Olyan filmet színpadra állítani, amiben Meryl Streep is szerepelt, nem fehér varjú-eset, hiszen az amerikai színésznő nevéhez több mint ötven film kötődik. Érdekes azonban, hogy az ő és Clint Eastwood alkotta páros fémjelezte A szív hídjai színpadi változatát csak most nyáron mutatták be először Magyarországon, az Orlai Produkciós Irodának hála.

Nem is maga az alaptörténet az egyedi, hanem a megközelítésmód. Hiszen nem egy film, könyv, darab született már arról, hogy a családi életbe kissé belefásuló egyik fél (esetünkben a nő) életébe betoppan egy olyan idegen, aki felforgatja a mindennapjait, és végül választásra kényszeríti: új életet kezd az elsöprő szerelem alanyával, vagy marad a járt úton, a családi tűzhely mellett. Majdnem egy Sophie választása! Itt a pikantériát az adja, hogy Francesca eddig eltitkolt kalandját negyven év körüli gyerekei az épp eltemetett nő emlékirataiban olvassák fel egymásnak, na meg persze nekünk, a kíváncsi közönségnek. A 2000-es évekből ugrunk vissza 1965-be, a kies Madison megyébe. Francesca Johnson egyedül piheg házuk verandáján, előre élvezve azt a nyugalmat, amit férje és két kamasz gyereke négy napos chicagoi kirándulása eredményez. Gondolataiból egy eltévedt férfi rángatja vissza a valóság talajára: Robert Kincaid, a National Geogrpahic világutazó fotósa épp a közeli hidat fotózná, ha megtalálná. Francesca ügyefogyott útbaigazítása helyett inkább elkíséri a férfit, majd hirtelen felindulásból meghívja vacsorára. A hirtelen felindulások vezetik a párost végül egymás karjaiba. Eljön a döntő pillanat: a „hontalan” világpolgár Robert életében először szerelmes lesz, kötődik valakihez, és a következő fotózási helyszínre már Francescával együtt utazna. A nő igyekszik nem mélyebben belegondolni, milyen következményekkel jár, ha elhagyja a családját, izgatottan csomagolva készül Ausztráliába. De hirtelen elered az eső…

A felforduló életű Francesca szerepében Udvaros Dorottya volt látható. A beszürküléstől csak olaszos jó kedélye, harsánysága menti meg az egyszerű, nyíltszívű nőt, és ez is vezeti ahhoz, hogy szinte gyermeki kíváncsisággal csodál egy annyira más életszemléletet, mint Roberté. Folyamatos vívódását finom humorral leplezi, szinte csak a visszaemlékezésből és az utolsó pár percből tudjuk meg, mennyire mélyen is kavarta fel ez a négy nap ezt a rendíthetetlen, erős nőt.

A csábító fotóst, Robertet László Zsolt formálta meg. Az élet szerelmese, mély érzelmek nélkül, aki csak magának él, így nincs oka búsulni. Amíg meg nem ismeri Francescát. Amennyire felforgatja ő a nő életét, legalább annyira fordul ki ő is magából: a korábban folyton nevető férfi már veszekszik (akár magával, akár Francescával), csügged, remél, sőt, még akár pár férfias könnycseppet is elhullajt. És sosem feled, sosem adja fel a reményt, hogy egyszer még újra együtt lehet azzal a nővel, akit valaha szeretett.

Francesca lányát, Caroline-t Szamosi Zsófia alakította. Caroline az olaszos temperamentumot leszámítva egy az egyben az anyja, csak Robert nélkül: egy nem túl sikeres házasságban sínylődik, korábbi álmait eltemetve. Anyja „botlásának” emlékei hatalmas hatással vannak rá: rájön, hogy a boldogságáért változtatni kell az életén, különben nem hagyhat maga után egy izgalmas emléket sem. Ha Wallernek lennék, ebből megírnám A szív hídjai 2-t!

Hálás szerep Michaelé, Francesca fiáé, ez Chován Gábornak jutott. Az öltönyös negyvenest elképeszti anyja eddig titkolt négy napja, ezért humorosabbnál humorosabb kifakadásokat produkál. Hol támogatja, hol megakasztja Caroline-t a történet elmesélésében, de végül benne is felülkerekedik a testvéri szeretet, valamint a férji hűség.

A szív hídjaiban nem a végső döntés a kérdés, hiszen már az első pár percben tudjuk, hogyan folyt le Francesca élete. A kérdés az, hogyan tudják ezt a négy napot annyi érzelemmel és szenvedéllyel megtölteni, hogy elhiggyük, ennyire nehéz választani a biztos és az izgalmas bizonytalan között. Nem tudom, Streepnek és Eastwoodnak hogyan sikerült. De Udvaros Dorottyának és László Zsoltnak remekül.