A rablás mindig hálás történettéma, ugyanis az alapvető akciófaktor mellé még számtalan műfaj sajátos érzelmét be lehet cibálni: könnyen adja magát néhány drámai monológ, a helyzetkomikumból kibontakozó humor-szőnyegbombázás, a szíveket heves dobogásra késztető szerelmi szál, de akár a krimibe illő fordulatok is. A Thália Színházban látható Komédia egy bankrablásról már a címével is egyértelműen belövi, melyik irányzatot részesíti előnyben, de így is tartogat nem egy nem várt fordulatot.

A luxemburgi Ludwig herceg 1958-ban, ki tudja, milyen indíttatásból, úgy dönt, irdatlan értékű gyémántját a Minneapolis City Bankban tárolná – a városban, ahol gyakorlatilag mindenki bűnöző. A hír felkelti egy minden hájjal megkent fegyenc, Mitch érdeklődését, aki egy – vagy egynél több – túlságosan lelkes őr (Hevesi László) segítségével megszökik a börtönből azzal az elhatározással, hogy egykori barátnőjével hármasban meglovasítják a gyémántot, rendbe téve az életüket. Csakhogy a barátnő, Caprice sem kispályás, ha illegális pénzszerzésről van szó, és a két éve tartó szabadságvesztés során a hűsége is megkopott, de a párkapcsolatra csak most leselkedik igazi veszély: Caprice megismert egy tisztességes fiatalembert, akibe épp bele is szeret, mikor Mitch beállít hozzá. Valójában az említett fiatalember, Sammy tisztességét illetően is akadnak jelentős problémák, de ennél nagyobb baja is van, mert a nyilvánvaló szituációba belebotló Mitch gyilkos indulatai elől csak úgy menekülhet, ha előbb Caprice apjának adja ki magát, majd karbantartóként száll be a rablási buliba (igen, nem Mitch a legélesebb kés a fiókban). A gyémánt védelme érdekében még egy ügynököt (Tamási Zoltán) is kirendel a bankba a CIA, akinek a figyelme azonban többet jár a bankárkisasszony (Udvarias Anna), mint a feladata körül, de messze nincs egyedül így sem a dilettáns alkalmazottak sorában. Így a káosz már akkor a tetőfokára hág, mikor a gyémántot még nem is láttuk, miközben a szereplők percenként öltenek álruhát és új személyiséget, hogy mentsék nagyszabású terveik maradékát – a közönség pedig remekül derül ezen a totális elmebajon.

Jámbor Nándor Sammy-je profi zsebmetsző és szélhámos létére is jó ember, csak eddig még semmi nem ösztökélte arra, hogy tisztességes életet éljen. Caprice-t megismerve azonban már szakítana régi, hazugságokból és csalásokból szőtt életével, csak pont rossz pillanatban törne rá az őszinteség, így kénytelen beszállni Mitch terveibe. Activity-ben nem őt választanánk csapattársunknak, de a jelentére sokáig emlékezni fogunk, miközben elég hamar kivívja a teljes nézőtér szimpátiáját.

Remek ellenpontja Jaskó Bálint Mitch-e: egy gátlástalan, vérszomjas, mégis sármosan megnyerő gazember, aki ellentmondást nem tűrve, úthengerként robog végig minden útjába kerülő békés mindennapjain. Emberélet számára nem oszt, nem szoroz, csak a gazdagság és szabadság érdekli, miközben valamilyen furcsa szerelemmel ragaszkodik Caprice-hoz. Ötletgazdaként igyekszik irányítani botcsinálta társait, de ha szükséges, a kapcsolószobában ő is megküzd a sikerükért.

Izgalmas karakter a Sóvári-Fehér Anna által életre keltett Caprice, aki egy bankigazgató lányaként szerelmesedett bele a pénzbe, és a felhalmozása érdekében bárkit képes és hajlandó adakozásra kényszeríteni: cicázik, duzzog, eseng, bókol, vampként nyomul, mikor mi kell. Sammy-ért azonban szívesen megváltozna, de a fiú életét féltve enged Mitch-nek, miközben egyáltalán nem ejtették a feje lágyára, bármilyen helyzetből képes kivágni magát.

Zayzon Zsolt alakította Ben Deponte bankigazgatót, aki ugyan alaposan kivette a részét a pénzintézet hírnevének lerontásában korrupt ügyleteivel, most szívesen tisztára mosakodna, kerül, amibe kerül. Kőkemény, zsarnoki apa és főnök, bárkin és bármin átgázol a céljaiért, az utolsó jelenetében azonban mégis megvilágosodik, és beismeri vétkeit. A színészek többségéhez hasonlóan Zayzon is több szerepben tűnik fel, többek között Caprice három udvarlóját is ő alakítja, akik egy jelenet erejéig még össze is találkoznak, hogy megküzdjenek a lányért – briliáns one-man show-t láthatunk!

Az egyetlen talpig becsületes alak a történetben a már negyven éve próbaidős alkalmazottként robotoló Warren, akit Vida Péter játszott. Az ellentmondásra képtelen, megvezethető, egyszerű kisember ugyan néha megjegyzi, milyen embertelen bánásmódban van része, mégis nyel és tűr, miközben olthatatlan szerelemmel imádja Caprice-t, és még arra is képes, hogy ebben a féktelen komédiában csavarjon egyet a nézői szíveken.

A történet annak a Mischief Productions-nak köszönhetően született meg, amelyik a Ma este megbukunk-ot és a Ma este felnövünk-et is megálmodta, azonban az alkotógárda ezúttal kicsit más eszközökkel dolgozott. Helyenként a mára divatjamúlt kabarékat idézik meg, míg az átöltözések és színpadrendezések érdekében a legváratlanabb pillanatokban fakadnak dalra szereplőink, ezzel pedig talán elidegeníthetnek néhány nézőt, míg a relatíve lassabb tempójú kezdés miatt kell egy kis idő a teljes bevonódásra. Azonban ezeken a zökkenőkön túl a darab megragadja a humorérzéket, és nem is ereszti a figyelmet, gátlástalanul nevettett, el is feledtetve a mindennapok nyűgjeit – már pedig ez kitűnő cél egy olyan előadás esetében, amely már a címében is komédiát ígér.

Fotók: Thália Színház