A büntetés intézményesítése óta igen sokan elmélkedtek már a témában rejlő lehetőségek korlátlanságán. Már a Biblia sem bánt kesztyűs kézzel a vétkezőkkel, Szun-ce is kitartóan morfondírozott azon, hogy már a kisebb bűnt is halálos büntetéssel kéne sújtani, hogy elvegye a kedvet a még nagyobb szabályszegésektől, és Shakespeare sem a szelídségéről volt híres ezen a téren. Ezt kiválóan példázza a Szeget szeggel műve is, amelyet némi cirkuszi köntösbe öltöztetve a Vígszínház mutatott be ebben az évadban.
Shakespeare-től szokatlan módon történetünk ezúttal Bécsben játszódik, ahol bár a jogrend nagyon szigorú törvényeket szövegezett meg, már jó húsz éve nem fecsérelnek túl sok energiát a betartatásukba, így a város teljesen lezüllött, bordély bordélyt követ. A kialakult helyzetért felelős Herceg már belátta, hogy vasökölre és változásokra van szükség, de mivel ragaszkodik a magas népszerűségi pontszámához, ami meredek ívet venne, amennyiben zsarnoki módon nekiállna érvényre juttatni azokat a törvényeket, amelyek felett eddig épp ő hunyt szemet, áthidaló megoldást eszel ki: egy erényes, feddhetetlen embert tesz meg távollétében helyettesnek. Így tehát Angelo feladata lenne helytartóként a takarítás és regulázás, ám jó Shakespeare-i trükkel élve az uralkodó mégiscsak a városban marad, szerzetesi álruhát öltve, hogy szükség esetén titokban közbe tudjon avatkozni. Amire szükség is van, ugyanis Angelo nem kispályás, egy ősi rendeletre hivatkozva kivégeztetné a közkedvelt Claudiót (Wunderlich József), aki házasságon kívül annyit enyelgett szerelmével, 
a jegyesének tekintett Giuliettával (Puzsa Patrícia), hogy azt már tagadni sem lehetne, ugyanis a kisasszony mindenórás terhes. Angelo szigora hallatán azonban felbolydul a teljes város, és végső kétségbeesésükben a laza erkölcsű ifjak Claudio húgát, a próbaidős apácát vetik be: Izabella dolga lenne meggyőzni arról a helytartót, hogy kímélje meg a bűnös szerelmes életét. Angelóban azonban felébred a vágy a határozott, elszánt és szépséges nő láttán, ezért mocskos alkut ajánl: Izabella testi szerelméért cserébe futni hagyja a bátyját – miközben persze csodás nagymonológokban vívódik, amiért épp azt a bűnt követné el, amiért megöletne egy másik embert. Izabella azonban nem könnyű préda, el is érkezik az idő, mikor a Ludwig szerzetes álnéven kotnyeleskedő Hercegnek bele kell kuszálnia a szálakba: Angelo egykori, megtagadott jegyesét (Balázsovits Edit) előrántva csalják lépre a kiéhezett helytartót, majd az uralkodó visszatérésének örömére rendezett nyilvános tárgyalások során minden bűnös elnyeri méltó, legtöbbször életfogytig tartó házasság képében megjelenő büntetését – a Herceg pedig Izabella kezét, hiába nem adná azt neki a lány.
A kissé fásult, de idővel jóval tettre készebb Herceg rikítóan piros bársonyruházatát, majd Ludwig szerzetesi csuháját Kőszegi Ákos öltötte magára. Kissé önző indíttatású tervével jól felkavarja az állóvizet, ahelyett, hogy bátran-nyíltan szembeállt volna a morális káosszal, de hibáival tökéletesen tisztában van. Mégsem mesteri bábjátékos, még legfeljebb csak tanonc, mert ugyan aktívan részt vesz suttyomban a szálak fűzögetésében, nem egy terve kisiklik – de mindig képes improvizálni, kreativitása révén a mérleg nyelve végül mindig felé dől. Végül mégis rossz szájízzel gondolunk vissza rá az utolsó húzása miatt, amely konkrét előzmény híján kissé derült égből érkező villámcsapásként hatott.
Ugyan az előadás plakátja egy felhúzható robotként ábrázolja a helytartót, Stohl András Angelója mégsem kifejezetten a Herceg játékszere. Sokáig úgy tűnik, nagyon konkrét, kőbe vésett szabályrendszere van, elhivatott a mindenhol burjánzó bűnök felszámolása terén, és el is hisszük, hogy joga van megkövetelni a törvényeknek való engedelmességet, hiszen ő is azokhoz tartja magát. De ez a kép már Izabellával való első találkozása során fakul, bár ekkor még próbál gátat vetni az érzéseinek – de végül csak kitör belőle a követelőző, erőszakos macsó, aki még attól sem irtózik, hogy nagy nyilvánosság előtt kérdőjelezze meg a lány szavahihetőségét.
Márkus Luca Izabellája bizonyos szempontból az egész dühös vígjáték legnagyobb áldozata, de a próbaidős apácáról véletlenül sem lehet azt állítani, hogy tétlenül fogadná a csapásokat. Kezdetben ugyan kicsit tanácstalanul mozog a hatalmasok játékában, de végig köti magát az elveihez, a legtöbbre értékelt erényét, a szüzességét még a bátyja életéért cserébe sem áldozná fel, ezért kénytelen sorra csalódni a férfiakban. Hajlíthatatlan akaratú, de megbocsátani mégis kész hősnő, akinek a gondjai javát épp az okozza, hogy egy olyan korba született, mikor egy nőnek még nem nagyon lehetett igaza.
Claudio életének megóvását többen is célul tűzik ki maguk elé, de nagyon más utakon próbálkoznak. Ezek egyike a gúnyolódásra és kavarásra mindig kapható Lucio, Ötvös András figurája a színlap szerint egy lézengő fiatalember, ami nagyon is igaz: kvázi véletlenül vállalkozik arra, hogy Izabella bevonásával megpróbálja kiharcolni a kegyelmet, miközben sokkal jobban érdekli a törvényszolgákkal való kötekedés, a nagyurak ócsárlása, na meg a testi örömök hajszolása. Szöges ellentétben áll vele Bölkény Balázs Parancsnoka, akinek bár megvan a véleménye a hirtelen jött szigorról, felelősségteljesen végzi feladatait – szerencsére a Herceg még időben leplezi le magát előtte, így részese lehet az elveivel egybevágó összeesküvésnek.
De nem maradunk vígjátéki karakterek nélkül sem, Kövesi Zsombor tájszólásos Pompója mellett, aki striciként kendőzetlenül elmélkedik a város vétkeiről és a bűnök felszámolhatatlanságáról, Fesztbaum Béla Könyök nevezetű polgárőrének van szerencséje többször is tartós kacagásra csábítani a nézőt. A túlbuzgó kisember, a kevés eszű pozőr, aki olyan tanultan próbálná kifejezni magát, hogy folyton felcseréli a szavakat, nem egy humoros pillanatot produkál, miközben csak feljebb szeretne jutni a ranglétrán.
Shakespeare ugyan a Szeget szeggel esetén is keverte bevált húzásait (álruháktól kezdve a drámából hirtelen komédiába váltáson át az utolsó pillanatban feltámadó halottakig átemel ezt-azt korábbi műveiből), miközben ezúttal is papírra vetett nem egy lélegzetelállítóan pontos és lényegre törő monológot, de az újításoktól sem ódzkodott. A Vígszínház adaptációja még egy plusz ízt kölcsönözne a történetnek a cirkuszi hatásokkal, a képzeletre hagyott díszlettel és kellékekkel, a maszkok tengerével, de míg néhány ötlet nagyon is jól áll Izabelláék kálváriájának, pár jelenetnél úgy érezzük, csak lógnak a levegőben, és a karakterábrázolások is kissé félbeszakadtak, ami miatt nem tud olyan emlékezetessé válni, mint a nagy angol költő művéből készült más darabok. Így az előadás kicsit olyan, mint a népmesei okos lány: adott is – szórakozást bőven, kiegészítve nem egy elgondolkodtató, moralizáló monológgal –, meg nem is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.