A sztriptíz táncos foglalkozás sokáig kizárólagos női territóriumnak tűnt, de ahogy az Amerikai Egyesült Államokban egyre nagyobb divattá váltak az esküvőket megelőző vad lánybúcsúk, úgy egyre nagyobb keletje lett a vetkőzős fiúknak – és ugye ami az USA-ban divat, annak hamarosan világtrenddé kell válnia. A filmet újrakeltő, a Thália Színházban zajos sikereket arató Alul semmi azonban egy ezt megelőző korszakba kalauzol, ahol már igenis zenére, csábos mozdulatok keretében váltak meg ruhadarabjaiktól az urak – és még ha nem is feltétlenül szelvényezett izomzatot villantottak fel a rendőrruha alatt, akkor is garantált volt az eksztatikus sikoltozás.

A Thatcher-i Angliában járunk, egészen pontosan Sheffieldben, ahol fél éve bezárt a gyár, jó néhány embert munkanélkülivé és jobb-rosszabb megoldásokat kiagyalóvá téve. A két volt darukezelő, Gaz és Dave például kezdetben fémhulladék lopásával és eladásával próbál a felszínen maradni, ám az orvul szerzett pénz is édeskevés ahhoz, hogy Gaz fizetni tudja a tartásdíjat, ex-felesége pedig már a láthatási jog megvonásával fenyegetőzik. Egyértelmű, valami nagy ötlet kell, aminek révén rövid idő alatt hatalmas összeget lehet szakítani! A helyi klubban fellépő chippendale-csapat teljesen kifordítja magából még a konzervatív nőket is, és miután a két jómadár fültanúja lesz a hölgyek fékezhetetlen örömének, na meg annak, hogy mennyi pénzt lehet így keresni, Gazben megszületik az elhatározás: ők is vetkőzni fognak. Már a csapat összeverbuválása sem egy fáklyásmenet, a gátlásos, nem kifejezetten Adonisz-testalkatú férfiak próbái pedig egyre jobban hajaznak a katasztrófára, miközben a saját kis problémáik, tragikus élethelyzeteik (mint például az öngyilkosságra való késztetés, férfiúi ékességeik alul- vagy éppen túlteljesítése) is egyre válságosabbá válnak. De mivel vígjátékról van szó, sejthetjük, hogy a teljes összeomlás után mindig van felállás, és a hat amatőr sztriptíztáncos olyan show-t rittyent a darab végére, hogy még azon sem lepődünk meg, hogy az egyik páholyból egy csipkés, női fehérnemű repül a színpadra… :)

A sztori motorja Gaz, a simlis, energikus apa szerepében Szabó Győző rángatja a szálakat. Mindig van egy jobb megoldása, és nem okoz neki álmatlan éjszakákat, ha ezek nem éppen tisztességes utakhoz vezetnek, mert csak egyetlen cél vezérli: minél több időt szeretne tölteni kamasz fiával. Tudja, hogy nem egy mintaapa, de ezen nem is nagyon szándékozik változtatni, robbanékony, a sértéseket sokáig magában hordozza, cinikus és érdes, mégis ki tud agyalni néhány jó szót, még akár a korábbi haragosainak is. Igazi rosszfiús vezéralak, remek humorral – és igen jó mozgással!

Nagy Viktor Davidje a másodhegedűs, a sokkal hétköznapibb ember, aki olyan problémákkal küzd, mint a lagymatag fogyókúrák hatására sem olvadó pocak, a tüzét vesztett házasság, vagy az alapvető gátlásosság. Mindig, mindenben követi Gazt, hiába tudja, hogy épp térdig gázolnak a bűnben, és azzal is tisztában van, hogy győzködhetné bármennyire is a barátját, az úgysem hallgatna senki másra, csak a saját fejében kipattant zseniális ideára. A gúnyolódás tőle sem áll távol, vonakodva hol be-, hol kiszáll a csapatból – a szobabiciklis magánszámát pedig nehéz lenne elfelejteni!

Vida Péter Geraldját kezdetben nem könnyű kedvelni: ő műszakvezető volt, saját elképzelése szerint jóval felette áll a munkás pórnépnek, lenézését pedig minden egyes alkalommal érzékelteti is. De lassacskán beláthatunk a mániákus kerti törpe-gyűjtő méregzsák álarca mögé, ahol is egy a felesége csalódásától rettegve hazudozó, kitartó és segítőkész férfi rejtőzik. Rendületlenül próbálja beleverni még a botlábúakba is a koreográfiát, szükség esetén képes irányítani is a vezető nélkül maradt társulatot, és nem áll távol tőle a megbocsátás sem, még az ősellenség Gaznek is támaszt nyújt.

Remek karakter a depressziós éjjeli őr, Kese is, akit Bán Bálint kelt életre – azért, hogy először mindenképp megpróbálja megölni. A reménytelenségben azonban megtalálja a fénysugarat, és bár a koreográfia megjegyzésének tekintetében antitalentum, valamint kicsit tompább észjárású is, mint a többiek, talán neki van a legnagyobb szíve, azonnal benne van bármiben, ha ezzel segíthet másokon, és persze a saját pislákoló élnivágyásán is. Érzéseinek felismerésével pedig kirobban a gubóból a pillangó is, és az a felszabadult, boldog férfi lehet, akiről talán nem is képzelte, hogy benne rejtőzik.

Ebben nagy segítségére van Guy, akit Pindroch Csaba alakít: a könnyelmű burkoló nem nagyon titkolja, melyik kapura játszik, és ugyan ő nincs rászorulva a vetkőzős melóra, mégis teljes elragadtatással vesz részt a csapat munkájában, még a húga révén el is látja a legszükségesebb kiegészítőkkel – úgymint a piros flitteres tanga – a társaságot. Kesével közös jelenetét leszámítva ő inkább a háttér embere, de ha onnan kilép, hatalmasakat szól, remek színt ad a történetnek, akárcsak a Zayzon Zsolt alakította, alkoholista Lompos, aki a minden-mindegy alapon éli szesztől ködös mindennapjait.

Azon kívül, hogy egy nem éppen nyilvános sztriptízre született férfiak összefogva chippendale-csapatot alapítanak, nem sokat tudtam előzetesen a történetről, így nem is tudtam, mire számítsak. Tény, hogy az Alul semmi itt-ott megdöccen, a drámaibb részek inkább erőltetettek, izzadtságszagúak, mint szívbe markolóak, de amit a darab elsősorban céloz – a nézők rekeszizmait –, abban tökéletesen muzsikál. A hat férfi küzdelme magával ránt minket, azon kapjuk magunkat, hogy izgulunk értük, hogy velük együtt reméljük, hogy ledobhatják majd a kívánt nagyközönség előtt a textilt, és az utolsó jelenetnél, már az első taktusok felcsendülésénél sejthetjük, hogy felejthetetlen pillanatok következnek. És igen: még a kalap sem maradhat…!

Fotók: Thália Színház

U.i.: Mivel garantáltan ezt fogjuk még napok múlva dúdolni, itt hagyjuk ezt a videót: