Mindannyian voltunk gyerekek – ez tény. Dédelgettünk olyan álmokat, hogy majd hercegnők leszünk, vagy összeházasodunk az általános iskola alsó osztályos szerelmünkkel, mind hittük azt, hogy nincs annál cikibb, ha tizenpár évesen még nem volt „párkapcsolatunk”, és titkon vagy nyíltan, de mind elhittük, hogy na majd mi tényleg megváltoztatjuk a világot, de úgy, hogy a nevünket még évezredek múltán is emlegetik! Aztán viszont mind átesünk a könyörtelen próbán: felnövünk, és ezzel búcsút is intünk gyerekkori álmaink javának, hogy a sorba beállva váljunk mi is abszolút átlagos felnőtté. Ennek a folyamatnak minden humoros mozzanatát és szívbe markolóan nyers fájdalmát vázolja fel mesterien a Centrál Színházban a Ma este felnövünk című előadás.
Sajátos időutazásnak lehetünk részesei a két felvonás során, ugyanis öt osztálytárs egy-egy napját láthatjuk három különböző életszakaszban: alsós kisgyerekként ismerjük meg őket, majd bepillantást nyerünk lázadó, érzelmileg hektikus tinikorukba, hogy végül a tizenöt éves osztálytalálkozón szembesülhessünk azzal, mivé is nőttek-értek ezek a bumfordi kölykök. A helyzetekkel bármelyik néző könnyen azonosulhat, hiszen ha nem is teljesen ebben a formában (angol iskolában játszódik a történet), de mind megéltük ugyanezeket a mérföldköveket, és ha valaki, mint például ezen sorok írója véletlenül nagyjából pont a történetben jelzett években volt megközelítőleg ugyanannyi idős, mint hőseink, akkor plusz pikantériát ad a Vengaboys felcsendülése vagy a Hubba Bubba rágók tengere, nem beszélve a felnőttek szigorú világa elleni lázadás non plus ultrájaként megjelenő felelsz vagy mersz játékról és a Bacardi Breezerről. 
Bizonyos szempontból sztereotíp a leosztás: megvan az elkényeztetett, népszerű kislány, az élénk, de tanulmányaiban bukdácsoló menő fiú, és természetesen nem hiányozhat a folytonos cikizések céltáblája sem. A másodikosok egy pillanat alatt örök barátságot és házasságot kötő, majd civakodós ellenségeskedésbe forduló játszadozása még megmosolyogtat, bár már itt is felsejlik egy-egy tartós jellemvonás, de a további két korszak már jobban kibomlik. Az érzelmileg túlvezérelt tinik ugyanis fontos megmérettetés előtt állnak, nemcsak bimbózó szerelmeiket illetően, hanem mert a jövőjük is épp attól a naptól, a záróvizsga megírásától függ, és ebben a helyzetben vélt vagy valós sérelem, megalázás vagy féltékenység hosszú távú hatással lehet a szereplők életére. Az osztálytalálkozó még mindig hemzseg a karfacsapkodósan humoros pillanatoktól, de már átlengi némi édes-bús szellő is, hiszen a remélt boldogságot és sikert végül teljességében egyik gyerkőcnek sem sikerült megtalálnia – de talán 2034-ben, a harmincéves osztálytalálkozóra már rendeződnek a sorok… és a hörcsögöknek sem kell tartaniuk a tömeges elhalálozástól.
A felbukkanások számában és többségében a szerepív tekintetében is egyenrangú öt, gyerekből felnövő karakter legharsányabbja kétség kívül Moon, akit Földes Eszter kelt életre. Ő a papa elkényeztetett kislánya, aki vagy kapásból megkap mindent, amire vágyik, vagy addig hisztizik, míg nem teljesítik a parancsba menő kérését. Tinédzserként a fiúk vonzó álma, még a nem kívántaké is, a tipikus legmenőbb lány az egész suliban, aki egyszerre természetesen mindig több vasat tart a tűzben, de azért nagyon nagy drámai feneket kerítve él meg minden szakítást. Felnőtt énje azonban meglepő módon nem a pénzeszsákné cicababa – bár megvan benne erre is a hajlandóság –, hanem egy álomvilágban élő, vágyait sajátos módon valóra váltani kívánó félspiritiszta, éttermeket bevonzó drámakirálynő, aki ugyan be tud kavarni rendesen mások magánéletébe is, de sok könnyel és teátrális fellélegzéssel folytatja érzelmi hullámvasutazását, amiben azért néha-néha kiderül, hogy ennek a nőnek igenis van szíve.
A másik főbb női karakter Katie, Ágoston Katalin megformálásban. Ő az okos, szorgos kislány, akiben van ugyan egy jó adag vadócság is, az elvárásoknak való megfelelés és a biztos jövőért való küzdelem mégis felülírja a szertelen álmodozást. Könnyen kijön az osztálytársaival is, finoman irányítgatja őket, de nem él vissza az így szerzett hatalmával. Első szerelme sutasága és abba beleivódó félénksége nagy valószínűséggel mindenkiben megmosolyogtatóan szégyenlős emlékeket ébreszt, és egyaránt szurkolunk azért, hogy kivívja remélt tanulmányi sikereit, és hogy a magánélete is rózsásan alakuljon. Elsőre el is hisszük, hogy a földhöz ragadtabb elképzelései valóra váltak, de hamar kiderül, hogy a decens hivatalnok, gondos feleség és anya álarca mögött hamvában halt remények miatti keserűség is lakozik – majd jön a hatalmas pofon, amelyből kitartása és tisztasága révén mégis képes lesz felállni.
A bejegyzés címében jelzett hörcsögök kilapulásáért elsöprő számban Spencer felelős, az évtizedeken át kitartó kisállatrém Spencer varázsköpenyéből Schmied Zoltán nő fel megrekedt felnőtté. Spencer első körben egy hiperaktív, játékos rosszcsont, aki könnyen barátkozik az ígéretesnek ítélt gyerekekkel, de Moon mellett ő veszi ki leginkább a részét Simon gyötréséből. Tinédzserként is ő a társaság – és az Öt dühös polip zenekar – egyik lelke, mindig kész rossz fát tenni a tűzre, de a friss szerelem már némi komolyságra is felnyitja a szemét, még tanulni is hajlandó a szórakozások rovására. Az osztálytalálkozón azonban már nyoma sincs ennek az energikus élénkségnek, egy nagy lehetőségektől elesett, magányos, kishitű és fásult férfi tér vissza a Bloomfieldbe, aki még mindig vágyna egykori barátai társasága után, de nem nagyon nyújtja ezért a kezét – ellenben a hörcsögök pótlásában élen jár! De ami ennél is fontosabb: képes túllépni a gyerekkori hibákon, és megbocsát az ellene vétőknek.
Bizonyos szempontból Katie férfi tükörképe Fehér Tibor Archie-ja, aki annyira okos kisfiú, hogy rögtön a második osztályosokkal kezdheti meg iskolai tanulmányait, így az ő beilleszkedési kísérleteivel csatlakozhatunk be mi is a történetbe. A beilleszkedés Archie tekintetében a későbbiekben is rettentően jelentős, annak ellenére, hogy egy népszerű, barátságos, bajtársiasan segítőkész menő fiúról van szó, akinek még a legnépszerűbb tinik is kitartóan keresik a társaságát. A titka persze minden néző számára nyilvánvaló, de sokáig azt hisszük, felnőttként már teljesen megváltozott, sikeres karriert magáénak tudó, elégedett családfővé érett, aki jó mélyre magába temette egy féltékeny sugallatból elkövetett bűntettét. De végül a titkos rejtekhely újbóli leleplezésével elindul a lavina, és Archie kénytelen szembenézni önmagával egy fojtogatóan drámai és briliánsan életre keltett jelenetben.
A kis ötös legtöbbet szenvedő tagja Simon, Rada Bálint a sorból mindig kilógó, oda hiába kapaszkodó kis különce, akit olyan apróságok zárnak ki a belső körből, mint a beszédhiba vagy a fogszabályzó. Az állandó piszkálódások tárgya pedig bármit megtenne, hogy befogadják, hűséges kiskutyaként ugrik Moon vagy Spencer minden füttyére, de képtelen belátni, hogy ő sosem lehet elég jó ennek a csapatnak. Az osztálytalálkozó ezek után esetében nem is szólhat másról, minthogy mindenkinek bebizonyítsa, mennyivel többre vitte másoknál, mennyivel sikeresebb is ő, a lenézett kisfiú a többieknél – még ha ez valójában nem is igaz. Bosszantóan ripacs alakká válik, akit a frusztrációi vezérelnek, miközben könnyezve nevetünk minden vergődésén – és tökéletesen megértjük, miért vált ennyire lelkileg szegény, megnyomorított emberré. De a „gyógyulás” útja még nincs zárva előtte, és el is hisszük, hogy talán rálép erre az ösvényre.
Az öt gyerek mellett a tanárok csak apró pillanatok erejéig jutnak szerephez, és mind Miss Murray-ről, mind Mr. White-ról hamar megállapíthatjuk, hogy jobban szeretik a bort, mint a gondjukra bízott, idegesítő kis gyerekeket – azonban az őket életre keltő Trokán Nóra és Mészáros András párosának van egy-egy jelentősebb szerepe is. Trokán Nóra a felbérelt álbarátnő,
Chemise szerepében többször is ellopja a show-t az amúgy remek ötös elől, mikor az előre megírt szenvedélyesen szerelmes áradozását, majd drámai szakítását adja elő, többször is, miközben butuska szépségként próbál lavírozni az ismeretlen terepen bonyolódó kellemetlen szituációkban, Mészáros András szereplési vágytól túlfűtött, „osztály bohóca”, de a szereplőink emlékei közül – okkal – elvesző Paulja is üde színfoltként lejt végig újra és újra az osztálytermen rozmárrá avanzsálva.
Rendhagyó görbe tükör a Ma este felnövünk, mert javában a féktelen humor adja a törzsét, és hiába köszön vissza ismerősként egy-egy vonás a gigaméretűből apróvá váló díszletelemek között játszódó történetből, elhisszük, hogy egy finoman abszurddá tett vígjátékot szemlélünk, mígnem a második felvonást szemlélve lassacskán ráébredünk, milyen nüansznyi ballépések vagy semmibe vett, folyamatos rossz cselekedetek sorozata is elég ahhoz, hogy egy fényesnek álmodott élet a szürkeség homályába csússzon át. Természetesen a változás mindig rajtunk áll, és álmodni nem vétek, ha teszünk is a megvalósulásukért, és bár ezek a magvas gondolatok még napok múlva is ott fognak izzani az agyunk egyik hátsó traktusában, az előadás elsődleges célja mégis a felhőtlen szórakozás és kikapcsolás – és ezt a feladatot ezúttal is tökéletesen teljesíti a Centrál Színház csapata.
Fotók: Centrál Színház
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.