2014. október 16. 12:36 - franyokriszta

A folyón túl Itália

6M6C0645 (1).jpg"Olyanok vagyunk, mint egy olasz család!" Gondolom, a fogalomkör mindenki számára ismerős, nálunk is ez a szisztéma a nagyobb ünnepi happeningeken – összegyűlik a család 20-25 tagja, és három dolog áramlik kölcsönösen oda-vissza: az emelkedett hangerővel szajkózott mondatok, az ínyenc ételcsodák, és a szeretet. Csökkentett létszámmal ugyan, de ez A folyón túl Itália alapreceptje is, némi generációs különbséggel fakadó ellentéttel fűszerezve.

6M6C0703.jpgAdva van egy olasz gyökerű amerikai család, ahol csak a nagyszülőpárosok maradtak helyben, a család többi része szerteköltözött a szélrózsa minden irányába, államába, egyedül a legfiatalabb unoka, Nick ragadt még a papák-mamák vonzáskörzetében. Ennek örömére minden vasárnap vonulhat ki az összetartó idős négyeshez ebédelni, és Csehovot megszégyenítő módon elbeszélni a másik mellett. Azonban egy váratlan látogatás során Nicky bedobja a bombát: előléptették, ezért költöznie kell. Messzire. A nagyszülő-négyes sajátos módszereivel mindent megtesz, hogy megakadályozza a döntés materializálódását, míg Nick még maga sem tudja pontosan, mit is szeretne, de azt nagyon akaratosan szeretné. 6M6C0821.jpgAz egymás döntését felülíró kis konspirációk rengeteg mulatságos pillanatot szülnek, de mivel közben nem egy kis privát titok is forog kézen, amit a szereplők brechti kibeszélős formában adnak tudtunkra, bőven vegyül a nevetések közé torokszorítás is. Így a műfaji komédia megjelölés kissé sántít, de ez csak még tovább emeli a darab fényét – ugyanis az egész társulat arany patikamérlegen súlyozta ki a hozzávalóit a tökéletes darabhoz.

nick.jpgSzabó Kimmel Tamás tökéletes választás Nick szerepére. Méregzsák, szarkasztikus kis ficsúr, akitől az elkényeztetett kisherceg címke sem áll távol – és mindemellett végtelenül szerethető. Kompromisszumra hajlítható, sajátos türelemmel rendelkező, és néha hajlandó azt is elismerni, hogy végtelenül szereti a nagyszüleit. Tamás tökéletesen egyensúlyozik a labdákat feladó, háttérbe húzódó és a középpontba betörő, origó pillanatok között.

aida.jpgLázár Kati Aidája amolyan "család-enyv". Tekintve, hogy ő az ügyeletes konyhatündér, nem csoda, hogy mindig az ő holdudvarában gyűlik össze a rokonság, de a személyisége is feljogosítja erre: kissé zsörtölődő, kissé akaratos, de melegszívű, dolgos, derék. Olyan, aki minden megrázkódtatást kibír, és minden helyzetben megtalálja a benne rejlő, apró szépséget. És minden helyzetre van egy remek receptje!

frank.jpgLázár Kati Aidája mellett a férj csakis papucs lehet - Lukáts Andorra hárult a feladat, amit Frankként tökéletesen abszolvált. Kicsi lassabb, nehézkesebb felfogású öregúr, aki csak azt hallja meg, amit muszáj, vagy amit addig kiabálnak, míg nem marad kifogás. Egy bizonyos pontig végig érezhető, hogy van benne némi múltból fakadó megkeseredettség - de ez nem ront az általános joviális öreg bácsika összképén. Sőt!

nunzio.jpgBenedek Miklós is remek választás Nunzio szerepére, az ő karakterében jön felszínre leginkább a valós játékon túli, "kibeszélek a nézőnek" formátumban rejlő lehetőség. Így kiderülhet, hogy nagyhangú, makacs, lobbanékony olasz öregura mögött van egy megszeppent férfi is, akinek muszáj szembenéznie az elkövetkezővel. Emmával való megismerkedésének felelevenítése pedig a darab egyik legszebb pillanata.

emma.jpgSzabó Éva a negyedik kerék, Emma nagymama. Aki kicsit modernebb felfogású, kicsit csitrisebb, kicsit butuskább, de néha azért előtör belőle az erőskezű nő. Konspiráció terén nem utolsó tényező, ő leginkább a legkézenfekvőbb röghöz kötési opció bevetésénél tud megmutatkozni, ezen a hosszabb jeleneten kívül a többi szereplő kicsit háttérbe szorítja - de ettől még Szabó Éva Emmája hangsúlyosan jelen van.

caitlin.jpgCseh Judit Caitlinje keserüli meg kicsit az öt briliáns karakter és megformálás létezését - eleve jóval kevesebbet is van a színen, így az igazi kibontakozási lehetőségeknek is híján van, így kicsit rutinból, műviesen kelti életre a hippi-vega ír lányzót. De előbb-utóbb csak megkapja a kellő töltetet ez a szerepe is.

6M6C1031.jpg

 

Ugyan nem Itália, még kevésbé a nagy Ámerika, de azért a magyar néző számára is kísértetiesen ismerős helyzet az önállósodás, a családtól való elszakadás, és ennek ilyen-olyan feldolgozása. Még ha a „Tengo famigliát!” mi úgy is mondjuk, hogy első a család. Ebben a sírós-nevetős darabban mindenki megtalálja azt a karaktert, pillanatot, amikor csak csodálkozva pislákol fel a színpadra, hogy „Jé, pont mint velem!” Hiába, na, ezt bizony jól kifőzték!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr396798229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása