A vámpíros történetek már évtizedek óta folyamatos virágkorukat élik, és közelítsék meg bármilyen szempontból is a hosszú szemfogú vérszívók kultuszát, egy valamiben Drakula, Lestat de Lioncourt, Edward Cullen, Matthew Clairmont és hasonszőrű sápatag társaik mindig is egyeznek: hogy akár indokolatlanul is vonzódunk hozzájuk. Mindegy, hogy kiléphetnek-e a napfényre vagy sem, elviselik a fokhagyma vagy a kereszt látványát, minden vámpír izgalmas a maga nemében – pláne, ha még énekelnek is. Mint teszik ezt az akkor még jobb renoménak örvendő Roman Polanski kútfejéből kipattant Krolock grófék.
A rockos-popos, gótikus Vámpírok bálja története a közelbe, a behavazott Transzszilvániába invitál, ahová a königsbergi Abronsius professzorral és asszisztensével, Alfreddel érkezünk. A tudományos körökből kiutált professzort nem kisebb cél vezérli, mint elmélete bebizonyítása, ami által felkerülhetne az őt megillető helyre a szakmában: megrögzötten hiszi, hogy az élőhalott nem fiktív lény, a vámpírok igenis léteznek. Miután az egyre reálisabban fenyegetőző fagyhalál egy szállást is nyújtó kocsmába űzi a két férfit, a sorsuk gyakorlatilag megpecsételődik: a helyiek ugyanis kategorikusan tagadják, hogy a közelben állna egy rejtélyes, vámpírok lakta kastély, míg a fogadós lánya, Sarah – aki iránt Alfred azonnal gyengéd érzelmeket kezd táplálni, és nem is teljesen egyoldalúan – épp a grófhoz szeretne elszökni, miután élete javában valami azonosíthatatlan erő folyton a szerény nemesi hajlék felé rángatta. 
Abronsius professzor elmélete is hamar igazolást nyer, miután előbb Chagal fogadós, majd Magda szolgáló is elhalálozik, majd nyomban fel is támad vámpírként, ezért a két természettudós – a jelenlegi és a reménybeli – Sarah nyomát követve elsiet a kastélyba. Ott azonban rögtön a házigazdába botlanak, aki vérszívás helyett meginvitálja a két férfit az otthonába, ahol nem mellesleg másnap nagy bált is ad. Amire kapóra jön két hús-vér élő, hisz a vendégkört is vámpírok adják, míg Sarah-t a kölcsönös vonzalom miatt magának tartogatná Krolock. Ezzel pedig kezdetét veszi az őrült versenyfutás a kastélyban, ahol gyakrabban kerülnek elő a vérszívásra kész szemfogak, mint egy magyar népünnepélyen a pálinkás üveg, hisz mindenkit ellentétes érdekek vezérelnek, és minden problémát még a bál vége előtt kellene megoldani – lehetőleg a legkevesebb vérontással, míg végül az előadás egy fenomenális fináléban tetőzik.
Egyházi Géza szinte már összenőtt a fenyegetően elegáns megjelenésű von Krolock gróffal, hiszen a 2007-es magyarországi bemutató óta évről évre magára ölti a vámpír palástját – mégsem érződik az az előadásából, hogy valaha is meg bírná unni a szerepet. A színháztermet játszi könnyedséggel betöltően erős, zengő orgánumú vámpírgrófja kifogástalan modorú, minden ízében nagyhatalmú lény, akit mégis felemészt a tépelődés, az elérhetetlen utáni sóvárgás. Krolock ugyanis viszonzott, tiszta érzelmekre vágyik, de a vér iránti csillapíthatatlan éhsége ezek megélésében nagyban akadályozza – ezért őrlödik is két felvonáson át, hiába kínálja fel neki Sarah nem is egyszer készségesen a nyaki ütőerét, emberivé téve egy ennyire túlvilági kreálmányt.
A naiv, álmodozó, nőiességére éppen ráébredő fiatal lányt, Sarah-t a csengő hangú Simon Panna Boglárka keltette életre. A fürdőzésért megveszekedetten rajongó Sarah-ról már az első pillanatokban lerí, hogy nem illik a környezetébe, sokkal többre vágyik, mint amit a szülei fogadójában megkaphatna, ráadásul hosszú ideje megmagyarázhatatlan, furcsa álmok kínozzák, amelyekre a kastélyban sejt megoldást találni. Hiába váltja ki ő az eseményeket, szeleburdi csitriként sodródik, fel sem fogva, mi a tétje annak, hogy álmait valóra váltsa, miközben maga sem tudja igazán, kire vágyik a szíve: a rejtélyes Krolockra vagy az esendő Alfredra…
…aki Pásztor Ádám megformálásban lopta be magát a nézői szívekbe. Kezdetben egy saját árnyékától is megrettenő, gyámoltalan tudóssegéd, és bár a darab végére sem találja meg az élet minden területén bevethető bátorságot, a vágyaiért már mer lépni. Minden cselekedetét Sarah megmentése hajtja, ebből nyer erőt (amit egy gyönyörűen előadott Míg szeret a szíved dallal húz alá), miközben ugyanolyan gátlásokkal terhes, de lelkes kisdiákként követi a professzorát. Az előadás egyik leghumorosabb jelenetét is megnyeri a Herbertet alakító Jenei Gáborral, azaz a gróf feminin, homoszexuális fiával keringőzve, miután akaratán kívül is felhívja magára a társra vágyó és a nem szót nem ismerő vérszipoly figyelmét.
A határtalanul bosszantó, és ezáltal könnyűszerrel közönségkedvenccé váló Abronsius professzor szerepében Illés Dániel lépett színpadra. A tudóst vérig sértette a szakmabeliek lenézése, annak ellenére, hogy nem hisz az érzelmekben, ezért csőlátással felvértezve csakis az elmélete helytállóságának bebizonyítása izgatja, olyan halandó dolgok, mint a szerelem, nem is szúrnak szemet neki. Minden titkot megorront, minden kérdésre választ keres, elszántsága példaértékű lehetne bárki számára – mégis az egyre gyorsuló tempójú, felmérhetetlen hangmagasságokig ugró szólódala marad a legemlékezetesebb.
A Vámpírok bálja legtöbb karaktere a humorfelelősök sorába sorolható, igaz ez az élvhajhász, sunyi fogadósra, Chagalra is – Pavlevits Béla szintén a kezdetektől fogva formálja meg a nővé érő lánya miatt aggódó apából zsidó vámpírrá váló figurát, aki életében egyszer viselkedik csak bátran, akkor is belehal. De ezt végeredményben nem bánja nagyon, mert vámpírként feltámadva kiszívhatja a szintén remekbeszabott szólódalt (Meghalni oly morbid) előadó Magda – Sári Évi – nyakát, aki ezek után már nem is undorodik annyira a korábban csak nyűgöt jelentő szeretőtől.
Annak ellenére, hogy a Vámpírok bálját évente csak két, legfeljebb három időszakban játszák, még mindig folyamatos teltházakkal futó, bomba erejű szenzáció – és ez a fülbemászó dalok, a szemkápráztató díszletek és jelmezek, a jól kiválasztott színészek mellett nagyban köszönhető a tánc- és énekkarnak is. Ritka ugyanis az olyan magas színvonalú musical (sajnos), amiben nem egy jelenetben az ensemble lopja el a show-t – itt azonban többször is ez történik (Piros csizmák, Rémálom, Finálé és mindenek előtt az Öröklét). Egy minden ízében patentul összerakott előadás, ami akár generációkon át futhat garantált sikerrel, hiszen ugyanazt támasztja alá a befogadóban, amit Drakula óta minden hasonló történet: hogy az emberi ésszel felmérhetetlennek tűnő nehézségek ellenére vámpírnak lenni végeredményben mégis remek „hivatás”.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.