…meg egy hatalmas görbe tükör. Amely a magyar zenés színjátszást tükrözi vissza. Minden szegletét, visítva nevettetően görbén, kíméletlenül. A „Magyarország legsz@rabb musicalje” alcímmel rendelkező csudafriss darab nem átall viccet csinálni mindabból, ami az igazi színházrajongóknak szent. És ami még durvább: piszok jól csinálja!

Oké, oké, az első 5-10 perc azért még bőven azzal megy el a néző részéről, hogy megpróbálja elhelyezni magát a térképen. Azaz tudatosítja magában, hogy amit lát, az egy hatalmas nagy, remekül előadott vicc, egy paródia – és onnantól kezdve cirka másfél-két órán keresztül szakadatlanul nevet. Ugyanis a Pesti Broadway Színház mindennapjait láthatjuk, ahol minden színházi kellék megvan: túlbizakodott-lekezelő, alkoholista primadonna, hatvan felett is kanos, dívány-színházpolitizáló igazgató Tanár úr, az ő főszereplő, butuska-meg nem értett kisfia, mellékszereplő-középszerű felesége, túlfűtött rajongólány, történelmi alapú vagy irodalmi adaptációból születő musicalek, coelhoi életbölcseletek, hologram előtte röpködő angyalokkal, egy ország totemállata, és három löket szárazjég. Mindez megspékelve egy különös gyilkosságsorozattal, amelyben sorra hullanak azok az emberek, akik rosszat írnak, mondanak a színházról. Vagy annak a kis üdvöskéjéről. Így természetesen kell még a tökéletes koktélba egy nyomozó is, na meg ezer sokfele átnyúló, latin-amerikai szappanoperásan mindenkit mindennel összekötő történetszál, ami aztán még tovább bonyolítja az amúgy sem pofonegyszerű komédiát, a pusztulásba taszítva a Pesti Broadway Színház teljes pereputtyát. De végül úgyis boldogan együtt dalol élő és holt, gyilkos és gyilkolt, hiszen milyen lenne egy igazi musical, okosakat megéneklő végeária nélkül?

Botos Éva úgy zseniális Mesés Emese, hogy egyrészt muszáj utálni, másrészt meg muszáj várni azt a pillanatot, mikor végre újra jelenetbe kerül. Allűrökkel telitöltött díva, aki kifele a habcsók-imádnivaló tündér, míg a festék és manír mögött egy kiállhatatlan szipirtyó, aki nem csak megszokta, de el is várja, hogy minden úgy történjen, ahogy azt ő kihisztizi. Aztán csak megégeti az a bizonyos szerelem, majd mikor észreveszi, hogy már rég a ló túloldalát szemléli, már szomorúan konstatálhatja, hogy mindjárt jön a függöny és a tapsrend. Amellett, hogy remekül fogta meg ezt az abszurd karaktert, még a hangja is varázslatosan szól.

Akárcsak Szilágyi Csengének, Flipper Ditta alakítójának. Az árvaházban nevelkedett Ditta először csak egy elesett, ostobácska kislánynak tűnik, majd szépen lassan kibontakozik a holdkórossága és irreálisnak tűnő, mégis valós világa. A csendes meghúzódása elfedi minden komolyabb érzelmét, a színházimádatot leszámítva, és még akkor sem tör ki általa kreált homályából, mikor kezd ráeszmélni, hogy szeret, sőt, még őt is szeretik! Nagyszerű alakítás!

Cserna Antal több kisebb-nagyobb szerepet is visz (a raszta díszletes úgy gondolom, mindenkiben mély nyomokat fog hagyni), de a fő vonal az Sanyi, a nyomozó, Ottó kutya gazdája. Kezdetben játszaná ugyan a rend szigorú őrét, de feltörő zalaszentgróti emlékeinek teret adva rögtön átalakul érzelmes, tutymuty oldalbordává, akiből csak néha tör felszínre a keménykezű zsaru, vagy éppen a nőket lenéző férfiember. És még a hangja is remekül szól!

Papp János Sir Andrew Lloyd Webberként…izé, Vitéz Lónyay Wéber Andorként ha nem is komponál, de igazgat és beszédeket mond. Hosszan, értéktelítetten. Míg a vastaghangú színidirektor nem ismer ellentmondást, addig férjként már papuccsá avanzsál. Az első felvonást követő szünetben valószínűleg nem egy nézőben fog felmerülni, hogy a Tanár úr kiesésével (khm-khm) ugyan hogy a fenébe fog ilyen jól pörögni a második felvonás is, de szerencsére nem kell mellőzni sem Papp Jánost, sem a karaktert – és még a Frakkot sem!

Borbás Gabi hivatott betölteni a direktort rövid pórázon tartó feleség, Pöttyös Pötyi szerepét. Míg az első felvonásban kicsit kevesebb brillírozási lehetőséget kap (de él velük, ha csak a kacsatáncot említem), addig a másodikra végre lehullhat az álarc Pötyi elől, aki húsz éven keresztül tűrte, hogy hites ura a primadonnával létesítsen intim viszonyt. Nem retten meg semmitől, nem hagy kibontakozni senkit sem, ha sajtótájékoztatóról van szó – és tigrisként védi kisfia érdekeit, ha azok egybevágnak az övével.

Rada Bálint Rajmund szerepével a torta legkisebb szeletét kapta – de legalább nagyon is emlékezetes szeletét! Az üresfejű szépfiú, aki apja zsenialitása alatt roskadozik kevésbé épkézláb álmaival, amiket persze akkor is képtelen megvalósítani, ha lehetősége adódik rá. De legalább örökölte a család ékesszólását – és helyzetet felismerő éleslátását!

A szerzőknek valami olyan mesteri módon sikerült megírniuk a musicalt, hogy az még a legelvakultabb fanatikusokat sem sérti, hanem egyértelműen nevettet boldog-boldogtalant. Kicsit ráismerünk más darabokra, kicsit ráismerünk más színházakra – és kicsit ráismerhetünk magunkra is. És ami a legrosszabb: nevetni fogunk rajta, magunkon!