Egy összetartónak hitt közösség szétforgácsolódásáról írni mindig hálás téma, és szégyen-nem szégyen, a nevezett széthullás mögött nem ritkán a pénz áll. A kérdéskör sajnos mindig aktuális, mindig elgondolkodtat, egyszerre elidegenít és ébreszt rá a saját életünkben felismerhető párhuzamokra. Márpedig ebben a témában Friedrich Dürrenmatt nagymester volt, és talán az sem véletlen, hogy alig pár hétnyi különbséggel két színház is műsorára tűzte Az öreg hölgy látogatása című drámáját. Mi ezúttal a Spirit Színházban jártunk.

Az egykor békésen virágzó, de mára már a csőd szélére sodródott kisvárosban, Güllenben járunk, amelyet mintha átok sújtott volna: sorra zártak be a gyárak, munkahelyek, a pénz elvándorolt, a helyiek legfőbb szórakozása pedig már csak az, hogy bámulják az elsuhanó vonatokat – csak a csoda segíthet rajtuk. A csoda pedig meg is jelenik, egykori szülöttük, a mostanra már multimilliárdossá váló, nagy adakozó hírében álló Klara Zachanassian (született Wascher) személyében, aki aktuális férjével (minden esetben Gaál Dániel megformálásában), több tucatnyi csomagjával, feketepárducával és rejtélyes tervével meg is érkezik Güllenbe. A rideg örökösnő a köszöntéseket megunva üzletet ajánl földijeinek: 1 milliárddal megsegíti a családokat és a várost – amint meggyilkolják ifjúkori szerelmét. Aki nem mellesleg Güllen legnépszerűbb lakosa, a következő polgármesteri cím biztos várományosa, a két gyerekes szatócs, Alfred Ill. Akiről nem mellesleg kiderül, hogy fiatalon teherbe ejtette Klarát, azonban két fiút hamis tanúzásra bírva elérte, hogy az apasági keresetben ne őt állapítsák meg a nőben cseperedő magzat apjának, így Klarát kivetette magából az akkori Güllen, a gyerekét is elvesztette, és kénytelen volt a testét árulva kapaszkodni az életbe, míg rá nem lelt vagyonos, későbbi első férje. A város egy emberként áll ki Ill mellett, és utasítja vissza tajtékozva Klara ajánlatát. Majd elkezdenek dolgozni a fogaskerekek… végül is Ill bűnt követett el, tönkretett egy életet, nem kéne már megbűnhődnie ezért, na meg a város jólétéért? Alfred hamarosan azt veszi észre, hogy egykori barátai már nem törődnek a pénzhiánnyal, sárga cipőket szerezve hitelbe vásárolnak újabb és újabb termékeket, mint akik tudják, hogy hamarosan lesz miből törleszteni az adósságokat. A lelkiismeret-furdalás, a bosszúvágy és a pénzsóvárság fut versenyt a poros kisvárosban, míg végül az igazság fellege mindenkit fullasztva pontot tesz a látogatás végére.

Rendhagyó megfontolásból a címszerepet Perjés János alakította, ő keltette életre ezt a jégkirálynővé váló, sokszor nemtörődöm hanyagságba, vontatott és érzelemmentes modorba rejtőzködő, sokat szenvedett nőt, Klarát – de ha kitörnek belőle az érzelmek, már nyoma sincs a vagyonosok hányaveti gőgjének, még a szemei is gyilkosan villognak a múlt felhánytorgatása közben. Megjárta a poklok poklát, mégis ki tudott emelkedni, a bosszúja életben tartotta, kitartása már akkor is megmutatkozott, és a későbbiekben is hűen szolgálta, mikor már évekkel a tényleges reváns előtt nekikezdett Güllen kivéreztetésének. Hóbortjai hozzátartoznak új életviteléhez, szeretni már képtelen, de talán nem is merne, és bár muszáj szánnunk azért, ami vele történt, mégsem tudunk neki drukkolni.

Ez részben Jantyik Csaba Alfred Illjének is köszönhető, aki tökéletes ellenpárja Perjés Klarájának: míg a címszereplőt az ártatlanságból, szeretetsóvárgásból rántották le a mocsokba, majd a pénz révén vált számítóan kegyetlenné, addig a férfi súlyos hibát elkövetve vált végül tisztességes, nincstelen felnőtté. Persze, tagadhatatlan, hogy az ő bűne a kialakult helyzet, és tény, hogy évtizedeken át hallgatott róla, mégis ösztönösen vele szimpatizálunk a követelés abszurditása miatt. Ráadásul Illé a legjobban kijátszható szerepív, a joviális családfőből üldözött, kétségbeesett vaddá váló, majd a megváltoztathatatlanba beletörődő, de az öngyilkosság lehetőségét el nem fogadó kárhozott jelenetei tele van ragyogó lehetőségekkel – és élnek is velük, de még hogy! Nehéz eldönteni, melyik a legerőteljesebb pillanat: a két párbeszéd a polgármesterrel, vagy a végső, a múltba szegezett pillantással az ítéletre némán váró jelenete.

Bár a két főszereplőé a torta java, a változatos mellékszerepekben is remek karakterekkel találkozhatunk. Fellinger Domonkos Polgármestere például a nagybetűs politikus, aki jól-rosszul szolgálta a népet, már a visszavonulásra készül, de az adódó lehetőséget kihasználva hirtelen visszatolakodik a reflektorfénybe, hogy megkérdőjelezhetetlen megmondó emberként irányítsa a népakaratot, miközben egyre nő a ruházkodására költött összeg mértéke. Sunyi, izgága kis alak, aki rögtön visszahúzódik, ha összefércelt okfejtései találkoznak az erkölcsi igazságokkal.

Ebben inkább a Tanár emelkedik ki, Marjai Virág kijózanodásba csavarodó jelenete után is csak kapkodjuk a levegőt, olyan súllyal vág mellbe minden szava. A szellem képviselőjeként kezdetben csak egy olyan lakosnak tűnik, aki szívesen elveszik az irodalmi és történelmi hasonlatokban, miközben nem zavarja különösebben, hogy hallgatósága nem bírja követni. Azonban a költekező, előre a medve bőrére ivó gülleniek és a pálinka hatására végre mindent tisztán lát maga körül: óhatatlanul is meg fogják gyilkolni Illt, hiába tudják, hogy ez bűn, de az esendő, mohó természetén még ő sem tud felülemelkedni, ha elkapja a közakarat impulzusa.

Bár a darab befejezését látva lehet ugyan némi kis hiányérzetünk, hiszen a végig nagyon magas feszültségi szinten tartott, pezsgő történet mintha az utolsó pillanatokra elveszítené lendületét, panaszra nincs okunk: bőven kaptunk gondolkodnivalót, miközben ezt az évtizedekre visszanyúló bosszúhadjáratot szemléljük. Amelyben talán az lehetne a bosszúállás legutolsó fegyvere, hogy minden szereplő elé tükröt tartanánk, lássák meg benne igaz valójukat… mert néha azt sem árt.

Fotó: Spirit Színház