Nagy családról történetet szőni mindig hálás feladat: rögtön adva van számtalan, nagyon különböző karakter, akik között eleve ott feszül egy adag kibeszélt vagy némán hordozott súrlódási pont, elkerülhetetlen klikkesedések és féltékenykedések, szorosra-lazára fűző szeretetszálak, és természetesen rengeteg olyan rituálé, amit a bekerülők is szeretnének magukénak tudni, miközben a beilleszkedés soha véget nem érő ösvényét járják. Barátságokat szét lehet zilálni, de a családból végképp sosem lehet kikerülni, hiszen a család egy olyan érték, amely még az autóüldözéses akciófilmeposzok gerincét is képes megadni. És ha ezt az értéket még jól nyakon öntjük a mai magyar valósággal, akkor egy olyan eredményt kapunk, amiben mind ráismerhetünk magunkra vagy egy-egy rokonunkra: a Centrál Színházban bemutatott magyartenger ezt a görbe, de mégis egyenes tükröt tartja a nézők elé.
A színpadképet tekintve akár a rendszerváltás előtti Balatonon is lehetnénk egy családi nyaralóban: élénk színekkel festett vaskerítések, képcsöves televízió, viaszosvászon terítő a fém és festett fa kerti bútorok körül, fakult szivárványszínű szalagfüggöny, kopott linóleum, megspékelve egy hadosztálynyi kerti törpével, akik éjjelente útra kelnek. Azonban nem a múlt évezredben járunk, hanem napjainkban, mikor is egy család tagjai kettős ünnepre gyűlnek össze a nyaralóba: a nagyszülők, Pista és Erzsi ötvenedik házassági évfordulóját és a legidősebb fiú, Gyuri születésnapját ünnepli a népes família. Akiknek egyébként mind megvan a maguk baja, amolyan magyarított Augusztus Oklahomában-család: ki épp válna, ki örökbe fogadna a sikertelen lombiksorozat után, ki a család apraja-nagyját rühelli, ki pedig félig nyílt titok melegségét takargatná – 
és ezt a kiindulópontot forrósítja fel még az a tény is, hogy a nagy nap reggelén a nagymama rosszul lett, ezért bent tartják a kórházban megfigyelésre. Az aggodalom csillapítására, na meg természetesen a köszöntésekre tökéletes eszköz a jó magyar házi pálinka – szigorúan PET-palackból –, és ahogy nő a véralkoholszint, úgy nő a hangerő és a vehemencia is az elkerülhetetlenül kivesézésre kerülő közéleti és magán témák tárgyalása során. Mert előkerül itt minden: van kivándorlás, migránsok, Trianon, Brüsszel, tanárok helyzete és felelőssége, a kereszténység jövője, számolatlanul szálldosnak a cigányozások és buzizások, magyarságtudat és liberalizmus, lehallgatott telefonok és különféle összeesküvéselméletek – már csak a gyíkemberek és a tejfölös dobozból előkerülő pörköltadagok hiányoznak.
Mivel a darabnak nem célja hatalmas horderejű eseményeket bemutatni, csak épp kellő mértékben kikarikírozott látleletet nyújtani rólunk, magyarokról (vagy nagy általánosságban az emberekről), a huszonnégy órát felölelő történetnek nincs komolyabb cselekménye – itt csak egymást jól ismerő, egyszerre utáló és nagyon szerető emberek találkoznak, beszélgetnek, hol egymással, hol egymás mellett, sőt, az előadás első harmadában még kifelé a nézőknek is. A szereplők valójában – kis kivétellel – mind nagyon szeretik egymást, a külvilág támadásaival szemben rögtön összezárnának, de az emberi genetikába valahogyan bele van kódolva, hogy azt tudjuk a legjobban bántani, akit a legjobban szeretünk. Itt nincsenek gonoszak, itt mindenki nagyjából jó ember, aki csak boldogulni szeretne az életében, lehetőleg úgy, hogy azt a többiek is elfogadják. De ha nem, az se baj.
