2015. október 02. 13:09 - franyokriszta

Murphy találkozik a törvényeivel – Ma este megbukunk

12027501_1155516004478031_3669574611536808049_n.jpgBevallom, kicsit ambivalens érzésekkel foglaltam el a helyemet a nézőtéren: egyrészt már nagyon vártam, hogy lássam a legújabb káoszdarabot, másrészt viszont kicsit tartottam tőle, hogy sikerül-e tényleg nevettetően, és nem gagyin eljátszani azt, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Oké, persze, a Centrál Színház csapata már eljátszotta vérprofin a Függöny fel!-ben a dilettantizmust, és a Broadway felett az ég is kissé a „semmi nem működik, mindenki béna” sémát adja, de nagy-nagy kérdőjel volt bennem, hogy sikerül-e harmadszor is megugrani ezt a lécet. Sikerült.

Egy, a bukásban már nagy gyakorlatot szerzett nyírábrándi színjátszókör krimi előadásán, 12047182_1154705024559129_3037922703258298306_n.jpgA gyilkosság a Havershem kastélyban című remekművön vagyunk, amelynek igazából azt kéne felvázolnia a körmét reszketve rágó nézői szemek elé, hogy a kastély tulajdonosát, Charlest az eljegyzése előtt gyilokból kifolyólag holtan találják a szobájában. Elég hamar kiderül, hogy a gyanúsítottak száma alulról súrolja a végtelent, hiszen az ifjú menyasszony szíve valójában a vőlegény öccséért dobban, és viszont, az öreg inas komoly örökségre számíthat, a felügyelőek is volt egy kis stiklije, a leendő sógor meg amúgy is idegileg kicsit zilált. Az alapban is lenne kavirc bőségesen, de a Ma este megbukunknak nem ez a lényege: hanem a színpadi és emberi elemek együttes kicseszése minden színésszel. Ami széteshet, az szét is fog esni, legyen szó kandallópárkányról, kardról, de akár olyan galériázott dolgozószobáról, amin éppen ketten is állnak. 12011183_1154703754559256_8873741006609398432_n.jpgA kellékeknek és Winston kutyának változatos pillanatokban lába kél, de megoldás mindenre van, hiszen miért ne helyettesíthetne egy üvegváza jegyzettömböt, vagy éppen a hígító whiskyt. És ha már helyettesítés: természetesen előbb-utóbb a humán alapanyagból készült színészek is hullani kezdenek, és olyanoknak is be kell ugrani, akik különben kézzel-lábbal tiltakoznak a színház ellen. Aztán meg a kiugrás ellen. Mire a gyilkossági sztori a végére ér, minden széthullik atomjaira, elsősorban szegény néző rekeszizma, hiszen két órán keresztül megállás nélkül röhögött a káosz remekművén, és kalapját emeli a színészgárda előtt, amiért minden idegszáluk a helyén volt, hiszen csak így tudták létrehozni ezt a tökéletes rettenetet!

thomas.jpgSchmied Zoltán reszelős hangú Thomas Colleymoore-ja maga a brit úr karikatúrája. Kockás golfszerkó, elnyújtott, elraccsolt, széthangsúlyozott szótagok, hidegvér. Próbál ragaszkodni a megrendezett darabhoz, a végsőkig mentené a menthetetlent, de mikor minden végtagjával küzd a lezuhanni kész elemekkel az összeesni szándékozó elemekkel, csak feladja a hígítóivást. Amiben különben rendre brillírozik – de nem csak ebben, zseniális alakítás!

cecil.jpgKatona László Cecil Havershemként a botcsinálta, kezdő fázisban megrekedt színész: kifele játszik, a közönség reakcióira produkálja magát, nekünk parodizálja saját magát, miközben esik-kel. Tesze-tosza nemesuráról nehéz elképzelni, hogy valaha volt is határozott döntése, de remekül szívatja a kollégákat, még ha nem is szándékosan. Kertészalakban való visszatérése is ezt a színt hozza, további mulatságos pillanatokkal megspékelve.

