Én szerettem volna haditudósító lenni. Néha még ma is bevillan, hogy miért is ne? Persze mindig azonnal lebeszélem magam róla, mert annyi minden köt ide, nem is beszélem a megfelelő nyelvet, a külpolitikai újságírás is valami hasonló, és amúgy is, az is milyen veszélyes… A Pillanatfelvétel viszont egyszerre beszél rá és le róla, miközben borzalmasan érdekes, talán megválaszolhatatlan kérdéseket feszeget.

A történet főhőse Sarah Goodwin, a vérprofi fotóriporter, aki súlyosan megsérült egy iraki munkája során – testileg és szellemileg is. Az arcán a hegek örökké megmaradnak, jobb lába szinte használhatatlan, és iraki társa - aki több számára, mint egyszerű megoldó ember - halott. A nő felépülése nagyon hosszú időt vesz igénybe, de párja, az újságíró James mindenben próbálja támogatni, miközben Sarah szerkesztője, Richard és a férfi új barátnője, Mandy is rendszeresen felugranak a pár lakásába. Sarah és James hosszú évek óta együtt mutatja meg a világnak, milyen konfliktusok zajlanak nap mint nap a világ elzárt területein, ez volt az életük. De valami megpattant: James gyors egymásutánban két olyan sokkot élt át, ami ráébresztette a saját élete eddig észre sem vett szépségére – Sarah azonban még mindig a munkája szerelmese. El kell dönteniük, hogyan tovább. Miközben mindenki a saját, mindennapi kis harcait vívja, legyen szó családalapításról, tragédia-feldolgozó kötetről vagy életünk fő művéről. A négy szereplő hol a saját, hol a társadalom kínálta utakat járja be, és közben olyan komoly kérdések merülnek fel, minthogy hol a határ az ember és az újságíró között, és hogy mit tehet egy átlagpolgár a moszuli piacon mindennap az életükért kockáztató, vásárló civilekért…

Pokorny Lia Sarah-ja függő: az ő élete az, hogy üldözi a veszélyes szituációkat, és hogy a világ számára megörökíti mások nyomorát vagy nehézségekben gazdag életét. Kőkemény munkával kikoptatta magából a felszínes érzelmeket, ezért alapvetően nem egy csipkelelkű úrinő – inkább egy kitörő vulkánban született szelídítetlen sárkány, akiben az önzés mindig hangosabb, mint a józan ész. De mélyen elrejtve, belül még igazán él a lelke: boldoggá akarja tenni a számára fontos embereket, el akarja fedni hibáit, meg akar változni, anya és feleség szeretne lenni. De nem lehet. Ő nem ez a típus – és ezt végül a bölcsességének hála el is fogadja.

Bereczki Zoltán Jamese méltó párja: a maximalista, elkötelezett, józan álmokat dédelgető férfiember, nyakon öntve jó adag neurózissal. Jamie-je a Függöny fel! Garry-jének életszerűbb ikertestvére: állandóan robbanásra kész, mindenen aggódó, a témajavaslatai szerelmese, de kőkemény és egyszerre érzelmes. A Pillanatfelvétel egyben az ő drámája is: ő már ráébredt, hogy új életet akar élni, a régi szereplőkkel, de valahol mélyen ő is tudja, hogy ez lehetetlen, hiába szereti mindennél jobban Sarah-t, akinek még a botlásait is meg tudja bocsátani. De valahol talán rá is vár a boldogság.

Seress Zoltán Richardja a leginkább "ma-szagú" karakter: konfliktuskerülő, megalkuvásra kész, de céltudatos, érzelmes, kapuzárási pánikba simuló középvezető. Kicsit bábáskodik Sarahék felett, de közben meg is nehezíti az életüket a lap – és egyben a saját – vágyaival, miközben nagyokat pislogva csodálkozik rá, hogy ennyi idősen, egy besavanyodott férj-szerepből is ki tud törni egy fiatal nő oldalán. Szerkesztőként megvan az az irigylésre egyáltalán nem méltó feladata, hogy az értekezleteken meg kell vívnia a mindennap az adott harcokat, ami nem mindig szolgálja minden újságíró örömét, és emiatt csak belefut néhány vitába – pedig ő csak óvni akarja barátait.

Kurta Niké Mandy-je az az embertípus, akiből jóval több kéne a mindennapi életbe. Nem egy agysebész, sosem fog Nobel-díjat kapni, de a szíve arany, és mindent megtenne azért, hogy a körülötte élők arcán állandóan őszinte mosoly virítson. A tipikus „szőke nősége” ellenére ő végig tudja mit akar, és a céljait úgy éri el, hogy közben senkinek sem árt, sőt, legtöbbször még segít, ráébreszt is. Egyszerűsége és az alapvető műveltség hiánya miatt rendszeresen ő a viccek forrása, de emellett ő teszi fel a legfontosabb kérdéseket is, amelyek talán még a szereplőket is ráébresztik a világ fonákságaira…

Rég láttam annyira összetett, jól felépített, tökéletesen interpretált darabot, mint a Pillanatfelvétel. Egyszerre nevettet és elgondolkodtat, és annyira mai, hogy nagyon könnyen beleképzelhetjük magunkat bármelyik szereplő cipőjébe, hiszen mindannyiunkhoz szól. Hazafele a villamoson egy fiatal nő arra panaszkodott, hogy neki egy dolog hiányzott: egy válasz. Arra a kérdésre, hogy mi, átlag nyugati emberek mit tehetünk azokért, akik tőlünk távol háborúk miatt szenvednek – mit segítünk rajtuk azzal, ha olvasunk róluk cikkeket, ha nézünk róluk híreket. De én nem vagyok biztos benne, hogy erre a kérdésre van jó válasz…