tűnt fel.

Már régóta terveztem, hogy megnézem a Wedekind-dráma alapján készült darabot, most októberben sort is kerítettem rá. A Nyugati Teátrumban előadott verziót csak felvételen láthattam már, az átrendezés legszembetűnőbb változása, hogy a szereplők szinte végig színpadon vannak (akár élők, akár halottak, akár részesei a jelenetnek, akár nem), és együtt sodródnak az eseményekkel a háttérben, néhol amolyan sajátos díszletelemként.

A történet eredetileg valamikor az 1800-as évek végén játszódik, és a tizenéves Melchior, Wendla és barátaik hányatatott életét mutatja be. Melchior radikálisan gondolkodó fiú, aki kissé izgága barátját, Moritzot próbálja felvilágosítani a férfi és női test, valamint az érzések mikéntjéről, miközben egyre közelebb kerül Wendlához. Moritzot közben kicsapják az iskolából, és mivel apja csalódását és megvetését nem tudja feldolgozni, öngyilkosságba menekül. A Moritznak írt felvilágosító füzetecske és szabadelvűsége miatt Melchiort is kicsapják, majd mikor kiderül, hogy Wendlát teherbe ejtette, javító intézetbe zárják. Wendla anyja, aki prűdsége okán nem világosította fel rendesen lányát, abortuszra kényszerítené Wendlát, ám a fiatal ebbe belehal. Melchior még abban a hitben szökött meg a javító intézetből, hogy Wendlával esélyt kapnak egy új életre, a temetőben szembesül a valósággal, ám végül mégsem fordul önmaga ellen. A stúdióváltozatban még van egy plusz csavar, a színészek megőrzik civil énjüket is, és mint egy játékot, adnák elő a történetet. Ám van, hogy a játék eldurvul…

Bár az Operettszínház még csak most mutatta be a darabot, volt szerencsém már háromszor is látni, egyszer a teljes „első szereposztással”, egyszer a teljes „második szereposztással”, és egyszer kevert felállásban.

A történet 1975-ben, a vietnami háború utolsó napjaiban kezdődik, a 16 éves falusi vietnami lány, Kim első munkanapjával a félvér Professzor éjszakai bárjában, ahova az amerikai katonák járnak levezetni a feszültséget. Ide érkezik meg a háború mocskát feledni próbáló Chris is, aki John barátja unszolására, valamint a Professzor mesterkedésének köszönhetően egy pár pillanat és egy rövid tánc alatt egymásba szeret Kimmel. Egy szenvedélyes éjszakát követően a vietnami szokások szerint egybekelnek, de örömüket előbb Kim jegyesének, a kommunista, menekülő Thuynak felbukkanása, majd Chris közelgő távozásának tudata árnyékolja be. Hirtelen ugrunk 3 évet, Vietnamban a hatalmat átvették a kommunisták, az időközben népbiztossá előlépő Thuy a Professzort felhasználva próbálja Kimet megszerezni, ám mikor kiderül, hogy a lány gyereket szült Chrisnek, megpróbálja megölni a kis Tamet, de Kim a fiát védve lelövi. Anya és fia a Professzor segítségével Bangkokba menekül. Chris közben Amerikában megnősült, bár Kimet nem tudta elfelejteni. Mikor John révén értesül arról, hogy Kimtől született egy fia, a két barát Ellennel együtt Bangkokba utazik, hogy megtalálja Kimet, és valamilyen élhetőbb életet kínáljanak fel nekik. Kim azonban nem Christől, hanem annak feleségétől, Ellentől tudja meg, hogy Chris már egy másik nővel él együtt, aki nem akarja elszakítani a gyereket az anyjától. Kim, nem látva más lehetőséget arra, hogy fia Amerikában élhessen, önmaga ellen fordul, és Chris karjai között hal meg.