Ha romantikus történetek színhelyében gondolkodunk, Párizs kisajátította annyira magának a kategória bajnokai címek egyikét, hogy önkéntelenül is a szerelem világfővárosa jutna az eszünkbe. Hiába tudjuk, hogy Párizsban is vannak sötét sikátorok, bűzlő csatornák, megterem a bűn és a prostitúció, a képzeletünk mégis szenvedélyes érzelmektől túlcsorduló meséket társít a város mellé – így nem csoda, hogy a Göttinger Pál írta és rendezte A nulladik perc is ideális otthonra talált a francia metropoliszban, valamint a Belvárosi Színházban.

A történet egyetlen este és éjszaka alatt úszik le a Szajnán, méghozzá az 1900-as világkiállítás csúcsnapjai során. A negyedik falat is gyakran lebontó szereplőink életében a nagy eseményen kívül egy teherszállító bárka az összekötő elem: Marcel és fiatal felesége, Georgette úszó otthona adja a többi szereplő kenyerét is – ki rakodómunkásként, ki ócskásként van foglalkoztatva a Belleville vonzáskörzetében, miközben a múltjukon sötét foltokat ejtett a történelem, akár a gyarmatokon vívott háborúk, akár a kommün képében. Ez az este azonban a többségük számára sorsdöntővé avanzsálhat, hisz más-más módon, de mind változtatni kívánnak az életükön. Georgette belefásult a nehéz élet egyhangúságába, a megnyerő és a románcra kapható Henry (Rohonyi Barnabás) izgalmakat ígérő szökési terve túlságosan is hízelgő a fiatal nő számára, míg a férje mindent kockáztatva, mindent egy lapra feltéve törne ki a keretei közül, hogy ezzel garantálja felesége boldogságát, a kissé lassabb gondolkodású, de mindenre rácsodálkozó Mole (Ficzere Béla) pedig a világkiállítás csodáitól túltöltekezve kavar akaratlanul is egyet a szálakon. Nem beszélve Pötyi mamáról, aki a narkolepsziával küzdve számoltatná el az ellenlábasának tekintett Henry-t képzelt vagy valós sértésekért, míg a bölcs Madame Pie egy villámkezű varrónőt meghazudtoló sebességgel varrja el a szálakat abban a hitben, hogy innentől már minden csak jobb lehet. Az optimizmusa ugyan végül ragályosnak bizonyul, de sajnos a történelem megadta a maga kíméletlen válaszát az utolsó jelenetben együttes erővel reménykedő hőseink álomképeire.

A történet központi karaktere a darabot is útjára indító Georgette, akit László Lili töltött meg élettel. Egy szeretni nagyon is tudó és szeretetre méltó, talpraesett fiatalasszonyt láthatunk általa, akit egykor ugyan sokkal többre tartottak érdemesnek, de ő megmutatta a maga kis világa számára, hogy egy kétszer olyan idős, szegény emberhez feleségül menni még nem vereség. Mégis fordulópont előtt áll az élete: részben az első és eddig egyetlen gyermeke halála révén ráébred, hogy hiába a tisztesség, a szegénységből nincs kitörési lehetőség, és a férje ha megszakadna, sem adhat többet neki. Megunta már, hogy a vágyait magába temetve kucorogjon a kabinban, izgalmakra vágyva kacsintana túl a Szajna partján, és mint a szédült lepke, repül a csalóka fényre, önmagát is megégetve.

A férjet, Marcelt Pataki Ferenc formálta meg: a megpróbáltatásoktól megkérgesedett, halk szavú, félszeg férfi is könnyen elnyeri a nézők szimpátiáját egyenességével, adni vágyásával. Neki már rég nincsenek nagy álmai, csak tisztességesen igyekszik elkormányozgatni a szűk keretek közé szabott életüket, de mivel még mindig őrülten szerelmes Georgette-be – amit nem is tud rendesen kifejezni vagy -mutatni –, inkább az elveinek is hátat fordítana, csak hogy a nőt boldoggá tegye. Egy nagyra nőtt kisfiú, ami Madame Pievel való dacoskodásából is kiviláglik.

A fent említett kacat- és pletykaszállító asszonyt Udvaros Dorottya keltette bravúrosan életre. Szinte hihetetlen, hogy a gyermeki lelkesedéssel, életörömmel, naiv csodálkozással színültig töltött Madame Pie a poklok poklát járta meg a kommün alatt, míg nemeskisasszonyként minden családtagját elveszítve csúszott le az alvilág tornácára. A háttérből igyekszik gondoskodni mindenkiről, akit óvó szárnyai alá vont, legyen az egy tájidegen fiatal nő vagy egy mindenki által lenézett hajléktalan, szerteágazó bölcsességgel és gátlásmentes rafinériával felszerelkezve minden helyzetre talál megoldást, és megijeszteni sem könnyű – csak az álmai megcsúfolása tudja kizökkenteni derűs élni akarásából.

A show-t azonban az előadás javában Grisnik Petra lopja el Pötyi mama végtelenül csúfra maszkírozott képében. A jelenleg főállású hajléktalanként élő nőre még az a mondás sem áll, hogy akasztott emberen kívül már minden volt, mert bizonyára abban a szakmában is szerzett már tapasztalatot. Erőszakos, trágár nyelvű, szélhámos jelleme alatt azonban finomabb vonások is meghúzódnak: az operatudomány kipróbált, de el nem ismert szaktekintélye, aki még el tud érzékenyülni, ha valaki emberszámba veszi, és segíteni próbálja. Mindenhol ott van – ha akarják, ha nem –, mindenre van egy keresetlen szava, és nincs az a nyereséggel kecsegtető pillanat, amit ő ne venne észre, a közönség általános derűjére.

A nulladik perc egy púderrel megszórt, ódivatú képeskönyvnek tűnhet, amely sajnos nem fogja tudni minden szívbe belopni magát, pedig bájban és humorban bővelkedő történetet kínál, az érzelmeiket nehézkesen megélő, hús-vér hősök mellett rejtői figurákat vonultat fel, akik őszintén hisznek Madame Pie krédójában, miszerint ennél már minden csak jobb lehet. A történelem ismeretében azonban a jövőbe reménykedő pillantást vető szereplőket felsorakoztató utolsó jelenet mégis keserédes szájízzel párosul.

Fotók: A nulladik perc