Dumas rendesen megnehezítette azoknak a dolgát, akik Monte Cristo-ját szeretnék színpadra állítani: a történet, bár tele van fordulatokkal, hosszú, rengeteg szereplőt vonultat fel, az eleje több, mint vontatott, majd úgy felpörögnek az események, hogy még Poirot-nak is nehéz lenne azon melegében felfedezni az összefüggéseket, és megérteni a miérteket. Tehát a veszprémi Pannon Várszínház nagy fába vágta a fejszéjét.

Az ifjú Edmond Dantes a világ legboldogabb embereként érkezik vissza Marseille-ba: elveheti gyönyörű, fiatal menyasszonyát, a katalán Mercedest, és bár elvesztette szeretett kapitányát, ő veheti át a helyét a Pharaon hajón. Ám a szerencsés emberek körül mindig állnak irigyek, most sincs ez másképp: Danglars számtiszt Dantes karrierjére, Fernand halász pedig a menyasszonyára féltékeny. A két dühös férfi félig koholt váddal, név nélkül, bonapartistának nevezve feljelenti Dantest Villefort ügyésznél. Villefort szabadon bocsátaná az ártatlan fiút, ám mikor megtudja, hogy Dantes-nak Villefort megtagadott, bonapartista apjának kéne átadnia egy üzenetet Napóleon visszatérésének tervéről, If várának börtönébe veteti hősünket. Dantes 14 évig raboskodik itt úgy, hogy elképzelése sincs, miért zárták börtönbe. Itt ismerkedik össze egy rabtársával, Faria abbéval, aki tanítja a fiút, megfejti, hogy Danglars, Fernand és Villefort révén került hűvösre, majd halála előtt átadja neki titkát: Monte Cristo szigetén hatalmas vagyona van elrejtve, ezt Edmondra hagyja örökül. Edmond az abbé halotti leplébe varrja magát, így az őrök őt dobják a „sírba”, azaz a tengerbe, ami számára egyet jelent a szabadsággal. Gazdagon, misztikusan, és legfőképp bosszúéhesen, Monte Cristo gróf néven tér vissza korábbi ismerősei életébe, akik előtt nem fedi fel kilétét. A 14 év nagy változást hozott szereplőink életében is: Danglars dúsgazdag bankár, Villefort királyi ügyész, Fernand pedig Moncerf grófként feleségül vette Mercedest. Ezzel szemben Dantes édesapja éhen halt, a részeges szabóval-szomszéddal, Caderousse-szal pedig kapzsisága végez, Dantes hathatós segítségével. A darab alapján a gróf, és vele együtt a végzet Moncerf-ék báljára toppan be, ahol is bejelentik Villefort első házasságából született lányának, Valentine-nak az eljegyzését Franz d’Épinay báróval (akinek nagyrészt ezzel ki is merül a szerepe). Az eljegyzést Valentine nagyanyja követeli, mert csak így hajlandó ráhagyni hatalmas vagyonát. Azonban a sors, no és a fiatal szívek kifürkészhetetlenek, hiszen Valentine Morcerf fiába, a könyvbéli Albert de Morcerf-ből és Maximilien Morrelből (e sorok írójának legnagyobb bánatára) egybegyúrt Edmond de Morcerf-be szeret bele, és érzései azon nyomban viszonzásra találnak. A boldogságot megzavarja Haydée, a meggyilkolt janinai pasa lányának váratlan felbukkanása, aki felfedi, hogy Fernand árulta el apját. Az ifjú Edmond párbajra hívja az idős Edmondot, hogy megvédje apja becsületét, ám Mercedes felismeri korábbi vőlegényét, és mindent elárul fiának, így a párbaj, legalábbis e között a két férfi között elmarad. Így Fernand kénytelen maga megküzdeni a becsületéért, de Monte Cristo végez vele, így már kettőn sikerült bosszút állnia (az első Caderousse volt). Danglars-ral való leszámolása abszolút leegyszerűsödik, bár a bankár lányát értehetetlen okból megölik, ő Monte Cristo fogságában hal éhen. Még Villefort története van talán legjobban kibontva, elveszti apósát-anyósát, látszólag lányát is, majd kötelezi leleplezett, a családi vagyonra vágyó méregkeverő feleségét, aki az előbbiek haláláért felelős, hogy végezzen magával, szembesül halottnak hitt, törvénytelen fiával, majd bűneit megbánva, megmentené nejét a haláltól, ám már késő, sőt, az asszony még a fiukat is magával vitte a túlvilágra. Az ügyész beleőrül mindezekbe, majd gyorsan meghal ő is. És csak hogy tovább fogyatkozzon a népesség, Mercedes is végső búcsút int a világnak, miután sikerül mindent tisztáznia Dantes-szal. Mivel Valentine is halott látszólag, Edmond de Morcerf sem kíván tovább élni, hát mérget kér címszereplőnktől. A gróf viszont hasonló nedűből ad névrokonának, mint korábban Valentine-nak is, így a fiatalok csak tetszhalottak hosszabb-rövidebb ideig, majd felébredve egymáséi lehetnek, boldogságban, békességben. Legalább nekik sikerült.

Monte Cristoként Gazdag Tibor lépett színpadra. Kifinomult, visszafogott, higgadt grófja nem ismert könyörületet, hidegvérét csak olyankor vesztette el, ha Mercedes-szel kettesben maradt, olyankor viszont könnyen és biztosan kizökkent nyugalmából. A színészek többsége több szerepet is játszott, így Gazdag Tibor alakította még Dantes apját is, valamint Faria abbét, utóbbit mint kellemesen őrült öregembert.

Kékesi Gábornak jutottak a fiatal szépfiú figurák, először a fiatal Edmond Dantes, majd Edmond de Morcerf. Előbbiként egy tisztelettudó, szerelmes ifjú volt, aki kétségbeesetten kutatja, miért és ki miatt kell bűnhődnie bármiért is, míg Morcerf-ként kezdetben párizsi aranyifjú, akit csak a nők és a párbajok érdekelnek, de később még az életétől is megválna, ha elveszíti szerelmét.

A körülrajongott katalán lányból grófnővé avanzsáló Mercedest Stefancsik Annamária alakította. Fiatalon hű menyasszonya Dantes-nak, nem győzi kikosarazni unokatestvérét, Fernand-t, ám vőlegénye bebörtönzése után végül félelemből mégis hozzámegy hódolójához. Monte Cristo felbukkanásáig szinte csak a fiának él, de azonnal felismeri a grófban Dantes-t. Bár még mindig szereti a férfit, megőrzi méltóságát, és csak a fia életéért könyörög. Mercedes-nek több dala is volt a darab során, ezek sajnos inkább komikusan, mint romantikusan hatottak (a koreográfiákra még inkább igaz ez).

Villefort államügyészként Koscsisák András volt látható. A kategorikusan, határozottan gondolkodó Villefort a törvény embere, aki még a saját apját is előbb ítélné el, mint hogy a jog ellen cselekedjen. Na jó, a saját apját pont nem, de az ártatlan Dantest, vagy gyilkolászó feleségét igen. Emellett még egy bűn terheli a lelkét, és talán ő az egyetlen, aki úgy hal meg, hogy mindent megbán. Koscsisák volt az első felvonás legjobbja, ezért is volt szomorú, hogy a második felvonásra a korábbi színes eszköztárát leginkább a kiabálásra szorította vissza.

A nincstelen halász Fernand-ból véres úton Morcerf gróffá előlépő szereplőt Zayzon Csaba keltette életre. Viszonzatlan szerelme annyira feldühíti, hogy szinte szándékosan sétál bele Danglars csapdájába, és adja fel Dantes-t. A második felvonásban nincs túl sok ideje kibontakoztatnia főúri modorát, hiszen alig megy még fel a függöny, máris szembesül Haydée-vel, és ez gyors halált von maga után.

Danglars-t Molnár Ervin játszotta. Talán fiatalos kinézete és hangja miatt nem a higgadt számító irányából fogta meg a számtisztet, sokkal inkább volt izgága, tettre kész, néha már bohókásnak tűnő Danglars, akinél a pénz és karrier áll mindenek felett.

A részeges Caderousse-t Kiss Dávid alakította. Minden lében kanál, szánalomra se méltó, kicsinyes, és főleg harsány alak volt ez a Caderousse, aki bár az igazat vallja meg a csuklya mögött rejtőző Dantes-nak bebörtönzéséről és ennek következményeiről, a néző már szinte várja, hogy Monte Cristo megkezdje vele bosszúhadjáratát.

Telegdi Kamilla két fiatal hölgyet vitt színre: az első felvonásban Renée-ként, Villefort tragikus sorsú első feleségeként volt színpadon pár percig, majd a második felvonásban saját lányát, Valentine-t alakította. Jószívű csitri, aki senkiről nem tud rosszat feltételezni, majd első pillantásra beleszeret Edmond de Morcerf-be, és a szerelem kibontakozásáért még a „példakép”, Shakespeare Júliájának sorsát is hajlandó magára vállalni, persze a szomorú véget elkerülve.

A cseles, sokféleképpen felhasználható díszletelemek között két teljesen eltérő ritmusú felvonást láthattunk: az első felvonás aprólékos, minden részletre kitérve lassan csordogál medrében, míg a másodikra olyannyira felpörög a tempó, hogy sok fontos, érdekes információ egyszerűsödik le, veszik el. Talán az első felvonást kicsit meghúzva, a másodikat kicsit kibővítve igazán sodróvá lehetne tenni ezt a zseniális történetet a színpadon is.