2015. augusztus 12. 13:06 - franyokriszta

Hair

155954c8dd9a16.jpgHa színházba megyek, minden alkalommal igyekszem függetleníteni magam a korábban olvasott kritikáktól, hallott véleményektől. Így volt ez a Hair esetében is: ugyan pozitív összmérlegű beszámolóba egybe sem ütköztem bele, de várakozva, mindenre nyitottan ültem be az előadásra, amiről az előre tudható volt, hogy még véletlenül sem a film adaptációjáról van szó (ezt a színészek is sulykolják a nézőkbe, elég hosszasan). Rendben, jöjjön valami nagyon új, nagyon más! De sajnos így sem sikerült megbarátkoznom vele.

155954c72ec6b2.jpgIgazi történetről alig beszélhetünk – ez a Hair inkább kaleidoszkópszerűen villant fel különböző társadalmi kérdésekre adott válaszokat egy szabadelvű hippicsoport tolmácsolásában, és ez csak lazán illeszkedik egy olyan szálhoz, ami egyik társuk bevonulásához és vietnami halálhoz vezet. Mélyebb törésvonalat jelent a feketékkel szembeni általános gyűlölet, mint az, hogy Vietnamban értelmetlen háború folyik, amiben ezrek vesztik életüket – ami persze nem baj, hiszen ez nem az a Hair. Csakhogy ez a Hair nem ad komplett válaszokat, inkább csak ide-oda is belecsíp, aztán egy káromkodáshalmokkal tűzdelt vitában vagy egy mindenki által ismert nótában kicsúcsosodik, és lezárás nélkül elkallódik. De úgy, hogy még esélyünk sincs azonosulni egyik fél álláspontjával sem, mert meg sem ismerjük azokat. A Mohácsi testvérek remek érzékkel szoktak hozzányúlni a színpadra alkalmazott művekhez, megtalálva a komplex történetben azokat a pontokat, amiben még a görbe tükörnek is görbe tükröt lehet tartani155954c5965f98.jpg – de a Hair esetében azt érzi a néző, hogy túl sokat markoltak, de keveset engedtek ki belőle. Mintha a mindig patikamérlegen kisúlyozott eszközök most mind elborultak volna: a közönséghez való kibeszélés félúton elenyész, az aktualizálással karöltve. Azt pedig látom, hogy a korszellem azt diktálja: ma már semmilyen bemutatásra kerülő darabból nem szabad kihagyni a néző életfelfogásának, életvitelének, olyan gyarló szórakozásának, mint a színházba járásnak az ócsárolását, de egyrészt forma és forma közt is van különbség (bármennyire is szabadelvűek hőseink), másrészt egy adott darabszám után már tényleg megcsömörlik szerencsétlen közönségelem, és elgondolkodik azon: ha ennyire hülyébe vagyok véve, amiért színházba merészeltem menni, akkor vajon érdemes-e következőleg is kiperkálnom a borsos jegyárat? És különben is, az én hobbimnak már megint mi köze a Hairhez?!

155954cc591c5f.jpgPedig remek alapanyag állt Mohácsiék rendelkezésére: mert ha a film történetét el is kellett dobniuk, a dalok mind megmaradtak. Erre pedig olyan színészgárdát kaptak, akik egyrészt tökéletesen el tudják énekelni őket, másrészt a számok közti réseket is olyan fiatalos hevülettel, lendülettel töltik fel, hogy elhisszük nekik, ezek ők – hiába figyelmeztetnek folyton, hogy ez bizony csak szerep. Mert tudniillik erre magunktól nem jönnénk rá. Szabó Kimmel Tamás nyegle, nemtörődöm, örök lázadó Bergerében ugyan nincs meg az az erő, ami bandavezérként a többiek fölé helyezné, mégis annyi fifika szorul belé, hogy folyamatosan hatalmat gyakorol. Radnay Csilla kristálytiszta hangján bármit el tud énekelni, Sheliaként is bizonyítja, hogy a törékenység és az erő harmonikusan megfér benne.155954cd023f95.jpgLovas Rozi túlvezérelt, izgága Jeannieként igazi energiabomba, kiegészülve Nagy Dániel Viktor simulékony, meleg Woofjával tökéletes páros, míg a csapat kisebb szerepeket játszó művészei remekül járnak ki-be egyes karakterek bőrébe. Az előadás igazi meglepetése azonban mindenképpen a Claude-ot alakító Formán Bálint: egy végtelenül szimpatikus srác, aki a rossznak mondott és a jónak vélt között vergődik – nem mellesleg szintén gyönyörű énekhanggal.

Szóval fura elegy ez a Hair, de aggódni nem kell: végül úgyis felcsendül a Let the sunshine, elhozva a keserű-elégedett mosolyt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr917700946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása