Bár a Patrick Swayze-Demi Moore-Whoopi Goldberg hármas fémjelezte mű több korszak kultuszfilmje, nekem valahogy mégis nagyon sokáig kimaradt az életemből. Nyáron is csak azért pótoltam ezt a hiányosságot, hogy tudjam, mégis mit fogunk kapni az operettszínházi bérletünkben. Merész vállalkozásnak tartottam egy olyan filmet színpadra állítani, amiben dögivel van szinte csöpögést súroló romantika, barátságokon átgázoló krimi, túlvilági miszticizmus, és rengeteg humor, ám az Operett, szemkápráztató technikai megoldásokat is bevetve, megfelelt a kihívásnak. Már csak a zeneszerzőnek kellett volna kicsit többet foglalkoznia a munkájával – akkor talán panaszra sem lenne okunk.

A fazekas Molly és a bankár Sam már-már giccsbe hajló szerelemtől telve költözik be hatalmas lakásába napjaink Brooklynjában. Az öröm nem teljesen bárányfelhőtlen, Sam ugyanis konstatálja, hogy jó pár számlán hirtelen túl sok pénz keletkezett, míg Molly a világért nem tudja kicsikarni párjából azt a szót, hogy „Szeretlek.”, a srác ugyanis rendületlenül dettózik a lány szerelmi vallomásaira. Mindezek ellenére kicsit váratlanul, de sor kerül a lánykérésre, ám az ifjú jegyesek még ki sem bontakozhatnak első csókjukból, mikor Samet egy utcai rablás során lelövik. És ha még ez nem lenne elég nagy pofon, a fiú szellemként megreked a két világ között, és egy kókler jósnőn, na meg több raklapnyi kísérteten kívül senkivel nem tud érintkezni. Ha már úgyis belejött a megpróbáltatásokba, először ráébredhet arra is, hogy nem egy szimpla tárcalopás miatt kell végérvényesen megválnia fiatal életétől, hanem egy bűntény áldozatává vált, majd a következő villámcsapás: a szálak ügyetlen mozgatója legjobb barátja, Carl volt. Innentől Molly megóvása mellé besorol egy másik cél is: Carl megállítása és a bosszú. Ehhez persze elengedhetetlen Oda Mae, az egyetlen működő kapocs Sam és az élet között, aki nincs meggyőződve arról, hogy feltétlenül bele kéne keverednie Sam ügyleteibe. Eközben Molly sem tudja eldönteni, kinek higgyen, mit higgyen, gyászoljon vagy talpra álljon, és ha utóbbi, akkor Carlnak engedve, vagy sem. De mielőtt dűlőre juthatna, Sam beleköp Carl levesébe, elrontva az élet és halál közt is döntő tízmilliós kis csalását, na meg felfedve önmagát, mire a férfi dühtől és félelemtől megvadulva támad rá Mollyra és Oda Mae-ra, hogy aztán ő is szaporíthassa az egyre népesebbé és népesebbé váló szellemtábort. Sam beteljesítette küldetését, még utoljára láthatóvá válik az élők előtt, megvallhatja szerelmét Mollynak (ráadásul a bűvös Szeretlek szóval!), és végre továbbállhat, Mollyra hagyva az életet és a dettót.

Sam Wheat földi-égi megtestesítője Kerényi Miklós Máté volt. Nem rossz kis karakter az ő Same: kellőképp szerelmes (sőt, élőként néha kicsit túlságosan is), kellőképp humoros, naiv, dühös, sebzett, bosszúéhes és brutál erős hangú, így nem okozhat problémát, hogy nem kimondottan Swayze-alkat. Legszebb pillanata, mikor ráébred Carl igazi énjére és szerepére, és a barátságba vetett minden hite pillanatok alatt ripityára törik. Mégis, mikor Carl a pokolra jut, még segítő kezét nyújtja az őt eláruló férfinak. Remekül váltogatja az Oda Mae-vel poénkodó-parancsoló-cicázó, a „védőangyal” és az „Isten keze” szerepköröket, elkerülve ezzel az egysíkú hősszerelmes-csapdát.

Muri Enikőnek már nincs ekkora szerencséje Molly Jensen szerepével, ugyanis az ő karakterét valahogy elfelejtették feldúsítani igazi tartalommal, inkább csak sodródik-rángatódik egyes szereplők és vélemények között, rátelepszenek a Carl, Oda Mae és Sam megformálások. Pedig alapvetően határozott, szerelmes és szkeptikus nő az ő Mollyja, akivel sorozatosan csúnyán kibabrál a világ, de sajnos nem tud kitörni ebből az „eszközségből”, helyette néhol modorossá válik. Kárpótlásul viszont „Fáj” című gyönyörű szólójával megkapta azt a dalt (a fergeteges Oda Mae-revü és a filmből átnyúlt Unchained Melody mellett), amiből az érződik, hogy a Dave Stewart-Glen Ballard zeneszerző kettősnek szándékában állt valami emlékezeteset is alkotni, mikor elkezdték a kottafejeket pingálni az üres lapra.

Lehetnek bármennyire elképesztőek a technikai trükkök, és domboríthatnak ki millió színt a játszótársak karakterükből, a tejföl akkor is Oda Mae szerepe, amiben Szulák Andrea zsebelt be sorozatosan dörgő tapsokat. Nagyszájú, harsány, tramplivá vett, csak nyomokban tisztességes jósnője véletlenül sem lelki meggyőződéséből vág bele a megoldatlan Sam Wheat-ügybe: a férfi nem hagy neki percnyi nyugovást sem. Fokozatosan azonban feladja önzőségét, és már önfeláldozóan áll ki a szerelmesek mellett. Bár minden megszólalásában poén poént követ, Szulák olyan jól balanszíroz köztük, hogy véletlenül sem tűnik Oda Mae-ja soknak (már persze a szándékos sokságot leszámítva). A hirtelen jött tízmillió dollár feletti öröme, majd az azonnali elvesztésének momentumai pedig a darab csúcspontjai közé tartoznak.

A Szabó Dávid alakította Carl Bruner valószínűleg az utolsó pont előtt csapta le a tízparancsolatot, ugyanis összesen annyi a bűne, hogy megkívánta felebarátja párját és sikerét. Így egyre sötétebb és sötétebb ügyekbe hajszolja bele magát, amikből már nincs kiút, és képes akár legjobb barátja kárára is tenni. Ez a folyton ideges Carl nem az ősgonosz, inkább a kapzsiságából gátlástalan szemétté váló gyenge jellem, akinek legyen bármennyire is kockás a hasa, nem lehet sajnálni, mikor megkapja büntetését.

Józsa Imre Kórházi Szellemének volt az a feladata, hogy a frissen kísértetté avanzsált Samet segítgesse nehézkes kezdetű útján. Cinikus és atyai szelleme akkor jelent meg a fiú mellett, mikor annak épp egy kis támogatásra vagy útmutatásra volt szüksége a szellemvilág útvesztőjében, pardon, lépcsőfordulójában. Ehhez kapott is egy jellegtelen, de remekül megkoreografált szóló dalt is (Tihanyi Ákos koreográfus nem hazudtolta meg önmagát, a Musical Együttes látványos, pörgős táncokkal vehette ki jó nagy részét az előadásból).

Nem volt ennyire szerencsés Szabó P. Szilveszter a Metró Szellem szerepében, akinek a betétdalok legkatasztrofálisabbját sorsolták ki, viszont a leg-állat-leejtősebb technikai trükköt is az ő metróátfordítós jelenete kapta. Az agresszív, folyton üvöltő és tomboló szellem szintén csak eszköz a Ghost stáblistáján, miután Sam kiprovokálja belőle, hogy tanítsa meg mozgatni a tárgyakat, a sorsáról való félmegjegyzést kibontatlanul hagyva tűnik el a süllyesztőben. 

Mindenképpen szót érdemel még Dézsy Szabó Gábor is, aki két kisebb, pár mondatos szerepben alakít hatalmasat. Először mint morcos szomszéd jelenik meg az éjszaka közepén kiabálós látogatóba érkező Oda Mae-vel szemben, később pedig szintén a nővel kerül egy asztalhoz, mint a lyukas memóriájú Ferguson bankár, akitől a Sam által instruált Rita Miller (alias Oda Mae Brown) „kitranszfúziózza” Carl összelopott tízmillió dollárját, mindkétszer emlékezetes pillanatokat szerezve a nézőknek. Hogy is tartja a mondás? Nincs kis szerep, csak kis színész! Ezt Dézsy is bizonyítja, hogy mi minden maradandót lehet alkotni pár mondatból! 

Bár szerencsétlen Ghost már kapott hideget-meleget egyaránt, képes beállni az Operett nagy volumenű musicaljei sorába. Hiszen miért is ne lenne képes?! Van benne humor? Van! Van benne látvány? Nem is kevés! A zene mondjuk hagy maga után némi kívánnivalót, de izgalom is van benne bőven! És szerelem? Naná, hogy dettó!