2015. szeptember 25. 13:54 - franyokriszta

Négy meztelen férfi

12049380_1666918006882750_5367792221369261311_n.jpgAmikor elfoglaltam a helyem a Vidám Színpad nézőterén, az volt az első gondolatom, hogy: kényelmes! Pihe-puha, fejnek is tökéletes székek! Majd utána az is beugrott, hogy nem kell a kilátásért küzdenem az előttem ülő fejével, hiszen az egykori moziteremből színházzá avanzsáló szobában emelkednek a széksorok! Aztán felgördült a függöny, és nem gondolkodtam tovább, csak szórakoztam.

A Négy meztelen férfi otthona egy ízléses kis francia lakás, ahol az idősödő táncosnő-díva két ifjú művészlány fölött főbérlősködik, de már annyira megutálta ezt a szerepkört, hogy legszívesebben azonnal dobbantana. Ugyanis az egyik hölgy zongoratanárnő, és amíg nincsenek tanítványai, addig folyton klimpírozik, a másik pedig festő, nem éppen illatgazdag festékekkel, és jelenleg megfelelő Spartacus-modell nélkül. Ráadásul az egész művésztelepet egy tenyeres-talpas cselédlány tartja össze, akinek a fejében megfogan a mentő ötlet: apróhirdetést kell feladni! Aktmodellért, zongorista-tanoncért, albérlőért, sőt, akár férjet is lehet ebben a pár mondatos kis szkeccsben találni! 11065605_1665379133703304_757097730331154876_n.jpgÉs mivel minden rendes apróhirdetés-feladó tudja, műve csak akkor lehet teljes, ha jeligeként tartalmaz egy hárombetűs rövidítést, esetünkben a bűvös SZ-CS-P triót, ami ugyanúgy jelenthet Szerelem, család Párizsban együttállást, mint a Szoba csodás panorámával vagy Szép lábak, csak pedikűr jelzéseket. És természetesen a jelentkezők összekeverednek - az aktmodell megy zongorázni, a bérlőjelölt vetkőzik, és a laposabb, bonyodalom-megágyazó első felvonás után hatalmas kacagásokba robban a második felvonás az egyre kevesebb ruhadarabot birtokló férfiakkal és az idegösszeomlás szélére sodródó hölgyekkel egyetemben.

Esztergályos Cecília Madame Briset-ként a lakás megcsömörlött tulajdonosa, aki bőségesen rendelkezik a Família Kft.-ben alakított karakterének tulajdonságaival.12042937_1665379180369966_8994699587908203464_n.jpg Hisztérikára hajlamos, parancsoláshoz szokott, a múlt szépségeiben fürdőző keménykezű, idősödő hölgy, aki nem veti meg az alkoholt és a jómódot sem. Remekül kiaknázták a korából eredő poénokat, lubickolt a szerepben.

Hábermann Lívia Berthe-je ajándékszerep: a tenyeres-talpas cselédlány, akinek megvan a magához való esze, még ha ez az esetek többségében nem is derül ki, mert egy-két "parasztos" kiszólás veszi át a helyét. Rengeteg humoros pillanat kötődik a hűséges szolgálóhoz, aki az események sodrában a saját életén is javítana, és egyszer talán a papagájos történetét is befejezheti.

12038228_1665379050369979_1210389581433189192_n.jpgPap Kati Jacquilene-je a határozott festőlány, akinek egy közelgő pályázati határidő miatt azonnal szüksége van egy Spartacusi idomokkal rendelkező, vetkőzni kész férfira - akire természetesen csak a legutolsó pillanatban talál rá. Végtelenül céltudatos, a céljaiért keményen küzd, és csak rövid időre képes ellágyulni - akkor is csak a győzelem reményében.

Végh Judit a zongoratanárnő Janine szerepében még kissé szürkébb, még keresgéli a karakter kitörési pontjait. Így egy konszolidált, sértődékeny, kissé hisztérikus hölgyemény, akit pofon egyszerű zavarba hozni, pláne, ha vetkőző férfiak veszik körül. De előbb-utóbb ő is bevezetheti elméleti alapon nyugvó oktatási módszereit.

11182272_1666917980216086_6760800477625856332_n.jpgBarabás Kiss Zoltán az elsőként feltűnő jelentkező, Spartacusként modellkedni jönne, de először zongoraelmélet, majd lakásbiznisz kényes kérdései alá vetik. Szintén egy céltudatos figurával van dolgunk, aki emellett bálványozza is a testét, karrierépítésben sem kutya - csak azok a görcsök ne lennének!

Beleznay Endre félénk Bertrandjának kezdeményezőkészségén sokat javít a töménytelen tömény - a férjjelölt ugyanis nem érti, miért kéne idős menyasszonyaspiránsának még fizetnie is. Az alkohol azonban köztudomásúan forralja a vért, növeli a merészséget és a humorszintet, 12009747_1665379087036642_1672179782469481587_n.jpgezért a teljes ájulás előtt még csak előkerül egy "tigrincses" alsógatya is.

Baronits Gábor Bernardja tűnik a csapat legnormálisabb tagjának, de végül szépen nála is borul a bili. Jól nevelt lakáskereső, akit seperc alatt végtelen nagy zavarba lehet hozni indiszkrét kérésekkel, és némi nyafogás sem esik nehezére. És ha kellőképp felcukkolják, előtör belőle a férfiállat!

Timon Barnának Jeanként kevés esélye van bemutatkozni, de remekül kihasználja ezt a picinyke pillanatot is, 12027590_1666917803549437_8817921675195623567_n.jpghogy megfürödhessen a helyzetkomikum lehetőségeiben. Visszafogottsága ellenére azért csak kikacsint végül belőle a nőre vágyó férfiember is, és feledhetetlenül áll rajta a szoknyaként felkötött tóga!

A Négy meztelen férfi könnyed kis kikapcsolódást nyújt, sok-sok lehetetlen helyzettel, négy félpucér férfivel - de hogy Ádám fiainak is vonzó legyen a sztriptízzel fűszerezett komédia: egy-két női ruha is lepottyan! Rengeteg nevetéssel kísérve!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr687824904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása