Tengernyi romantikus történet központjában áll egy szerelmi háromszög, pikánsabb esetekben pedig két meglévő pár összetételcseréje sem ritka vezérfonál – a szerelmi négyszögek „főszerepeltetése” azonban ritkább jelenség, hiába van talán még több potenciál ebben a felállásban. Jól tudta ezt Molnár Ferenc is, aki a Józsefváros egyik panziójába, a nehéz, de éppen békés 20. század elejére álmodta meg négy szerelmes ember kesze-kusza történetét.
A józsefvárosi Hamupipőke nem más, mint Irma, a vidékről felkerült, álomvilágban élő cselédlány, aki nagynénje panziójában robotolva halálosan beleszeret az egyik lakóba, a magának való, durva modorú Sipos Lajos asztalosmesterbe. Sipos azonban már tíz éve viszonyt folytat a szállásadónővel, Adéllal, aki azonban mindeközben egy másik lakójával, a nála fiatalabb Császár Pál ékszerészsegéddel is fülledt liezonsorozatba bonyolódott. A helyzetet a végtelenségig fent lehetne tartani, ha Adél nem ébredne rá, hogy visszafordíthatatlanul elkezdett beleszeretni Császárba, és hogy megóvja magát a fiatalabb férfi iránt érzett szerelemmel járó megalázkodástól, kötelezi Sipost arra, hogy záros határidőn belül vegye feleségül. Az érzelmeknek azonban megvan az a rossz szokásuk, hogy rendre felülírják az értelmet, ezért ugyan a fergeteges lagzit sikerül összehozni, ott azonban sorra borulnak a kártyavárak: Adél csak nem bír ellenállni a minden hájjal megkent Császárnak, 
Irma pedig minden mindegy alapon annyi pálinkát iszik, hogy bátran ki merje hirdetni az ünnepség emelkedett pillanatában, hogy a vőlegényt, akinek egyébként ő oda adná szívét-lelkét, felszarvazzák. A vádlott nincs abban a helyzetben, hogy azonnal cáfolja az állítást, mivel épp a spájzban enyeleg Császárral, így pedig Sipos is kezd rádöbbenni, milyen helyzetbe hozta saját magát az ultimátum elfogadásával, miközben egyre inkább érdekli a bolondos kis „takonypóc” Irma – ezt a menetet azonban mégsem a szerelem nyeri. Azonban Molnár írt még egy harmadik felvonást is, még hozzá egy bírósági váróba pozícionálva, kellően rendezve a sorokat, és nyitva hagyva pár égető kérdést, miután a Sipos elhamarkodott szavait komolyan vevő Irma elindul, hogy beálljon „rosszlánynak”, de a piros hóesés és a szerelemi négyszög kiegyenesedése megakadályozza a drámai tervek kivitelezésében.
A folyamatosan szidott, ezért a bántás elől komplett álomvilágba menekülő, butuska, de nagyszívű cselédlányt Waskovics Andrea formálta meg, szertelen bájjal, gyermeki lelkesedéssel és megmosolyogtató tájszólással felruházva Irmát. Ezt a lányt nem kötik a konvenciók, számára könnyedén lehet a mindig mérges asztalos ideál felhőpilóta, a kismacska szoptatnivaló gyermek, a János névre hallgató kisfiú pedig Lilike. Nem akar ő senkinek sem rosszat, az esetek többségében a bántást is zokszó nélkül tűri, beérné az egyoldalú, a képzelgései által felmagasztosított szerelemmel is, ha nem érné Sipost akkora igazságtalanság, mint a megcsalt férj szerepe. Csak ez viszi arra, hogy inkább összezúzzon sorsokat, a saját életével együtt, de a bátorsága végül mégis kifizetődőnek bizonyul.
Az ideál felhőpilóta titulust elnyerő Sipos Lajos is hosszú érzelmi utat jár be az amúgy néhány nap leforgása alatt játszódó történetben, Stohl András mindhárom felvonásban hiteles, hús-vér férfit alakít. A végletekig rendszerető, morózus bútorasztalos annyira beleszokott már az érzelmektől és a könnyű élvezeteket leszámítva szabályos, szürke, kiszámítható életformához, hogy első blikkre nehéz is elképzelni róla, hogy lakozik benne még érző lélek, és nem csak gépként éli le az életét. Azonban szépen lassan kiderül, hogy ez a férfi a mélyre hatoló sértések osztogatásán kívül mást is tud, fájni, szenvedni, ha belegázolnak a becsületébe, büszkeségébe, az így keletkező hegeken keresztül pedig egyre nagyobb hullámban szivárog ki az érző lény, aki akár még egy hóbortos fiatal lányt is képes szeretni.
A legerősebb szereplő azonban Kovács Patrícia Adélja, aki úgy képes mindent elveszíteni a történet végére, hogy mégis emelt fővel, a továbblépésre készen távozik a bíróságról megtépázott menyasszonyi ruhájában. Ez a nő is mélyről jött, de szívós kitartással felépítette magát és az életét, nem kesereg feleslegesen, a jég hátán is megél, mindig talál egy kézenfekvő mentőkörülményt vagy hazugságot, vasmarokkal fogja össze a szálakat, kommandíroz nőt és férfit egyaránt, miközben kíméletlen ellenfele azoknak, akik keresztül akarnák húzni a terveit. A hideg józaneszén azonban egyszer-egyszer felülkerekedik a szíve, na meg az a tévhite, hogy „még a Jóistennél is okosabb lehet”, így a gondosan felépített tervek csúcsáról a mélybe zuhan – de onnan is feláll.
A négyszög utolsó sarka Medveczky Balázs Császár Pálja – alapvetően ez a simabeszédű, folyton fésülködő ficsúr sem rossz ember, csak tudja, hogy a céljai érdekében néha szőnyeg alá kell söpörnie a becsületét. Tisztában van vonzó küllemével, és azzal a hatással, amit a nőkre gyakorol, és mivel nem akar lyukas zsebű szegényemberként megöregedni, keresi az ígéretes házasság nyújtotta előnyöket, miközben a nagy cicázás közben csak megégeti magát ő is Adéllal. Túlzott bátorsággal azonban nem lehet vádolni, a kényesebb szituációkban is rendre előbb hebeg-habog, majd ha forróvá válik a talaj a lába alatt, elillan a vészből.
Az üvegcipő a főszereplőkön kívül rengeteg mellékszereplőt mozgat a történetben, akik közül számtalan emlékezetes alakításnak örvendhet a közönség: Vlahovics Edit Adél anyjaként, Etelkaként kellően kritikus, édes-mérgező csipkelődéseivel megmosolyogtatóan gyötri a lányát, Virágh Panna első szerelmi csalódásba zuhanó Violája még a másnapossággal való elnyújtott küzdelme ellenére is bájosan üde, Csapó Attila kényszeresen viccelődő Gál kapitánya bármelyikünk életében megtalálható szereplő, Horváth Szabolcs felhergelt, ittas őrmestere is remek pillanatokat kap a lagzi alatt, hogy aztán a harmadik felvonásra már ne méltóztassa megismerni előző esti mulatócimboráit (és lekeverjen egy cseppet sem helyén való vagy indokolt pofont). Radnay Csillának van lehetősége még ennél is emlékezetesebb pillanatokat szereznie a kurtizán Keczeli Ilona szerepében, aki már a lagziban is nagy szemekkel, romantikától bódultan figyeli a bimbózó szerelem kibontakozását, majd önzetlenül felkarolja a pályára lépni kívánó Irmát, hogy aztán a „privátok” érzelmeitől meghatva megmutathassa, egy örömlány mellkasában is doboghat érző szív.
A három felvonás révén a történetnek bőven van ideje kibontakozni, miközben meglepően éles ritmusváltásokat produkál: az első felvonás még csak néhány szereplőt mozgat, kamaraszínházi előadást idézve, míg a második felvonás közben többször is azt kívántuk, bár lenne több szemünk, hogy a lakodalmi vendégek minden kis csoportjának némajátékát is figyelemmel kísérni tudjuk. A harmadik felvonásra ugyan kicsit leül a tempó, hiába a még újabb karakterek; és a végső, kitáguló világ képe, amelyben a friss pár tagjai hol erre, hol arra indulnak el, miközben mindent felégettek maguk mögött, facsar ugyan még egy kicsit a szíveken, de összességében az új feldolgozás során sem kopott meg Az üvegcipő „boldogságának hímpora”.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.