Egyszer volt, hol nem volt, volt egykor egy időszak, mikor a Disney még nagyjából egyeduralkodónak számított a nemzetközileg is elismert, egész estés mesefilmgyártás terén, minek köszönhetően megtehették, hogy évről évre előálltak olyan rajzfilmdarabokkal is, amelyek létező, de a nyugati mainstream számára egzotikusabb kultúrák körében játszódtak. Ezek egyik legkülönlegesebb darabja a Mulan volt 1998-ból – pedig mi magyarok ugyanezt a mesés történetet már évtizedekkel korábban megismertük, ráadásul Huszka Jenő révén operett formájában: ez lenne a Mária főhadnagy.
A történet fonalát 1848 márciusában kapjuk fel, mikor is Bécs után Budapesten is kitör a forradalom. Ez különös hatást gyakorol az aznapi esküvőjére nem különösebben készülő, magyar Simunich/Lebstück Máriára, aki megtűrt rokonként osztrák rokonainál nevelkedik, de a katalizátor a nem várt nagynéni betoppanása, ugyanis Farkasházy Antónia pár gyors kérdés után megállapítja, mit kell tenni: szökni, még a nász előtt! Ehhez kapóra jön egy másik, saját esküvője elől menekülő szereplő: a szabó Zwickli Tóbiással kiegészült trió a kikötőbe siet, ahol Máriának még az a vágya is teljesül, hogy láthassa a magyar jurátusokat. Mit teljesül, egyikükkel, Jancsó Bálinttal seperc alatt egymásba is szeretnek – természetesen csak míg a férfi rá nem ébred, hogy az ellensége lányának adná a szívét. Helyette az útját adja ki, keresetlen szavakkal kísérve, mire Máriában felhorgad a veszélyes „majd-én-megmutatom” érzés, és férfi ruhát öltve csatlakozik a magyar erőkhöz,
Jancsó csapatához, ahol vakmerő tetteivel csakhamar felhívja magára a figyelmet, egészen a főhadnagyi rangig viszi. Miután pedig azt is sikerül kiédesgetnie Jancsóból, hogy az a gyűlölete ellenére még mindig szerelmes a bécsi „Marisba”, le is leplezi magát a férfi előtt. Ideális esetben már semmi nem állhatna a szerelmesek útjába, de itt a szövegkönyvírók még beleszőttek a történetbe egy fogolyként felbukkanó, álságos vőlegényt (Bálint Ádám) és egy élősködő, kicsinyes katonaorvost (Péter Richárd), aki kiteregeti Mária minden titkát, miközben természetesen a sereggel így-úgy kapcsolatban álló további szereplők, Zwickli és Antónia is bajlódik a maga szerelmi háromszögével (előbbi esetében Angyal Panni és Biccentő Máté (Kiss Zoltán), míg utóbbiéban Draskóczy Ádám és Kossuth Lajos (Pálfalvy Attila) a háromszög másik két csúcsa. Végül azonban, mielőtt a hadbíróság végrehajthatná az ítéletét, minden szerelmes párra talál, és minden sor rendeződik – hisz minden jó, ha a vége jó.
A valóban létező Lebstück Mária operettmását Kiss Diána keltette életre: egy ízig-vérig kíváncsi, merész, becsületes nőt láthatunk a megformálásában, aki egyaránt átérzi és megéli a szabadság és szerelem pezsdítő létezését. Szembe mer nézni a sorssal és a tettei következményeivel, nem él vissza a helyzetével, ártatlan egyenessége révén még az elhagyott vőlegénye csapdájába is belesétál, mégsem keres kibúvókat. Ugyanakkor megvan benne a csitris báj is, aminek köszönhetően remekül cicázik Jancsóval, miközben többször is megmutatja, hogy a szíve aranyból van – és nem mellesleg gyönyörű énekhanggal is bír.