fc.jpgJanicsek Péter igyekszik leginkább visszahozni a deszkákra az eredeti darabot – naná, ő a rendező. Valamint Carter felügyelő, aki a gyilkos azonosítására hivatott. A felvonásokat nyitó rendezői monológjai már feledhetetlenek, összeszorított szájjal elüvöltött instrukciói csakugyan, és egész kevés hisztivel sikerül végigvezetnie higgadt, alapos felügyelői karakterét – aki persze nem olyan feddhetetlen, mint gondolánk!

rada.jpgA fiatal Rada Bálint remekül beleöregedett Perkins, az idős lakáj szerepébe, még ha a csoszogás csak másodpercekre is jut eszébe – akkor viszont nagyon! A technikai megoldások és az időszaki összeomlások híve, aki tisztában van vele, hogy a szókincsére lehet panasz – ezért is vési fel a bonyolultabb szavakat a tenyerébe. Csak bírja kimondani őket! Az ágyhoz láncolt vergődése, baktatása pedig tanítanivaló!

charles.jpgMészáros András nehéz helyzetben van: Charles az esetek többségében halott – ez persze nem egyenlő az élettelennel. Derekasan küzd a kegyetlen színésztársakkal, hiszen azok ott tapossák, ütik, ejtik le, ahol érik, és a színfalak mögött sem képes nyugton megülni, pláne, mikor fogalma sincs, hol tart a darabnak nevezett őrület. A finálé környéki csavarral viszont mindenképpen nyer, még akkor is, ha addigra már minden füstölgő romokban áll.

tibor.jpgCserna Antal ugyan Tiborként többségében színpadon van (vagy nem), de technikusként és súgóként kevesebb lehetőséget kap a brillírozásra – akkor viszont él vele. A Neoton Familía rendíthetetlen rajongója szinte kizökkenthetetlen a nyugalmából, még akkor sem, mikor nem áll a helyzet magaslatán (tehát általában), és ha kell, még tökéletesen alakít női szerepeket is. Valamint kezdés előtt vagy éppen a szünetben is gyakran belefuthatunk!

florance.jpgA hölgyszekció egyik tagja Ágoston Katalin, a magát végtelenül vonzónak tartó Florance Colleymoore szerepében. Pózokból, klisékből és allűrökből öltözködő HISZTÉRIKA. Így, csupa nagybetűvel. Számára olyan utasítás nincs, hogy maradjon a háttérben, hiszen ott is teszi magát nekünk, emelt hangon kommunikál, és utánozhatatlan módon kap rohamokat. Kivéve, ha kényszerű pihenőre kerül – akkor tombol, gyilkos indulatoktól forr.

botos.jpgA legnagyobb pálforduláson Botos Éva tájszólásos kellékes lánya megy végig: kezdetben még a szemét is eltakarja, hogy ne kelljen látnia a rettegett nézők tömegét, bármitől zavarba jön, pedig mindenre van egy megoldása. De mikor be kell ugrania Florance szerepébe, megízleli a siker kellemes aromáját, és onnantól kezdve nem lehet kirángatni a reflektorfényből – pedig megpróbálják, nem is kevesen! Főleg, miután negyedszerre is újraindítja ugyanazt a jelenetet.

12019984_1154706491225649_7874205170751792891_n.jpgA Ma este megbukunkban, akárcsak a Függöny fel!-ben az ember a legzseniálisabb. Ahhoz, hogy minden a megadott időben menjen tönkre, ráadásul úgy, hogy senkinek nem esik baja, csak látszólag, úgy viszont minél nagyobb, elképzelhetetlen mértékű koncentrációra van szükség a színészek és a háttérben dolgozók részéről is. Így kaphatjuk csak meg azt az elegyet, hogy mi az erőfeszítésből semmit nem veszünk észre, csak vég nélkül nevetünk a bénázásokon. És így azt sem bánjuk, hogy George Clooney a Nespresso reklámot választotta a darabban való részvétel helyett.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr217881228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása