Az „urban legend” szerint a Cirkuszhercegnő Kálmán Imre egyik vicces-csípős odaszúrásából született, miszerint két bevált librettistájának annyit javasol, hogy most már írniuk kéne egy jó operettet. Hogy mennyire sikerült ez nekik, az most az Operett színpadán nem derül ki, ugyanis a darab átesett egy komoly átfazonírozáson is. Bár a cím kötéltáncosokat és az élénkebb fantáziájúaknál bengáli tigriseket is sejtet, maga a cirkuszporond nem kapott szerepet. Ettől függetlenül a szereplők csinálják a cirkuszt.

Az itt-ott operai melódiákba áthajló zenei anyagú darab érdekes ritmikával bír: első felvonása kissé dagályos romantikával rétestésztásan nyúlik, a másodikban is kissé hosszabb út vezeti fel a mennykő-becsapódást, a harmadikban viszont egy „és boldogan éltek, míg meg nem haltak” jellegű és gyorsaságú varázspálca-pöccintéssel oldódik meg minden. Az első felvonás színhelye a Pinelli cirkusz, ahol az arisztokrácia krémje mulat, ugyanis ez a híres-hírhedt és felettébb titokzatos Mister X utolsó fellépése a társulatnál. A műlovar arcát álarc fedi, ami alá persze mindenki szívesen bekukucskálna, főképp Sergius Wladimir marsall és katonai kistriádja (Jantyik Csaba, Balogh Bodor Attila, Melis Gábor), akik Fedora hercegnőt követték a tetthelyre. Ugyanis a főúri özvegyasszony csak Mister X attrakciója miatt váltott magának jegyet, és a férfiban titokban „valakit” sejteni vél. Azért ez a sejtése van annyira erős, hogy Sergius is felfigyeljen rá, így az évődő kettősnek ott tesz be, ahol épp alkalma van rá. Na de van itt vidámság is, a mániákus hazudozó, mellékállásban dezertőr Toni Schlumberger Mister X állítólagos titkáraként szeretne visszajutni Bécsbe, az éppen kirúgásban lévő szerelmével, Mabellel együtt. De Bécs előtt még az egész kompánia közbeiktatja a marsall bálját, ahol a legtöbbet füllentő Tonit leszámítva minden hazug lebukik, minden múltbéli kis titokra fény derül, csak azért, mert Fedora Sergius lánykérése helyett X-ére mond igent. Így az úri társaság finoman porig alázza a kettőst, X pedig megénekli ultimátumát: Fedora fél év múlva legyen a bécsi Hotel Schlumbergerben, vagy nem vár rá tovább. És ugye, ritka az olyan operett, amelyben nem lenne teljes a happy end (a ritka kivételek sorát erősítő A mosoly országát pedig májusban mutatja be a színház, szóval két depresszív végű operett már sok lenne), szóval ezen paraméterek ismeretében talán sejthető, hogy mi is lesz a végkifejlet.

A Zorro és az Operaház fantomjának lehetetlen viszonyából születő Mister X képében Homonnay Zsolt énekli le a csillagokat az égről. Bonvivánja szerencsére nem a lelke mélyéig sebzettségéből csapkodó szerelmes, hiányzik belőle minden férfiatlan hisztiallűr. Ettől valódivá válik, még a maszk és a tömény titokzatosság ellenére is. Türelmesen kivárja a maga pillanatait, de mégsem ül ölbe tett kézzel, finom eleganciával bonyolítgatja úgy a szálakat, hogy azt lehetőleg csak ő tudja kibogozni. Csak egyről feledkezik meg: míg a manézsban ő az egyetlen szereplő, addig az életben több játékos is belenyúlhat a terveibe.

Fischl Mónika talán már csuklóból kirázhatná az ilyen kissé fennhéjázó, akaratos, de mégis bússzerelmes primadonnákat, mégis ezúttal is sikerült felcsillantania valami új színt Fedorájában. Nem úgy tördeli a férfiszíveket, mint mondjuk a csárdáskirálynő Szilvia – itt reményt se hagy, esélyt sem adott. Sértett úrilánya, aki azért durcáskodik, mert X nem hajlandó teljesíteni a kérését, nevezetesen az álarctól való megválást, valójában a lelke mélyén végig tudja, ki lapul a fehér műanyag alatt, és szinte kívánja a lebukást. Mert maszktalanul könnyebb szembenézni a múlttal.

Az, hogy a gonoszdi harmadikat, Sergius marsallt Stohl András játssza (a másik szereposztásban pedig a másik "rosszfiú", Mészáros Árpád Zsolt), arra engedne következtetni, hogy egy abszolút főgonosz lép peckesen a színpadra, ám ez a sejtelem sem igazolódik be. Tény, hogy a marsall nem egy tipikus szívcsücsök figura, aki piti kis keveréseivel, rangjából fakadó lenéző utasítgatásmániájával és csinos topánok által felrúgott terveivel mindent megtesz azért, hogy a l’amour ki ne bontakozzon, mégis szinte hangsúlytalanná válik az ármánykodása. Mindezt úgy, hogy Stohl nagyon is hangsúlyosan jelen van.

Valószínűleg Toni karaktere önmagában is elvinné az előadás egyik legnagyobb kedvence díjat, de Szabó Dávid valami olyan egyedi pluszt ad hozzá, amitől muszáj ezt a beszédkényszeres megúszóművészt szeretni. Toni ugyanis nem csak illegálisan tartózkodik Oroszországban, hanem még a kitagadást is Damoklész kardjaként hordozza a feje felett, amennyiben nem veszi el a 3 éttermes és 4 szállodás (vagy fordítva) apuka megesett leányát. Nem gonoszságból hazudik: egyszerűen csak rögtön kimondja azt, ami eszébe jut, kerek történetté gyúrva azt. Tiszta Cservonec kölyök, aki gátlástalanul zsebre vágja a legnagyobb tapsot nem létező orosz családjának történetének meséléséért. És abszolút megérdemelten.

Toni elsöprő karaktere magában hordozza azt a veszélyt, hogy párja kissé bennragad a szürke ködben, de Szendy Szilvi Miss Mabelje sikeresen küzd meg az egyenrangú partner pozícióért. Az ügye-fogyott kötéltáncosnő tisztában van a férfi jellemhibájával, ezért hol szökne előle, hol kinevelné belőle, de szépen lassan belenyugszik, hogy mivel senki sem lehet tökéletes, akár még Toni is lehet potenciális vőlegény. Ezért még többnyire kevés ellentmondással és szinte szemrebbenés nélkül követi őt a legnagyobb őrültségekbe, vagy a remek koreográfiákba.

Lehoczky Zsuzsa sajnos ismételten csak egy kis felvonást kap a szereplése, de ez most is elegendő volt számára egy felejthetetlen alakításhoz. A konfliktuskereső, vasszigor Carla Schlumberger hoteltulajdonosnő és a fia jólétéről gondoskodni akaró anya megkeseríti a teljes személyzet életét, pedig csak egyet akar: jót enni. Azt meg sokszor. És nem egyedül, hiszen ott van a tökéletes partnere Faragó András Pelikánjának személyében, aki már szintén beletörődött abba, hogy elszállt felettük annyira az idő, hogy egy nagy lakomán kívül más közös program ne tudjon túl nagy örömet okozni nekik. Valamint azt is megtanulta, Carlahoz ki mikor mit szólhat, és mire számítson cserébe.

A Cirkuszhercegnővel rövid időre triásszá teljesedett az Operett Kálmán-repertoárja, ám a Csárdáskirálynőhöz és a Marica grófnőhöz képest a köztes nemeskisasszony-mű kissé elhalványul kevéske díszletével, minimálisra redukált tánckari betétjeivel, és kissé ritmust vesztett vonalvezetésével. De mivel mindenki önmagában méretik meg: azért itt is bőven vannak nagyívű melódiák, káprázatos jelmezek, robbanó humorbombák, megfacsart szívek, ragyogó alakítások, na és happy end. Ja, ez titok!