György-Rózsa Sándor Jancsó Bálintja az a nagybetűs férfi, akibe a romantikus történelmi regényeket nagy számban forgató női lelkek minden tétovázás nélkül beleszeretnek. Habzsolja ugyan az életet, nem veti meg a flörtjei előtt kapituláló női társaságot sem, de megvannak az elvei, amelyekhez minden körülmények között tartja magát – még akkor is, ha a szíve mást javasolna. Bátorságért neki sem kell a szomszédba mennie könyörgő tekintettel, de jó felettesként óvja az embereit, még az olyan vakmerő katonatársakkal szemben is, mint „Lebstück Károly” – igaz, a humoros pillanatokkal teli leckéztetés végül visszafelé sül el, a néző legnagyobb örömére.
Nem véletlen, hogy Szendy Szilvi még mindig az elsőszámú jelölt a szubrettszerepek esetében: kisujjból kirázná Angyal Panni karakterét, mégis új oldalait mutathatja meg a végtelenül szerelmes és kitartó cselédlány megformálása közben. Majomszeretettel csimpaszkodik Zwicklibe, naivan minden alkalommal el is hiszi, hogy tényleg sikerül elvetetnie magát szerelme tárgyával, miközben cserfességével nem egy galibát kavar, de végül arra kényszerül, hogy ráébredjen: csak úgy kaparinthatja meg magának a férfi szerelmét, ha elhiteti vele, már nincs semmi esélye a kezére. A „hiénanevetésekkel” társult rafinériája pedig csak célra vezet, és fáradhatatlanságát ezek után arra fordíthatja, hogy rendes kásznárt és férjet faragjon az urából.
Erdős Attila is erőteljesen aláhúzza, miért a táncoskomikus az operettek Jolly Jokere: Zwickli Tóbiásként minden pillanatban ellopja a show-t, ha színre lép. Az örök pechszériával sújtott, gyáva szabólegény akaratán kívül csöppen bele a melegebbnél melegebb szituációkba, amelyekből talizmánokkal és fárasztóan pompás szóviccekkel vágná ki magát, miközben erős hipochondriával is megáldották az égiek. Ugyan Pannival rendre a bolondját járatja, míg bele nem sétál a házasság csapdájába, a segítőkészsége mások irányába rendre megvillan – majd megérdemelten zsebeli be a legnagyobb tapsot a függöny legördülése után.
A klasszikus operettekhez képest kissé rendhagyó módon a Mária főhadnagyban megkettőződik a primadonna-bonviván duó: Lukács Anita és Dolhai Attila révén kapunk egy érettebb párost is Máriáék mellé, akik ugyanúgy nehezen jutnak dűlőre az érzéseikkel. Antóniát ugyanis már évekkel korábban megperzselte a szerelem lángja, azóta is Kossuth után vágyódik, de a női büszkesége nem engedi, hogy ez a céltudatos nő bármennyire is megalázkodjon. Eközben azonban vonzódik az őt kitartó, csendes szerelemmel megkörnyékező Draskóczy-hoz is, akinek vagy tucatnyi visszautasításra van szüksége ahhoz, hogy elfogadja, nincs remény – de Pannihoz hasonlóan ő is épp azáltal válthatja valóra az álmait, hogy képes lenne lemondani azok főszereplőjéről.
A Mária főhadnaggyal nehéz – bár bizonyára nem lehetetlen – félrenyúlni: szerethető karakterek cikáznak egy virtuóz, magyaros történetben, amely hátteréről mind tanultunk, és különösen márciusban lázba hoz minden nézőt, miközben minden második dal fülbemászó sláger. Történelmi ismereteinkre hagyatkozva állíthatjuk, hogy pont a megfelelő időpontban ér véget hőseink meséje, amelyet operettektől szokatlanabb módon nem egy közös nagy nóta zár, de helyette igazolódik az a mostanság ismét divatosabbá váló tétel, amit a darabban maga Kossuth állapít meg, mikor közli az egyik legjobb katonájával, Máriával, hogy egy nő csak akkor lesz tökéletesen boldog, ha női ruhát öltve támogatja szerelmese álmait – és a darab végére a meséknek megfelelően Máriáék boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Fotók: Budapesti Operettszínház
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.