Papp János Pista bácsija az egyik ünnepelt, akinek azonban látszólag nem sok öröme telik a nagy ramazuriban: pelenkázásra szoruló, kerekesszékbe kényszerült mogorva öregúr, akit inkább csak bosszant a rokonok folyamatos, felszínes érdeklődése, mert addig sem nézheti a tévét, amiben egyébként valami „hülyeség” megy. Morcos vakkantásokkal kommunikál, már csak a halált várja, olyankor emelkedik csak ki zsörtölődő közönyéből, mikor bevillan neki, hogy nincs mellette a felesége. Mindez azonban csak látszat: a nagypapa nagyon is figyel, szavak helyett az arcjátéka regél szüntelen, szemmel tartja csemetéi motoszkálását, és a kimondatlan érzéseket is megsejti, megerősítve a tétovázókat szándékukban.
Schmied Zoltán a legidősebb fiú, Gyuri életre keltője: a folyton bukdácsoló, fukszos építési vállalkozó, aki emberemlékezet óta együtt él Katával, de az utóbbi időkben már inkább az ital, és nem a nő rabja. Nyers, impulzív karakter, aki ha nem uralkodna az indulatain, önmaga helyett másokat ütne, akárhányszor dühbe gurul – ami nem ritka nála. Bár józanul is tisztában van a hibáival, a bőszen öblögetett pálinka hatására ismeri fel, mennyire szerelmes a nejébe, aki nélkül semmit sem ér – kacagtató és egyben szívet marcangoló jelenet –, és azt is látja, hogy már azelőtt eltávolodott a fiától, mielőtt az felismerte volna, hogy meleg. Mégis, homofóbiája ellenére azonnal a védelmébe veszi Gábort, mikor a gyereket más meri sérteni.
Pálfi Kata Katája is sokak számára ismerős karakter lehet: a meny, aki nem vér a vérből, de mégis olyan régóta együtt él a családdal, hogy valahol gyerekké és testvérré vált. Mégis, úgy érzi, folyamatosan bizonyítania kell, ezért némi mártíromsággal vállalja magára a teljes família terheit, miközben igyekszik kívül is maradni, a szívét önvédelemből keményíti meg másokkal szemben. Ő nagy megoldó, elrendező ember, tele elfojtásokkal, aki addig-addig helyezte előtérbe az önző kis céljai miatt mások problémáit, míg belekeseredett a saját fájdalmaiba.
Gyuri és Kata fiát, Gábort Szécsi Bence formálta meg: a kiváló adottságokkal és az anyagi biztonság miatt számtalan lehetőséggel megáldott fiú végül szülei nagy bánatára a színészet, az újhullámos alternatív művészet felé kanyarodott – és még nagyobb keserűségükre már két éve egy férfivel él együtt. Hiába tudja-sejti gyakorlatilag az egész család, Gábor még mindig nem vállalta fel előttük másságát, így saját magának generálja az állandó konfliktust párjával, miközben nekik is megvan a privát kis bajuk, a szakmai féltékenységgel fűszerezett feszült vitáikból legalább négyet folytatnak le egyetlen nap folyamán.
Az egyre felkapottabbá váló sorozatsztár Örs szerepében Fehér Tibor látható, aki a szakmáján belül már némi megalkuvásra jutott álmai és a siker szűkebb szférája között, a magánéletében azonban ennél konokabb: nem akarja, hogy Gábor tovább eméssze magát eltitkolt szerelmük miatt, hiába ért számára fájdalmas véget a coming out. Ironikus módon minden alkalommal kihangsúlyozzák, hogy ő bizony erdélyi, mégis a nem várt oldalon lép be az ősmagyarságról szóló emelt hangú diskurzusba – de a pálinka azért csak előhozza belőle is a romángyűlölőt.
Nemcsak rózsaszín ruhája miatt üde színfolt Balsai Móni Patrícia karaktere: talán az ő figurája járja be a legnagyobb ívet ez alatt a rövidke nap alatt. Butuska plázatündérnek hathat, akinek csak önmagából áll a világa – de épp ez bántja. A biológiai órája már egy ütvefúró hangerejével ketyeg, és mivel társra már rég nincs remény, a költséges lombikkísérleteknek pedig vége, az örökbefogadás mellett dönt, akaratlanul is a családi ellenzékbe szorulva, ugyanis csak egy 3 éves cigány kislányt vehetne magához, meg is győzte magát arról, hogy ennek örül – de azért utolsó reményvesztett próbálkozásként megpróbálja becserkészni a szomszédot, mert a szíve mélyén mégis egy fehér babára vágyik.
A legkisebb gyerek a történelemtanár Péter, Rada Bálint karaktere pedig a mai magyar kormánymédia szócsöve, a plakátokról és a hírekből készen kapott gondolatok csőlátású visszhangja. Mindenről van véleménye, lehetőleg jó sarkos, még akkor is, ha a témában semmi tapasztalata sincs, és csakis neki lehet igaza. Nem egy konfliktusnak az ő korlátolt felfogása és annak erőszakos tukmálása a forrása, miközben a felesége mellett egy pillanat alatt képes papucs férjjé válni – amíg nem issza konkrétra magát, akkor ugyanis meglendül a keze.
Földes Eszter a GYES-en lévő tanárnő, a keresztény ősanya Dóra, aki szálka a női családtagok szemében. Péter felesége ugyanis nem nagyon igyekszik véka alá rejteni, mennyire nem kér a rokonokból, az ő világa csak a férjéből és 8 hónapos kislányukból áll, meg sem próbál alkalmazkodni – csak ha nagyon fáradt, és kihasználhat másokat. Érdekes a viszonyuk Péterrel, igyekezne leuralni őt, de mégis fenntartások nélkül veszi át és hirdeti a nézőpontjait. Az pedig, hogy különösebben fel sem veszi a pofonokat, elég elkeserítő helyzetről vall.
Később érkezik meg a nagymama húga, Ibolya, hiszen Szabó Éva karaktere egészen Svájcból utazik az ünneplésre. Csüggedni sosem hajlandó, némi spiritiszta lelkesüléssel átitatott asszony, aki mégis ragaszkodik a tradíciókhoz – a Balatonba szórt só története az egyik legszebb jelenet. Ugyanakkor ő képviseli az országhatáron túl minden szebb és könnyebb véleményt, és nem azért, mert ott még a kerítés is kolbászból lenne: hanem mert ott sokkal szabadabban lehet önmaga az ember.
Szinte már családtagnak minősül a szomszéd Andor, épp ezért azonnal át is ugrik a doktor úr potyázni a családhoz, amint teheti. Ódor Kristóf karaktere az igazi kavarógép, gúnyos félmosollyal lesi, hol kuszálhat még egyet a szálakon annak érdekében, hogy még jobban elharapódzhasson a konfliktus, miközben maga sem tudja, mit is akar igazán, még flört és csók terén sem válogat, hogy férfi vagy nő kerül az útjába.
Trükkös kis darab a magyartenger, mert szinte szünet nélkül nevetett, miközben lecsupaszítva, hús-vér valójában kíméletlenül mutatja be, milyen komikus, hibásan összeszerelt kis lények vagyunk mi, akik már ezer éve attól rettegünk, hogy ki fogunk halni, mégsem történt még meg ez a nagy esemény. Valószínűleg nem nagy merészség azt állítani, hogy legalább egy karaktervonásban mindenki felismeri egy ismerősét, vagy éppen önmagát, és bár a kortárs családi dráma alaposan elgondolkodtat, nem ránt le a depresszió mocsarába. Nem ad válaszokat, de nem is képvisel egy egyetemes igazságként álláspontot, csak elgyönyörködtet az emberi sokszínűséggel, miközben rávilágít: a Balaton és a család mindig megmarad nekünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.