2017. december 16. 12:31 - franyokriszta

Nagy Feró kaleidoszkópja – Ricse, Ricse, Beatrice

cfe85f7057cc5cdf612f9ce2ef66438e.jpgMostanában már Magyarországon is aranykorukat élik az egy-egy előadó, zenekar életművét felkaroló musicalek és rokonműfajai. Van, ahol a zenei életmű csak a darab fűszerét adja, míg máshol az adott együttes életének egy szakasza áll a középpontban. Így csak idő kérdése volt, mikor kerül terítékre a rocktörténelemben megkerülhetetlen Beatrice – és az Újszínház egy igazán újszerű formában dolgozta fel Nagy Feróék történetét.

c3c4774fefce9da010bc6cb16f0522f7.jpgA darab ugyanis majdhogynem az egész Beatrice-életúton végigmenetel, de úgy, hogy végig a Nemzet Csótányát, Nagy Ferót tartja a középpontban, az ő szemén keresztül látjuk leperegni a kalandokkal telített, zenés éveket. A darab – bizton állíthatom – „Beatrice-szűzként” is roppant izgalmas, de azok, akik akár koruknak-érdeklődésüknek köszönhetően, akár előzetes felkészültség révén „kiokosodva” érkeznek a nézőtérre, igazi bennfentesként nevethetnek egy-egy poénon. A Ricse jelenetei nem feltétlenül alkotnak egy komplett egészet, inkább kaleidoszkópszerűen villannak fel a zenekar és frontembere életének legfontosabb állomásai, mintha egy több évtizedes Facebook-profil leglájkoltabb posztjait markolnánk ki a hírfolyamból. Hiszen mikor belecsöppenünk a sztoriba, Feró épp szakít a ráerőltetett, stílusidegen flitteres korszakkal, hogy kőkemény rockerré váljon, és a következő pillanatban már ez a Beatrice él és lélegzik – fero.jpgmég ha a hatalom rendszeresen kísérletet is tesz a megfojtására. Ami sikerül is egyszer-kétszer, láthatjuk a bukásokat és a felíveléseket, természetesen beköszön egy-egy jelenet erejéig az István, a király, vagy éppen a rádiós pályafutás is, na meg a politika. És persze a magánélet, hiszen a zenélés mellett két nő is alapvető szerepet játszik a Ricse-hős életében: az egykori kolléga-feleség Csuka Mónikával (Gregor Bernadett) a folyamatos csipkelődős háború pillanataiba nyerünk betekintést, míg Kutyi a férfiért élő, önfeláldozó nőként bukkan fel. A darabnak pikáns pluszt ad, hogy a zenéket a Beatrice mai zenekara játssza, de persze a show-t az utolsó percekben színre lépő Nagy Feró viszi el, aki finom cinizmussal summázza az ő emlékeiből, érzéseiből szőtt történetet, hogy aztán magához ragadja a mikrofont, és tomboló rockkoncertet varázsoljon egy színház falai közé.

kurko.jpgA darabot azonban Kurkó József, a fiatal Feró cipeli a hátán, alig van olyan pillanat, mikor ő ne lenne színpadon – de tökéletesen helyt állt ebben a fizikailag is kimerítő szerepben. Ferója egy szókimondó vadóc, aki szeretetre, elismerésre, és mindenekelőtt szabadságra vágyik, utóbbit azonban nem kaphatja meg. Emiatt folyamatosan lázad, még akkor is, mikor nem kéne, bárkivel szembemegy, a már rég vesztes csatákban is küzd még a céljaiért. Eközben azonban végig él benne egy kisfiús én is, aki érzi, hogy néha lassítani kéne, emiatt pedig gyakran saját magával keveredik háborúba, állandó feszültség, idegesség lengi körül a karakterét. Piszok jó hangja van, remekül szólnak rajta a Beatrice-klasszikusok, főleg azok a számok ütnek nagyot, amelyekben a profi tánckar (Décsi Zsófia, Tonhaizer Tünde, Tóth Fanni, Frányó Andrea, Hajdu Ádám, Vámosi Máté László, Fekete Csaba, Mészáros Gergő) is megcsillogtathatja tudását.

kutyi.jpgHa van hibája az előadásnak, akkor az az, hogy a Nagy Feró-karakter mellett a többiek nem igazán kapnak lehetőséget a kibontakozásra, inkább csak asszisztálnak a főhősnek, segítenek neki kirobbantani egy-egy poénnal a falrengető röhögést, vagy csendben tologatják a szekeret a jelenetekben. Még Farkasházi Réka jár a legjobban Kutyival, Feró szerelmével: ő egy naiv, vidéki lány, aki bár tisztában van idolja hibáival, szinte érthetetlen módon mindent megbocsát neki, bumerángként állandóan visszatért a szakítások után, hogy angyali finomsággal tartsa épen a rocksztárban az embert is.

korda.jpgerdos.jpgRajta kívül még a humorosabb egyjelenetesek villanhatnak nagyobbat: Almási Sándor izgága, rajongását rendszerhűség mögé szorító Korda Györgye hatalmas durranás, míg Incze József Erdős Péterének raccsolós jelenetében poén ér poént – pedig egykor ez volt a valóság.

7a9d7e748e795059c45dcf684430859a.jpgKoncert a színdarabban, villanások egy életútból – a Ricse, Ricse, Beatrice leplezetlenül mutatja be a zenekar boldog szép és kevésbé szép napjait, megidézve egy korszakot, amiről sokan csak olvashattunk, még többeknek pedig átszőtte a fiatalságát. Nem véletlen, hogy a nézőtér teli van babos kendős, lelkes emberekkel, akiknek a lába végig üti a ritmust a dalok alatt, és a darab végén együtt énekelnek az igaz Nagy Feróval. Különleges, egyedi hórukk főtt ki ebből a fazékból!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esszineszbenne.blog.hu/api/trackback/id/tr413505187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása