2016. február 11. 12:14 - franyokriszta

Tányércsapkodós családi idill - Lear király

eleje.jpgRég nem láttam már Alföldi Róbert rendezte darabot, Shakespeare-rel való randevúm pedig mindig esedékes – így a Lear király megtekintése is már régóta érett. A költőzseni legsötétebb, misztikumot mellőző legborúsabb drámájához azonban hangulat is kell, ugyanis az euforikus katarzis fogalma ismeretlen a történetben, ellenben a véres családi viszály ólomsúllyal üli meg a néző lelkét – miközben azért azon is morog, hogy ennyi indokolatlan káromkodást miért is muszáj belefűzni minden darabba?!

12141621_1194002873961113_2435839684335490187_n.jpgA Radnóti Színház Lear királyának terepe egy szépen megterített, ünnepi nagy asztal, amely patyolat tiszta terítékével, csillogó étkészletével és ínycsiklandozó falatjaival szerepet is kap: tökéletesen megmutatja az idilliből a tragédiába romlást, ahogy egyre törik, mocskolódik, gyűrődik. Emellett az asztal mellett jelenti be Lear családjának és híveinek, hogy a kormányzást megunva felosztja Albiont a lányai közt, és ő csak szállást kér mostantól magának és száz katonájának. Azonban a földet nem adja ingyen – lányainak szavakkal kell bizonyítaniuk szeretetüket. A két idősebb lány, Goneril és Regan gyönyörűen leplezi velejéig való romlottságát, így mézes-mázos szavakkal veszik le apjukat a lábáról. A legkisebb, Cordelia azonban más – ő tiszta, ártatlan, így a szeretetét nem is tudja hamis szavakba rejteni. 12049457_1194002183961182_5336345140740021215_n.jpgLear azonban ezt árulásnak veszi, kitagadja kedvenc lányát, a kavarodásban felpofozza szeretőjét, és száműzi régi bizalmasát, Kentet. Ahogy Gloucester már itt rávilágít, a szép napok ezzel véget értek. Lear megindul túrájára lányaihoz, ám azoknak elegük van apjuk szeszélyéből és nagyszámú, rendezetlen katonai kíséretéből. Lear szerencséjére nem marad egyedül a kívül-belül tomboló viharban: Kent álruhában tér vissza mellé, míg szeretője az őszinte, keserédes bohócként kíséri – de az ő kettősük sem tudja megakadályozni azt, hogy a sorozatos csalódások miatt Lear meg ne őrüljön. 12111980_1194002173961183_8131060914079955763_n.jpgEközben Gloucestereknél is dagad a dráma: a fattyú fiú, Edmund befeketíti apjuk előtt bátyját, a becsületes Edgart, aki így kénytelen menekülni az apai bosszú elől, miközben Edmund egyre feljebb tör, és már az apját csalja csapdába. Edgar Rongyos Tamásként csatlakozik Learék kompániájához, ám mikor apját öccse csele miatt megvakítják, a szíve mellé szólítja, és egészen haláláig mellette áll. A belső csatározások miatt egyre fogynak a szereplők, Cordelia is későn tér vissza, hogy megmentse apját, így fogságba esnek, és őket is eléri a vég. Egy maroknyi szereplő marad csak életben a holttestek és a romos asztal körül, hogy a családi ünnepségből gyásszá fokozódó történet fölött tort üljenek.

lear2.jpgLászló Zsolthoz tökéletesen illik Lear szerepe – bár se nem öreg, se nem gyenge, inkább szeszélyből dönt a visszavonulás mellett. Méltóságteljes, kikezdhetetlen figurája fokról fokra bomlik meg, előbb a tomboló dühkitörésektől, visszafojthatatlan agressziótól és meggondolatlanságtól még szánni sem lehet, csak megállapítani, hogy hiányzik a racionális döntésekhez kellő higgadtsága. Azonban szépen lassan átcsúszik az őrületbe, hol gyerekként, hol megtört öregemberként ábrázolva, aki még mindig nem érti, mit rontott el ennyire nevelés közben – a válasz megtalálása előtt, tévedéseit belátva hagyja el a világot.

bohoc.jpgKováts Adél Bohóc alakítása szívszorító – remek csavar, hogy a megalázott nő végtelenül és keresetlenül őszinte, és bohóc mivolta miatt büntethetetlen alakban tér vissza. De azért kikacsint az elmosódott smink alól a nő is, hol szerelmesen önmagát felkínálva, hol anyáskodva, tigrisként óvva Leart. A halálba is követné a férfit, akit végig próbál a földön tartani. Számomra az ő halála volt a legértelmetlenebb, legszomorúbb – de végül is teljesítette önmagának kiszabott küldetését: a halálba is követte Leart.

kent.jpgA másik bástya Csomós Mari bölcs öreg Kentje, akit inkább a bajtársias hűség tart Lear mellett. Ennél fogva kénytelen is volt tanulni az első leckéből, mikor királya száműzte, így álruhába bújtatott őszinteségével már csínján bánik, ha Lear áll előtte. Ellenségeivel szemben azonban kíméletlen a nyelve, még a biztonságát is kockáztatja, csak hogy óvja Leart. Az, hogy a két támogató, eredetileg férfiszerepet két nő alakítja, azt is mutathatja, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő áll – még ha Leartől sajnos a siker nagyon is messze áll.

edmund.JPGKegyetlen karaktert nem nehéz a Learben találni, de a leggonoszabb jelzőt mindenképp Edmund érdemli ki. Pál András olyan tökéletesen alakítja ezt a (bocsánat) férget, hogy a nézőnek muszáj azért szurkolnia, hogy feltűnjön a színpadon, és még tovább kavarjon a kavarnivalón. Határtalanul számító, álságos, behízelgő hangjával bárkit meg tud téveszteni, szemrebbenéssel nőket csábít, kacsintásokkal szövetségeseket szerez, tollvonással emberéleteket tesz tönkre. Mindezt csak ősi sértettsége miatt: mert fattyú. Remekül váltogat a kifele beszélő őszinte szándékokat felfedő arc és a befele játszó gazember közt – bravó!

edgar.jpgTestvérével tűz és víz: Szatory Dávid Edgarja a romlatlan, tiszta lelkű áldozat. Testvére és apja között mindig egyensúlyt teremtett, ezért buknia kell. Őt is megkörnyékezi az őrület, miközben reménytelenül menekül, ezért veszi fel a spenótba hentergőző Rongyos Tamás alakját. Learékhez csapódva is hídszerepet nyer: a józan, támogatni kész, aggódó Bohóc-Kent kettős és az önmagából végleg kiforduló bukott király között közvetít. Apja tragédiája azonban visszaszólítja a családja mellé, és mindent megbocsátva próbálja Gloucestert életben tartani – és bosszút is érte áll, nem saját, kisiklott életéért.

gloucester.jpgSchneider Zoltán Gloucesterként nehéz helyzetben van: rangja és pozíciója az állandó fennálló rendhez köti, fattyú fia meg orron fogva vezeti bele a vesztébe. Előbbit illető tévedésére későn jön rá, és ügyetlenül próbál magánúton járni – hibája két szemébe kerül. Az ebből fakadó rengeteg szóviccet mégis derűsen tűri, és csak Rongyos mellett fedi fel valódi, halált vágyó érzéseit.

goneril.jpgSzávai Viktória Lear legidősebb lányát, Gonerilt alakítja: egy hideg, számító nőt, akitől távol állnak az érzelmi kilengések, a méregkeverésben viszont otthonosan mozog. Hanghordozásából süt a felsőbbrendűség tudata és a mások megvetése – csak Edmund tudja felébreszteni benne a szunnyadó nőt. Na meg Rétfalvi Tamás pimasz és kegyetlen Oswaldja, akivel Goneril nagy előszeretettel sző összeesküvéseket.

regan.jpgAndrusko Marcella Reganja már sokkal jobban él: nővére kígyójellemével ellentétben ő egy hisztis sárkány, aki behízelgő kiscica-magatartás mögé tudja rejteni valódi énjét. Szó szerint is vérszomjas, a fizikai erőszak és mások szenvedései teszik boldoggá – és persze Edmund imádása. Egyikük halálát sem lehet sajnálni, tehát remekül hozták a megutáltató szerepeket.

cordelia.jpgSodró Elizának Cordeliaként jóval kevesebb lehetősége van, hiszen szinte csak keretkaraktert kap a legkisebb lányként. Kezdetben még nem is felnőtt nő, sokkal inkább egy tinédzser bakfishoz hasonlít viháncolása, megmosolyogtató érzelmi őszintesége, amelynek mélyére csak Lear nem lát. Visszatérésére azonban már egy felnőtt, céltudatos nőt kapunk, akit megtör apja látványa, és már csak egy célja van: örökké mellette maradni. Az örökké esetükben azonban nagyon rövid intervallum…

vege.jpgNem tagadom, hogy Alföldi Learjében voltak meghökkentő, néha megbotránkoztató pillanatok is – mégis hűen domborították ki egy országot vezető család szakadását, vesztébe rohanását. A pazar színészgárda ebben az esetben csak ritkán csal mosolyt az arcokra, viszont a lelkek legmélyére vág, hús-vér, valós történetté téve egy kitalált király háztartásának szenvedését.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr108381754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása