2018. június 17. 15:52 - franyokriszta

Akiért a harang szól – A Notre Dame-i toronyőr

21616560_10159337819965501_6465292730073477023_n.jpgA Disney-művek kicsit olyanok, mint az a menyasszonyi ruha, amit a dédnagymama után a nagymama, az anya és a lánya is viselt a maga nagy napján: egy kis toldással-foldással generációkon átívelve is tökéletes. Csak itt a csipkeberakás és uszálykurtítás helyett újraszínezésről, megzenésítésről vagy élő szereplős filmre rittyentésről beszélhetünk. Nem meglepő, hogy az egyre népesebb sorból a Victor Hugo keze nyomán születő Notre Dame-i toronyőr sem maradhatott ki, ráadásul az Operettszínház a musicallel bővítette az Alan Menken zenei anyagaival dolgozó művei tárházát.

21617515_10159337819440501_2320929692166359002_n.jpgA színház a színházban keretet kapó dráma komoly időutazásra invitálja a nézőket, hiszen az 1400-as évek Párizsába repülünk vissza – csak azért, hogy ráébredjünk, alapjaiban véve a világ akkor sem volt más, az előítéletek vastagon meghatározták az akkori ember mindennapjait is. Ennek a magatartásnak az egyik legnagyobb kárvallottja Quasimodo, a Notre Dame harangozója, aki torz gerinccel, csúf arccal született, ezért szigorú nevelője – egyben nagybátyja –, Claude Frollo főesperes részben a fiú érdekében örök bezártságra ítéli. Az állandó harangzúgás, a magány és az aszkétákat idéző életmód némiképp Quasimodo szellemi fejlődését is visszaveti, de végleg megtörni nem tudja: a képzeletének hála barátokra lel a számára életre kelő vízköpőkben, és majdnem teljes elégedettséggel éli életét – csak egyetlen napra szeretne lemenni az emberek közé. 21616478_10159337824795501_2187277414085860948_n.jpgA kaland azonban rossz véget ér, a bolondok napi királyválasztásba csöppenő Quasimodo csúfolódók céltáblájává válik, és talán meg is gyilkolnák, ha a kacér cigánylány, Esmeralda nem lépne közbe. Quasimodo azonnal beleszeret a gyönyörű lányba, de pechjére nem csak ő: a harcteret megjárt, a városba hazatérő daliás kapitány, Phoebus de Martin, és maga Frollo is. Esmeralda nem hibáztatható módon Phoebust tiszteli meg kegyeivel, Quasimodót pedig legjobb barátjául választja. Ez már sok a cigányokat amúgy is gyűlölő Frollónak, valódi keresztes hadjáratot indít Clopin Trouillefou (Mészáros Árpád Zsolt) bandája ellen, Esmeralda pedig csak akkor menekülhetne meg a máglyahaláltól, ha Frollónak adná magát. A lány azonban inkább a halált választja, mint a szégyent, és hiába minden férfi hősies küzdelme, a darab végül szomorú véget ér.

quasimodo.jpgVeréb Tamás Quasimodója megérdemelten kap vastapsot minden dala és az előadás végén: olyan szinten eggyé vált a figurával, hogy nehéz elképzelni, hogy valójában egy jóképű fiatalember rejtőzik a púp alatt. Szánalmat ébresztő Quasimodója egy hűséges kiskutya és egy vágyódó gyermek elegye, aki egész életében csak verést kapott, simogatást sosem – így nem csoda, hogy elvarázsolja az első pár kedves szó. A rút külső egy ragyogóan tiszta, nemes lelket takar, aki mindent megtenne szeretteiért. A sorozatos kudarcok összezúzzák, de a jó cél érdekében feledi keserűségét, és nagyot fordít Frollo gonosz tervein. Nehéz eldönteni, melyik volt Tamás legjobb pillanata, mert elég sok jelenet versenyez ezért a címért – én egy megosztott győztest hirdetnék az Ott járnék című szólódal és a darabot lezáró prózája között.

esmeralda.jpgGubik Petra Esmeraldája a femme fatale – pedig szegény nő nem szándékosan kavarja meg a férfiak fejét, ösztönösen bűvöl el minden hímneműt, kiben tiszta, kiben kevésbé tiszta gondolatokat ébresztve. A kacér, cicázó Esmeralda azonban csak a páncél, amellyel egy szeretetre vágyó, adni és kapni akaró sebzett, rendkívül összetett lányt takar, akit egyáltalán nem érdekel, ha egy arcnak szépek a vonásai – ő csak a nemes lelkeknek ad szeretetéből. Szívmelengető, ahogy a kezdetektől fogva védelmezi Quasimodót, bátorsága megsüvegelendő, hiszen bármilyen hatalommal szembe mer szállni, ha úgy érzi, igazságtalanság éri a barátait vagy őt magát, a népe boldogulása pedig leghőbb vágya – de ezért hiába imádkozik.

frollo.jpgSzabó P. Szilveszter megfogalmazásában Frollo nem egyértelműen gonosz, csak egy nagyon szigorú elvrendszert követ, fiatalkori drámája – egy lenyűgöző hangú cigánylány, Florika (Bojtos Luca) szerelme miatt vesztette el az öccsét – pedig általános gyűlöletet kelt benne minden idegennel szemben. Kezdetben a maga rideg módján még talán kedves is Quasimodóval, de mikor beperdül a képbe Esmeralda, a főpap gondosan felépített világa darabjaira hullik, és gyakran esztelen lépésekre sarkallja az eddig ismeretlen érzés, a birtokolási vágy. Hatalmát kihasználva nem egyszer indokolatlan kegyetlenséget követel meg katonáitól, és nem kevés cinizmussal ül tort áldozatai felett. Mikor előbb a lelkiismerete felébredésével, majd unokaöccse keze által eléri méltó büntetése, még nem lehet sajnálni, csak később jövünk rá, hogy valójában ő is áldozat volt: saját agya taszította az örök nyomorúságba.

phoebus.jpgA hibátlannak tűnő hős lovag, Phoebus kapitány szerepében Szerényi László volt látható, aki némi hendikeppel indult: az előbbi triót olyan erősre írták meg a szerzők, hogy Phoebus sokszor csak asszisztálni tud nekik. Ennek ellenére tökéletesen felépített karakterívet láthatunk a megformálásában: a bátor katona csak látszólag vidám és nőcsábász, valójában sosem tud szabadulni a fronton eleső társai képétől, ezért egy olyan női karra vágyik, amely meg tudja védeni a rémálmoktól. Az pedig már az első találkozás után egyértelművé válik, hogy e kar tulajdonosa csakis Esmeralda lehet, akiért Phoebus még biztos jövőjét is sutba dobná – és még egyik fő riválisával is szövetséget köt, hogy megmenthessék az imádott nőt a harmadik versenyzőtől.

vizkopok.jpgMindenképpen meg kell említeni a vízköpők hármasát is, akik amellett, hogy meseszerűbbé teszik a komor, tragikus történetet, még a lelket is melengetik bájos jelenlétükkel. Ottlik Ádám Oroszlánként a vakmerő és pesszimista hangadó, Szerémy Dániel akrobatikusokat megszégyenítő mozdulatokkal válik Manóként Quasimodo csintalan pajtásává, míg Vágó Zsuzsi Griffje egy igazi gondoskodó fiatal tyúkanyó, aki a legkitartóbban oltalmazza védencét. A három vízköpő Quasimodo józan esze és lelkiismerete, szívbemarkoló pillanat, mikor a harangozó megtagadja őket – de szerencsére a kitaszítottságuk nem szól örök időkre. Remek választás mindhárom színész, nem egy felejthetetlen pillanatot köszönhetünk nekik a darab során.

21686494_10159337819725501_3184563291264005957_n.jpgMindezek ellenére a Notre Dame-i toronyőr egy kicsit hátrányos helyzetbe sodorja saját magát. A Szépség és a Szörnyeteg könnyen dúdolható, gyönyörű dalaival szemben itt az oratorikus, sokszor latin nyelvű szólamok nem kimondottan fülbemászóak, és az „előélete” is megkavarja a nézőket: aki a mesét látta, döbbenten szemléli a drámát, míg az Hugo-regényt olvasóknak a gyerekeket csalogató jelenetek lehetnek elidegenítőek. De érdemes esélyt adni a musicalnek is, hiszen áll-leejtősen profi színészek varázsolnak el minket, talán minden eddiginél nagyobb tánckar ropja fáradhatatlanul, és emellett nagyon fontos üzenetet is kaphatunk Quasimodóéktól: nem szabad csak a látvány alapján ítélnünk, hiszen ahogy azt egy másik franciától már jól megtanultuk, jól csak a szívével lát az ember!

 

Fotók: Musicalinfo.hu
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr2314053348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása